Csupakaland Családi Élménypark Fót
2151 Fót, Fehérkő u. 1.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
JUSSKI! – SZABADULÓSZOBA GYEREKEKNEK
Jussatok ki együtt rejtélyes szabadulószobáinkból! Szalmalovag, NASA, Tanár bá’ és Oscar-díjas szabadulószobák már 6 éves kortól.
Szalmalovag
A lovagok legtöbbje megfelelő anyagi helyzetben élt, és nemesi rangot tudhatott magáénak a középkorban. Akadtak azonban köztük olyanok is, akik nem a birodalom harcosaként vagy az egyháznak alárendelve tettek szolgálatot, hanem egyszerű várlovagként élték a mindennapjaikat. Nem volt ez másként a Szalmalovaggal sem. Egy napon azonban, rejtélyes körülmények között tömlöcbe zárták őt. Maga sem tudta, hogy pontosan mi lehet ennek az oka, hogy milyen bűnt követett el, de joggal feltételezte, hogy a Feketelovag áll a történések hátterében.
Úgy tűnik, a Szalmalovag jól sejtette, ugyanis a Feketelovag zárta tömlöcbe azért, hogy uralma alá vehesse a várat. Nemcsak a szolgálók, hanem a vár őrei is kénytelen voltak behódolni az akaratának.
Induljatok útra felvértezve!
Eljött az ideje annak, hogy valaki móresre tanítsa a Feketelovagot. Benne lennél egy óriási kalandban? Utazz vissza az időben a társaiddal a sötét középkorba, és mentsétek ki a Szalmalovagot a vár sötét és hideg tömlöcéből! Ha összefogtok, együttes erővel kijátszhatjátok a fejet hajtó szolgálókat és őröket is. Ki tudja, talán még segítséget is kaptok az udvariaktól. De siessetek, csupán 60 perc áll a rendelkezésetekre, hogy végrehajtsátok a küldetést, és megmeneküljetek a Feketelovag karmai közül!
Az Oscar-díjas rendező
Brendon LeBeautiful, a híres Oscar-díjas filmrendező meghívott titeket a villájába, hogy kiválassza közületek azon szerencséseket, akikkel a következő produkciójában szívesen együtt dolgozna. Reménybeli filmesekként természetesen örömmel fogadjátok a meghívását. Az elején úgy tűnik, minden a terv szerint halad, ahogyan az meg van írva. Izgatottan, reményekkel telve várjátok a nagy találkozást.
Amikor azonban megérkeztek…
Ahogyan a komornyiktól kiderül, a világhírű rendezőnek, Brendon LeBeautifulnak sürgős dolga akadt, és házon kívül tartózkodik. Ez még nem ad okot az aggodalomra. Azonban amikor az inas elvezet benneteket LeBeautiful titokzatos, és túlontúl sötét mozitermébe, úrrá lesz rajtatok a félelem. Csak fokozza az izgalmatokat, hogy a terem ajtaja rejtélyes módon bezáródik — úgy tűnik, nincs kiút. A komornyik sem hallja már, ahogyan segítségért kiáltotok.
A küldetésetek pedig innentől veszi kezdetét. Mindössze 60 percetek van arra, hogy megszerezzétek Brendon LeBeautiful forgatókönyvét, és elnyerjétek a sokak által áhított Oscar-díjat. A kérdéseket és a feladatokat valós időben, egy igazi mozivásznon vetítjük ki nektek. Ha mindent sikeresen teljesítetek, könnyűszerrel kijuthattok a privát moziszobából.
Nyugalom! Ijedtségre semmi ok, a filmekhez nem kell sok tudás, csak jó megfigyelés és kitartás!
NERF-PÁLYA
A gyerekek imádják Nerf-pályáinkat, ahol szivacskilövőkkel mérkőzhetnek meg egymással. A játék szórakoztató és biztonságos.
Galaxy- Fortnite
A távoli jövőben, épp az Antares csillag felderítésére készültetek. Azonban a Tejút szélén váratlanul idegen lények támadták meg az űrhajótokat.
Szerezd vissza az csillagromboló irányítását és mentsd meg a legénységet!
Zombie Street- Roblox
Doktor X végzetes vírusa kiszivárgott a titkos laboratóriumból és megfertőzte az egész világot.
Irány a zombie városnegyed, kutasd fel az ellenszerrel átitatott Nerf szivacslövedékeket és győzd le a zombikat!
3D-FILMEK
Lélegzetelállító 3D-s filmek, amiket kár lenne kihagyni: Buda Vára, Magyarország 1000 éves történelme, Rexy a kis dínó kalandjai, és még sok más!
Dinamikus látvány és hangvilág.
Egyedülálló polarizációs 3D technológia.
1. Buda Vára 1490 (történelmi animációs film, 12p 15mp)
2. Hullámvasút az Óceánba (animációs élmény film, 3p 40mp)
3. Magyarország 1000 éves történelme (történelmi animációs film, 15p 5mp)
4. Vadászpilóták (animációs élmény film, 10p 32mp)
5. Rexy, a kis dinó kalandja (animációs mesefilm, 7p 22mp)
SZÜLINAPI HELYSZÍNEK, CSOMAGOK
Ha egy igazán különleges szülinapi partyra vágysz, nálunk megtalálod: HAPPY NERF-DAY! Hívd el a legjobb barátaidat, barátnőidet és egy izgalmas Nerf játékkal mindenki számára feledhetetlenné teszed ezt a fontos napot.
A fóti Auchanban is tarthatjátok a lurkó születésnapját, Nerf-pályákkal, szabadulószobákkal. A tortázás és ajándékozás sem marad el.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 320
Kiemelt partner

