A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett Lovarda egyedül a Budai Várséták tematikus vezetésével látogatható! Helyszíne, a Csikós udvar a második világháború okozta sérüléséket követően az 1950–60-as évek kultúrpolitikájának esett áldozatul, így a Lovarda, Főőrség és Stöckl lépcső épületegyüttesét elbontották.

A Diósgyőri vár mellett található Lovagi Tornák Terén változatos programokkal, koncertekkel, fesztiválokkal várják a szórakozni vágyókat! Hazai sztárok színe-java zenél a téren idén nyáron is, élmény, kikapcsolódás vár minden érdeklődőt. A vár egy időre bezárja kapuit a látogatók előtt rekonstrukció miatt, ám a Lovagi Tornák Terén folyamatosan szerveznek előadásokat, koncerteket!

Humorestek, stand up előadások, online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A stand-up comedy egy olyan szórakoztató műfaj, amelyben a humorista egyedül, leggyakrabban kellékek nélkül, közvetlenül a közönséghez szólva adja elő műsorát. Az előadó rendszerint gyors tempóban rövid, humoros történeteket mesél el, illetve vicceket vagy ún. egysoros poénokat mond el.