Teleki Miklós orgona- és zongoraművész közel 100 hangversenyt ad évente, rendszeresen fellép a budapesti Szent István Bazilikában. Ezidáig nyolc szóló CD-je és egy DVD-je jelent meg. 2014-ben elindította a Majestic Sounds című hangverseny-sorozatot, amelynek művészeti vezetője. Sikeres koncerteket adott Európa-szerte és az Egyesült Államokban.

Hévízi orgonaestek

Debrecen belvárosában nehéz elkerülni a már monumentális külseje miatt is feltűnő MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ épületét. A 2006-ban megnyitott képzőművészeti központ a régió legnagyobb és legmodernebb művészeti galériáját is magába foglalja. A MODEM időszaki kiállításai mellett rendszeresen kerülnek megrendezésre itt különféle kulturális programok, mint irodalmi estek, a kiállításokhoz kapcsolódó társművészeti programok és múzeumpedagógiai foglalkozások.

A Szent István Király Múzeum tematikus előadásai, tárlatvezetései, koncertsorozatai, a legkülönbözőbb generációknak és érdeklődési körűeknek kínálnak minőségi programokat. Számtalan lehetőséget kínálunk arra, hogy Ön felfedezhesse a Szent István Király Múzeumot az érdeklődésének megfelelő programokon keresztül, csoporttal vagy egyénileg. Több, mint múzeum! Élmény!

Müpa koncertek Budapest 2025 / 2026. Online jegyvásárlás. Komolyzenei, világzenei, jazz és könnyűzenei koncertek a Művészetek Palotájában Budapesten. Évről évre több világsztár és hazai elismert előadó lép fel a Müpában. Minden évben több tematikus fesztivál is megrendezésre kerül, ahol szintén a zenei műfajok kiválóságai adnak koncertet.

MÜPA programok Budapest 2025 / 2026. Online jegyvásárlás. A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly-, kortárs-, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt.

Rózsavölgyi Szalon előadások Budapest 2025. Online jegyvásárlás. A zenemű- és könyvkiadással, hangversenyek szervezésével, zenei együttesek menedzselésével foglalkozó üzlet épülete fennállásának 100. évfordulójára a bolttal egybenyitva 2012. április 11-én, a költészet napján megnyílt a félemeleten a Belváros új kávéháza és művészeti központja, a Rózsavölgyi Szalon. A napközben kávéházként, esténként kamaraszínházként működő Rózsavölgyi Szalon műsorán színházi, irodalmi estek, kulturális talkshow-k, komolyzenei és jazz koncertek, könyvbemutatók szerepelnek.

Programajánló Kecskemét 2025. Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Kecskeméten. A Kecskeméti Katona József Színház és a Hírös Agóra a város kulturális életét meghatározó intézmény. Az egész éves programkínálat mindenkinek szórakoztató kikapcsolódást nyújt.

Programok Kecskeméten, a Hírös Agóra ajánlója 2025. A térség meghatározó kulturális intézményeként kulturális, művészeti és szabadidős programoknak ad otthont a népszerű rendezvényhelyszín. A Hírös Agóra több fesztivál rendezője (Kodály Fesztivál, Tavaszi Fesztivál, Kecskeméti Népzenei Találkozó, Kecskeméti Barackpálinka- és Borfesztivál, Kecskeméti Téli Fesztivál, Metropolice Filmnapok). A fesztiválokhoz népművészeti és kirakodó vásárok kapcsolódnak, melyeket a város főteréhez méltó, a hagyományokhoz és a történelmi környezethez illeszkedő sátrakban rendeznek meg.