A Budapest központjában, a Palotanegyedben található Eurostars Palazzo Zichy szállodának egy régi neobarokk palota ad otthont, amelyet Gróf Zichy Nándor építtetett családja számára, a XIX. században. Homlokzata és belső terei megőrizték az eredeti épület szépségét – a hallba lépve egy káprázatos üvegkupola köszönti a vendégeket. A hotel szomszédságában számos érdekesség, így például a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nagy zsinagóga, a Nagycsarnok és a Holokauszt Emlékközpont várja a látogatókat. Ezenfelül a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara is a Eurostars Palazzo Zichy közelében helyezkedik el.

A Budai oldalon, zöldövezetben, a Gellért-hegy lábánál, csendes, fasorral szegélyezett utcában található. A fedett terasz, mely a társalgóból egyenesen a kertre nyílik, kellemes hely kávézáshoz, olvasáshoz esős időben is. A kertbe régi szecessziós vaskorlát vezet le, ahol a fák árnyékában, kényelmes teak-fa kertibútorok várják a vendégeket. Minden szobában Internet (WiFi) és légkondicionáló található. A falakat híres magyar kortárs festők képei díszítik. Néhány szoba erkély illetve balkon is tartozik, melyek a kertre, vagy az utcai fasorra nyílnak.

Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban. Adottságaik révén ideálisak konferenciák, tréningek, kiállítások, termékbemutatók, fogadások, céges és családi összejövetelek lebonyolítására. Mindegyik terem természetes fénnyel rendelkezik.

A négycsillagos repülőtéri szálloda a Liszt Ferenc Reptér termináljaitól, valamint az M0-ás autópálya vecsési leágazójától 2,5 km-re, az Airport Business Parkkal szemben található, mindössze 20 percre Budapest központjától. Budapest repülőtéri szállodája 110 szobával, konferencia termekkel, tárgyalókkal, ingyenes vezeték nélküli internet hozzáféréssel, non-stop étteremmel, ingyenes transzferrel, kávézóval várja üzleti, és egyéni utazókat egyaránt. Vállaljuk rendezvények, esküvők, tárgyalások és konferenciák szervezését és lebonyolítását. A szálloda teljes egészében klimatizált és nem dohányzó.

Találatok száma: 3

Valahol egy dunántúli otthonban, ahol a kemencében sült ropogós malac élménye elvarázsolt és vitt el egy teljesen új világba. Aki kóstolt már kemencében sült ételt, annak nem kell bemutatni azt a plusz élményt, melyet egy fatüzelésű kemence adhat. Ezt az élményt kínáljuk minden kedves vendégünknek. Annak aki ízlelte és a rabjává vált, vagy akik még elkerülték ezt a fantasztikus ízvilágot, amit csak egy igazi fatüzelésű kemence adhat!

