Bory-vár Székesfehérvár
Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból, hogy a nyári szünetet családjával ott tölthesse.
Bory-vár
Ezt követte a háború kitérője, a már említett elmaradt építészeti megbízás, mely az itthoni építkezés megkezdésére sarkallta. Bory Jenő saját műalkotásának tekintette a várát, nem annyira épületnek, mint inkább szobornak. Háza összefoglaló tervek nélkül, évről-évre fejlődött, terjeszkedett. A látszólag öncélú díszítményekkel ellátott, túlméretezett lakóház a magyarországi szimbolikus építészet különös példája. A vár alaprajza is szimbolikus, két eszmei centruma: a hitvesi szeretet kápolnája és a műterem, Bory Jenő életének két sarkalatos pontját jelképezik. Az épületben több száz, a legváltozatosabb technikával készült szobor található. A falakat elborítják a festmények. A vár külső és belső tereiben a legváratlanabb helyeken tűnnek fel a mozaikok, üvegfestmények, díszkutak.
Nem a rajzasztalon születtek meg az épületek, hanem a helyszínen alakultak ki az alapeszme költői részletei. Bory, a tervező építész volt az építésvezető, a tót pallér, a kőműves is. Néhány egyszerű munkással 1923 óta építi, bővíti, díszíti, gazdagítja ezt a csodás alkotást. A vár kazamatájától a kilátótornyokig 30 méter a magassága. Hét torony, harminc kisebb-nagyobb helyiség, köztük három műterem, mindenütt szobrok, képek, régiségek, műtárgyak.
A vár százoszlopos udvarának körbefutó folyosóin a magyar történelem nagy alakjai, hősök, dalnokok és királyok sorakoznak Álmos ősvezértől Tinódi Lantos Sebestyénig.
Forrás: a vár honlapja
2023.01.01 - 2023.12.31 |

Castrum Hotel**** Székesfehérvár
A Castrum Hotel**** Székesfehérvár a történelmi belváros szélén található, 300 méterre a barokk főutcától, ahol a város főbb nevezetességei rövid sétával elérhetőek. Széleskörű szolgáltatásaink révén tökéletes környezetet garantálunk üzletemberek, turisták és a többgyermekes családok részére ... Bővebben

Best Western Plus Lakeside Hotel**** Székesfehérvár
Modern stílus és nemzetközileg garantált, négycsillagos minőség Székesfehérvár központjában, egyedi, tóparti környezetben, 86 fantasztikus szobával. Letisztult formák, visszafogott és elegáns megjelenés, gondosan válogatott hangulatok garantálják, hogy szállodánkban harmonikusan érezze magát. Kényelmét ... Bővebben

Jancsár Motel Székesfehérvár
A szálloda Székesfehérvár belvárosától néhány percre helyezkedik el. Legyen szó akár családi nyaralásról, néhány napos üzleti útról, vagy csak átutazásról, szívesen látjuk vendégül és készséggel állunk rendelkezésére. Az épület 60 szobával rendelkezik. 24 db egyágyas szobával, 24 db kétágyas ... Bővebben

Platán Hotel*** Székesfehérvár
A királyok városában, Székesfehérváron mindössze öt perc sétára a központtól, mégis csendes, zöldövezeti környezetben vár a Hotel Platán. A teljesen felújított szállodában a vendég az első. Bővebben

Szent Gellért Hotel Székesfehérvár
A Szent Gellért Hotel a kiemelkedő szépségű történelmi belvárosban helyezkedik el. Néhány perc sétával elérhetőek a város legnevezetesebb kulturális értékei, épületei, múzeumai, éppen úgy mint a szórakozási, kikapcsolódási és bevásárlási lehetőségek. Bővebben

Szárcsa Hotel és Étterem Székesfehérvár
Székesfehérváron, a 63-as főút mellett található a békebeli hangulatban berendezett Szárcsa Hotel. Szállodánk különlegessége, hogy valamennyi szobánk és éttermi termünk más hangulatú, bútorzatú és színvilágú. Étterem, kerthelyiség, szabadtéri és beltéri wellness részleg medencékkel, szaunákkal, edzőterem, ... Bővebben

Vadászkürt Hotel Székesfehérvár
A Hotel Vadászkürt vonzó környezetet kínál mindössze 500 méterre Székesfehérvár központjától. A terrakotta meleg árnyalataival díszített szálloda ingyenes wifivel várja vendégeit. Bővebben

Hotel Magyar Király****
Megnyitotta kapuit Székesfehérvár legújabb és egyben legrégibb szállodája. A négycsillagos Hotel Magyar Király**** a közel 200 éves patinás műemlék épületben kívül-belül megújulva várja vendégeit. A `királyi` vendégeket 79 szoba és négy lakosztály, közel 400 fő befogadására alkalmas konferenciaterem, egy három ... Bővebben

Royal Étterem Székesfehérvár
A székesfehérvári Royal Étterem a Castrum Hotel földszintjén helyezkedik el, egy gyönyörű szabadtéri terasszal kiegészülve. Új kínálatunkban mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő fogást, igazi kulináris élményre várjuk vendégeinket. Büszkék vagyunk arra, hogy széles választékot kínálunk ... Bővebben

67Sigma Étterem Székesfehérvár
Az étterem az igényes gasztronómia helyszíne Székesfehérváron. Lezser belvárosi elegancia, modern, mégis hagyományokon alapuló kreatív konyha. Bővebben

Cafe Mandala
A Cafe Mandalában beszélgetni másokkal egy finom kávé vagy egy különleges tea kíséretében gyógyító hatással van a lélekre. Bővebben

Hatpöttyös Étterem Székesfehérvár
A székesfehérvári Hatpöttyös étterembenl megváltozott munkaképességű és sérült emberek dolgoznak. Ez a munka jellegéből adódóan segíthet az egészséges társadalomnak abban, hogy megismerje, elfogadja, megértse kevésbé szerencsés társait. Híd lehet az egészséges és a fogyatékos emberek között. ... Bővebben

Kiskulacs Vendéglő Székesfehérvár
A Kiskulacs Vendéglő 1999-ben nyitotta meg kapuit Székesfehérvár központjában, a városon áthaladó 7-es út mentén, a Budai úton. A vendéglő stílusát a régi polgári hagyományok határozzák meg. A környezet, a berendezés és a kitűnő konyha, Krúdy korának hangulatát idézi. A vendéglőben - a környéken ... Bővebben

KávéSzínHáz Kávézó
A KávéSzínHáz Kávézó Székesfehérvár történelmi belvárosának egyik legszebb terén, a Bazilika mögött található Hösök terén (Fekvő Katona szobra) a Kossuth utca 3. szám alatt nyitotta újra kapuit 2011. szeptemberében, az Országalmától csupán egy percnyire. Bővebben

M7 Bistro Székesfehérvár
Vendégeink, a Balatonra igyekvők, üzletemberek, kamionosok és a székesfehérváriak kedvükre válogathatnak a széles kínálatból: többféle pörköltből és gulyáslevesből, a látványkonyhában készülő finomságokból, és megkóstolhatják a négy órán át konfitált, omlós libacombot is. Bővebben

N-Joy Bistro and Club
Az N-Joy Bistro&Club Székesfehérvár legújabb gyöngyszeme. Éttermünkben megtalálhatóak a hagyományos magyar ételek, illetve a nemzetközi konyha legfinomabbjaiból is válogattunk. Emellett nagy pizzaválasztékkal, finom italokkal várunk Mindenkit hétfőtől-vasárnapig nagy szeretettel! Bővebben

Noé-hegyi Borrend
Székesfehérváron, Szent István király ősi koronázási székhelyén, 52 lokálpatrióta borbarát polgár 2002. május 18-án megalakította a Noé-Hegyi Szent István Borlovagrendet. Tagságunk az eltelt évek óta a magyar borkultúra iránti elkötelezettséggel munkálkodik boraink hírnevének öregbítésén. Az Alapszabályban ... Bővebben

Sushi Bar Székesfehérvár
Letisztult, innovatív belsőépítészeti megoldásokkal, és magas színvonalú autentikus Japán ételekkel várjuk kedves vendégeinket, amelyek a legkiválóbb alapanyagokból, legmodernebb konyhatechnológiával elkészítve kerülnek szervírozásra. Bővebben

Ismerős Arcok koncertek 2023 / 2024 2023. december 29. (Péntek)
Ismerős Arcok koncert - Egy a hazánk 20 turné - Székesfehérvár
Az Ismerős Arcok zenekar 1999 óta van jelen a magyar könnyűzenei életben. Rendszeres szövegírói-zeneszerzői munkájával, nagyszámú közönséget vonzó koncertjeivel népszerűsíti, tudatosítja az egyetemes magyar kultúra szeretetének fontosságát. A jelenkor divatzenei irányzatának alternatívájaként kínálja ... Bővebben

Filharmónia Székesfehérvár 2023 / 2024. Koncertek, bérletvásárlás 2023. december 11. (Hétfő)
DANUBIA ZENEKAR - A SZERELEM KLASSZIKUSAI
Hosszú múltra nyúlik vissza Székesfehérvár városában a Filharmónia bérletsorozata. Évtizedek óta rendkívül nagy az érdeklődés a bérlet iránt. Örömmel szolgáljuk ki a közönség nagyon kifinomult zenei ízlését, a hazai és a nemzetközi zenei élet legkiválóbb előadóinak felvonultatásával. A 2023/24-es évadban ... Bővebben

Klasszikus zene koncertek 2023 / 2024. Filharmónia Magyarország: Közel hozzuk a zenét! 2023. december 11. (Hétfő)
DANUBIA ZENEKAR / Székesfehérvár, Vörösmarty Színház
A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. az ország legnagyobb komolyzenei koncertszervezője, amelynek célja a klasszikus és kortárs zene fókuszba helyezése a különböző korosztályok életében. Felnőtt- és családi bérletek, ifjúsági sorozatok keretében, valamint saját nyári fesztiváljaink alkalmával ... Bővebben

Fehérvári Advent 2023. Székesfehérvári adventi ünnepi programok, események 2023. december 1. (Péntek) - 2023. december 24. (Vasárnap)
Az ünnepi díszbe öltözött belvárosban a négy adventi vasárnapon karácsonyi hangulatú kiskoncertek szórakoztatják a járókelőket. Mesebeli gőzös zakatol a város karácsonyfája alatt, a hétköznapokon pedig a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon. A Városház téren felépített ... Bővebben

Adventi Fényvonat 2023 Székesfehérvár 2023. december 9. (Szombat) - 2023. december 10. (Vasárnap)
Idén ismét útra kel Székesfehérvár ünnepi díszbe öltöztetett kisvonata, hogy fényvonatként suhanjon körbe a gyönyörűen feldíszített Belvároson. Bővebben

Sóstó Székesfehérvár programok 2023. Események, rendezvények a Sóstó Látogatóközpontban 2023. december 16. (Szombat)
A Sóstó Székesfehérvár belterületén, a város déli részén fekszik, amelyet a 121 ha területű országos védettségű Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület és a 97 ha területű helyi védettségű Sóstó Természetvédelmi Terület alkot. A Sóstó bármikor felkereshető, a kilátás és az élmény mindig páratlan. ... Bővebben

Termelői piac Székesfehérvár 2023. Jancsárkert helyi termelői vásár-, piac- és közösségi tér 2023. december 16. (Szombat)
A Jancsárkert helyi termelői vásár-, piac- és közösségi tér Székesfehérvár központjában, 5000 négyzetméteres szabadterületen és 650 négyzetméteres csarnokban. A piacozás nem csak egy egyszerű beszerzőkörút: a Jancsárkertben gyümölcs, zöldség, virág terem, alkalmas kikapcsolódásra, beszélgetésre, ... Bővebben

Ökotúrák 2023. Garantált vezetések Sóstón, Székesfehérváron 2023. december 16. (Szombat)
A Sóstó Székesfehérvár belterületén, a város déli részén fekszik, amelyet a 121 ha területű országos védettségű Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület és a 97 ha területű helyi védettségű Sóstó Természetvédelmi Terület alkot. A Sóstó bármikor felkereshető, a kilátás és az élmény mindig páratlan. ... Bővebben

Komolyzenei koncertek Székesfehérvár 2023 / 2024 2023. december 18. (Hétfő)
Komolyzenei koncertek Székesfehérváron 2023 / 2024-ben. Bővebben

Adventi programok Székesfehérvár 2023 2023. december 1. (Péntek) - 2023. december 23. (Szombat)
Az ünnepi díszbe öltözött belvárosban a négy adventi hétvégén karácsonyi hangulatú programok szórakoztatják a járókelőket, a hétköznapokon pedig a város óvodásai, kisiskolásai adnak műsort az adventi színpadon, délutánonként megújult formában érkezik a várakozást megkönnyítő ajándék a város adventi ... Bővebben

Szilveszter Fejér varmegyében, gálavacsora és wellness a székesfehérvári Castrum Hotelben 2023.12.30. (Szombat) - 2024.01.01. (Hétfő)
Szilveszter Fejér vármegyében - Pezsdítő program Székesfehérvár belvárosának szívében. Búcsúztassuk finom falatok mellett az óévet és köszöntsük a legjobb pezsgők társaságában az újévet a Castrum Hotelben. Bővebben

Vörösmarty Mihály Könyvtár programok 2023 Székesfehérvár 2023. december 1. (Péntek) - 2023. december 22. (Péntek)
Tolna utcai Tagkönyvtár
Vörösmarty Mihály Könyvtár programajánló. Bővebben

Bory-vár látogatás, romantikus városnéző túra idegenvezetéssel és kisvonattal 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Tartson velünk és fedezze fel 20. századi romantikus lovagvárunkat, Székesfehérvár legkülönösebb építményét, mely a hitvesi szeretet örök példája és a szerelmespárok kedvelt helye. A Bory-vár Székesfehérvár legkülönösebb építménye, a romantika XX. századi fellegvára. A lenyűgöző alkotás egyetlen ember ... Bővebben

Családi program Székesfehérváron, játékos és kalandos programok kisvonatozással 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Fedezze fel Székesfehérvár kincseit játékosan szórakozva! Kicsik és nagyok együtt élvezhetik a múlt és a jelen izgalmas találkozásait a Tourinform Iroda programcsomagjával! Bővebben

Fehérvár kártya 2023. Extra programkedvezmények Nyiss Fehérvárra kártyával szállásfoglalóknak 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Nyiss Fehérvárra kedvezménykártyával! Ingyenes kedvezménykártya szállóvendégeinknek már egy éjszakától! Válassz szállást és élvezd a kedvezményeket! Bővebben

Hiemer-ház látogatás Székesfehérváron, ismerje meg velünk a városunk ékkövét! 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A Hiemer-ház egyedülálló középkori értékekein, barokk, rokokó építészeti emlékekein és a modern kori átalakításain keresztül megelevenednek Fehérvár évszázadai. Ismerje meg velünk a városunk ékkövének valódi szépségét és fordulatos történetét! Bővebben

Játékmúzeum látogatás idegenvezetővel, és játékos ismerkedés a város történetével Székesfehérváron 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
Van egy varázslatos hely Székesfehérváron, amelynek legöregebb lakója a legfiatalabb. Ilyen talányok és csodák várják az osztályt játékmúzeumunkban, ahol minden játéknak mesés története van. Bővebben

Kalandjáték gyerekeknek és családoknak, lovagi kaland az elveszett kódex nyomában a Titkok Parkjában 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A játék egy lovag kalandjait meséli el. Lesznek benne más lovagok is, kalandozás mocsárban, erdőben, vár pincéjében. Itt-ott még sárkányok is előfordulhatnak, különös emberek, és persze a Park Tündére, aki segíti útján a vándort. A Titkok Parkjában egy irányított útvonalon az egyes játékterek mellett ... Bővebben

Koronás Park programok Székesfehérvár 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A történelmi játszóparkban a legkisebbek és a legnagyobbak is kipróbálhatják a legősibb és a legújabb játékokat. A Rózsaliget és a csodálatos Csónakázó-tó szomszédságában, közel kéthektáros fás, ligetes területen várja a kis királyfiakat és királylányokat ez a vidám park a régi Vidámpark területén. Bővebben

Szabadulós kincskereső játék: A kapitány titkai 2023.01.01. (Vasárnap) - 2023.12.31. (Vasárnap)
A forró nyár kedvelt, hűsítő programjának ígérkezik a Hiemer-ház pincéjében kialakított történelmi tematikájú szabadulószoba, amely június közepétől várja a látogatókat. Bővebben

Bory-vár Székesfehérvár
Kevés olyan művészt ismerünk, aki még életében felépítette saját emlékművét és múzeumát, közéjük tartozik Bory Jenő. A vár története 1912-ben kezdődött, amikor Bory Jenő a Székesfehérvár melletti Mária-völgyben megvásárolta azt az egyholdnyi területet, ahol eleinte csak egy kis présház állt acélból, hogy ... Bővebben

Budenz Ház - Ybl Gyűjtemény
A korábban lakóházként szolgáló épületben 1969-ben nyílt meg Ybl Ervin művészettörténész hagyatékából az állandó kiállítás. A hagyaték egyrészt a család 18–19. századi bútoraiból, családi képeiből és dísztárgyaiból áll, másrészt Ybl Ervin képző- és iparművészeti magángyűjteményéből. Bővebben

Csók István Képtár
Az elmúlt fél évszázad alatt a Csók Képtár sok jelentős, magas művészi értékű képzőművészeti esemény színhelye volt, mellyel országos és nemzetközi hírnevet szerzett. Kulturális hatása messze túlsugárzik a város határain. Kiállításai hosszú sorában különleges, ma már művészettörténeti jelentősége van ... Bővebben

Fekete Sas Patikamúzeum Székesfehérvár
A Fekete Sas Patika 1971-ben szűnt meg gyógyszertárként működni. 1975-ben, az épület és a berendezés szakszerű restaurálását követően, már múzeumként nyitotta meg ajtaját a közönség előtt. A több mint kétszáz esztendő eseményei, tulajdonos- és ízlésváltozásai mind nyomot hagytak a bútorzaton és a ... Bővebben

Hetedhét Játékmúzeum
A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbben található. Állandó kiállítása két gyűjteményből jött létre: Moskovszky Éva és édesanyja, Auer Erzsébet páratlan értékű, Európa-szerte elismert polgári játékgyűjteményéből és Réber László grafikai ... Bővebben

MMKM Alumíniumipari Múzeuma Székesfehérvár
Európa egyetlen alumíniumipari múzeumának állandó kiállításain nem csak a magyar alumíniumipar százéves történetével ismerkedhetünk meg, de a múzeum gyűjteményéből összeállított látványtárban az alumínium hétköznapi életben történő felhasználásába is bepillantást nyerhetünk. A múzeum műszaki és technikai ... Bővebben

Moskovszky Gyűjtemény ( volt Fehérvári Babaház )
A Moskovszky-gyűjtemény 1998-ban került Székesfehérvárra és 2011-ig Fehérvári Babaház néven működött a Szent István Király Múzeum részeként. Az első állandó kiállítást Illyésné Ötvös Tünde, a Szent István Király Múzeum restaurátora rendezte, s az ő érdeme, hogy Moskovszky Évának a gyűjtemény ... Bővebben

Országzászló tér állandó néprajzi kiállítás - Marosi Arnold régiség és látványtár, könyvtár
A Fejér megye és Székesfehérvár néprajzát bemutató kiállításon a hagyományos paraszti kultúrában használatos tárgyak útját követhetjük nyomon megalkotásuktól az árucserén át használatba kerülésükig. Bővebben

Pelikán Galéria
A Szent István Király Múzeum kiállítóhelyeként működik a Pelikán Galéria, amelynek kiállítási programját a Székesfehérvári Művészek Társaságával alakítjuk. Évente 8-11 időszaki kiállítást rendezünk, köztük egy-két hét szünettel. A tárlatokon a fehérvári alkotók egyéni és kollektív szereplése mellett ... Bővebben

Szent István Király Múzeum Székesfehérvár
A múzeum négy tudományterület leletanyagait gyűjti, rendszerezi, kutatja és mutatja be az érdeklődő látogatóknak. Küldetése a régészet, a néprajz, a képző- és iparművészet, a helytörténet tárgyi és szellemi örökségének gyűjtése, feldolgozása, kutatása, konzerválása, megőrzése és bemutatása. Bővebben