Megtartva a régi hagyományokat és ízvilágot, kívül-belül megújulva, kedvező árakkal és tárt karokkal várja Vendégeit! Az étterem a Hősök terétől 20 percre, Fóton, a Somlyó domb tetején terül el, mely kitűnő környezet ahhoz, hogy a város zajától elszakadva, de annak fényeit még látva kapcsolódjunk ki.

A Fóti Települési Értéktár Bizottság áldozatos munkájának köszönhetően, oly sok próbálkozás után, megvalósult egy harmincéves álom és Fót városának lett egy tájháza, melyre mindenki büszke lehet. Fót Város Önkormányzata a Petőfi utca 6. szám alatti épületegyüttest azzal a céllal vásárolta meg, hogy tájházként működhessen. A Fóti Tájház épületeit 2020. október 9-én avatták fel ünnepélyes keretek között. Ekkor a kisház került berendezésre és bemutatásra, melyet 2022-ben követett a gazdaház újabb kiállító terekkel történő bővítése.

Németh Kálmán szobrászművész életműkiállítása a művész egykori lakóházában. A képzőművészeti alkotásokat kilenc kiállítóhelyiségben, eredeti elrendezésükben tekinthetjük meg a művész által készített bútorokkal egységes enteriőrökben. A patinás műemlék épületnek a művész gondozott, minden évszakban hangulatos, védett szőlős és gyümölcsös kertje ad méltó környezetet.

Találatok száma: 4

Fóti programajánló a 2026-os évre. Kulturális rendezvények, művészeti események, koncertek, irodalmi programok Fóton. A Károlyi-kastély népszerű a látogatók körében, ünnepi műsorokat, bemutatókat is rendszeresen szervez itt a település. Fót a Gödöllői-dombság peremén, Budapesttől mindössze 17 km-re fekszik. Fót páratlanul gazdag természeti és műemléki értékekeivel, a vendégvárás bővülő és színvonalas szolgáltatásaival, a fő közlekedési utak és bevásárlóközpont közelségével a térség idegenforgalmi központjává válik a közeljövőben.

2026. évi Paddy and the Rats koncertek. A Paddy and the Rats zenekart 2008-ban alapította az énekes-dalszerző Paddy, Vince-szel, és Joey-val. A koncerteken a saját dalok mellett tengerészdalokat (Drunken Sailor, Bully in the Alley) játszanak hegedűvel, banjo-val, harmonikával, skót dudával, furulyával és persze sok Rock & roll-lal. Céljuk, hogy megismertessék a közönséget az élő koncerteken a tengerész dalokkal, kocsmakultúrával.

Paddy and the Rats koncert

2026. szeptember 18-20. között kerül megrendezésre XXII. Nemzetközi és Nemzeti Díjlovas- és Lovasterápiás Verseny. A Világkupa pontszerzésre is alkalmat adó rendezvényen a profi külföldi és hazai díjlovasok mellett, fogyatékkal élő, valamint mentális, vagy fizikai nehézségekkel küzdő gyermekek és fiatalok is versenyeznek. A háromnapos rendezvényre a belépés a látogatók számára díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak Fóton.

Találatok száma: 2

2026-ban is jelentkezhetsz hozzánk, ha lovasterapeuta vagy lovas parasport edző szeretnél lenni! A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány célja a lovasterápiával, mint komplex egészségügyi és pedagógiai célú prevencióval, habilitációval, és rehabilitációval foglalkozó intézmények és személyek országos szintű összefogása, érdekeinek védelme. Ennek érdekében valósítja meg képzéseit is.

Kiemelt ajánlat

A Budapesttől 25 km-re lévő Fóti-Somlyó valóságos hegy látszatát kelti a Gödöllői-dombvidék peremén. A 3500 m hosszú kör vonalvezetésű tanösvény a Fáy-présház mellől indul, s a lepkés állomásjelzést követve 2,5 óra alatt bejárható. A területtel való ismerkedést vezető füzet segíti, amelyből többek között megtudhatjuk, milyen különös helyre rakják tojásaikat a színpompás gyurgyalagok, megismerhetjük a területen élő szebbnél szebb lepkefajok életmódját, de arról is olvashatunk, hogyan kerültek ide tengeri kagylók, és hogy mik azok a `galagonyanyűvő` akciónapok.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár