ÚJ PROGRAM HIRDETÉS
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Pünkösdi wellness hétvége a Bonvitalban - Sztárvendég: Gájer Bálint
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai tavaszi wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel
Tavaszi programajánló online jegyvásárlási lehetőséggel

Gerecse Natúrpark

A natúrpark turisztikai kapuja, szervezőközpontja Tata. A Gerecse zavartalan hegyvidékén, a dunai szigetvilág ártéri erdeiben, mocsárrétjein vagy a Magyarország legjelentősebb karsztforrás-csoportjának számító tatai források környezetében számos növény- és állatritkaság maradt fenn napjainkig, de a tatai tavak térségében több tízezres vonuló madárcsapatokban is gyönyörködhetünk. Az érintetlen természet mellett a kulturális sokszínűség szintén jellemzője e tájnak.

A Gerecse Natúrpark megalakítására hosszú évek előkészítése nyomán kerülhetett sor 2013-ban. A Gerecse csaknem valamennyi települése (összesen 29) vállalta azt a közös utat a Gerecse Natúrpark égisze alatt, melyhez 18 gazdasági és civil szervezet is csatlakozott.

Települései: Annavölgy, Baj, Bajna, Bajót, Csolnok, Dág, Dunaalmás, Epöl, Héreg, Kocs, Lábatlan, Naszály, Neszmély, Nyergesújfalu, Sárisáp, Süttő, Szomód, Szomor, Tardos, Tarján, Tát, Tata, Tatabánya, Tokod, Tokodaltáró, Úny, Vértesszőlős, Vértestolna.

A Gerecse Natúrpark főbb turisztikai célpontjai:

  • a tatai Öreg-tó és környéke,
  • Tatai Vármúzeum,
  • a Tatabányai Múzeum,
  • Vértesszőlősi Előember Telep;
  • Neszmélyi hajóskanzen;
  • Tatabányai Ipari skanzen;
  • Bajnai Sándor-Metternich kastély,
  • Tardosi Malom-völgy;
  • Lábatlani Gerenday Arborétum, agostyáni Arborétum

Forrás: A Natúrpark honlapja

2024.01.01 - 2024.12.31

Találatok száma: 14
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Platán Udvarház és Gourmet Étterem Tata

Platán Udvarház és Gourmet Étterem Tata

Tatán csendes, történelmi környezetben, a vár közvetlen szomszédságában, közvetlenül az Öreg-tó partján találjuk a Platán Udvarházat és Éttermet. A XVII. században is már szállásként működő, évszázadokig az Esterházy család birtokában lévő épületegyüttes a XXI. század dizájnjával és kényelmi ...

The Corner House Panzió Tata

The Corner House Panzió Tata

A The Corner House Panzió, a Bécset - Budapestet összekötő (M1-es) nemzetközi főútvonal közelében fekvő barokk kisváros, Tata üdülőövezetében az Öreg-tó partjától 250 méterre helyezkedik el.

Penta Lux Hotel és Apartman Tata

Penta Lux Hotel és Apartman Tata

Az Öreg-tótól 200 m-re, a város üdülő övezetében található a Penta Lux Hotel és Apartman. A 2001-ben épült szállodában igényesen kialakított, modern, ugyanakkor családias hangulatú, tágas, klimatizált, többségében erkélyes szobákkal várjuk a pihenni, kikapcsolódni vágyó kedves vendégeket.

Ágoston-Ligeti Erdei Iskola Agostyán

Az Erdei Iskola célja olyan ökológiai szemléletmód kialakítása, ami biztosítja, hogy a gyerekek ne veszítsék el a kapcsolatukat a földdel, az évszakok változásával, a természet ritmusával, az élővilág szépségével, titokzatosságával.. Mindezt a környezetei nevelés eredményeit hasznosítva, a ...

   1 2
Találatok száma: 19
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Zsigmond Terasz & Pince

Zsigmond Terasz & Pince

A Zsigmond királyról elnevezett várpincében, e régi korok hangulatát idéző környezetben várjuk középkori királyi gasztronómiai programra vendégeinket, amelyhez a környék szőlőiből készített borokat kínáljuk.

Grill Étterem Tata

Grill Étterem Tata

Üdvözöljük az Öreg-tó partján, a Grill Étteremben! Éttermünk, Tata, a legromantikusabb magyar város, egyik gyöngyszeme, 120 férőhelyes belső térrel, 60 férőhelyes terasszal és 40 férőhelyes stéggel használja ki a tópart és a nyílt vízfelület adta lehetőségeket, hogy családi, baráti, céges rendezvények, ...

Monoszkóp Kultúrbisztró és Művészeti Galéria Tata

Monoszkóp Kultúrbisztró és Művészeti Galéria Tata

A Monoszkóp Kultúrbisztró Tata egyik legnépszerűbb, egyedi hangulatú vendéglátóhelye. Ötféle csapolt sör, Zene, hangszerek, ének, irodalom, művészet, kiállítás, italok, kávék, hidegtálak, malacságok, teli pocak, borkóstoló, mosolyok, csocsó, kártya, sakk, társasjáték, dominó, barkóba, könyvek, ...

Pelle-Molnár Kézműves Bonbon - A csokizó Tata

Pelle-Molnár Kézműves Bonbon - A csokizó Tata

Forró és jeges csokoládé kínálatunkban legalább 20 féle alapcsokoládéból válogathat kedvére, ezeket kombinálhatja különféle ízesítőkkel. A pultban kézműves bonbonjaink sorakoznak, a polcokon pedig táblás csokoládéink várják Önt.

Pletycafésec

Pletycafésec

Tatán, a „Vizek városában” található Pletycafesec nevű koktélbár illetve kávézó. Zenés rendezvények helyszíne és szórakozóhely is egyben. A központban helyezkedik el, egy hangulatos belső udvarban, nevezetesen az Eszterházy udvarban. Terasza, melyet növények borítanak, tavasszal nyit, s ilyenkor a ...

Puritán Kávéház Tata

Puritán Kávéház Tata

Célunk, hogy kávézónkban jó minőségű, frissen pörkölt kávékból, baristák által készített kávékat ismerjetek meg. De nem csak kávékkal, teákkal várunk benneteket. Minden nap nyitástól 12 óráig fantasztikus reggeliket is készítünk és egész nap ínycsiklandó süteményeket, desszerteket is találtok nálunk. A ...

Szörf Bisztró Tata

Szörf Bisztró Tata

A tatai Öreg-tó partján várjuk szeretettel kedves vendégeinket! Gyertek ki a családdal a tópartra sétálni, a forró italokat és a finom falatokat mi szolgáltatjuk mellé.

UccaBár

UccaBár

Koktélbár, kávézó és szórakozóhely Tata szívében.

Borostyán Étterem

Fontos számunkra a minőség, ezért alapanyagaink egy részét magunk termeljük. Magyar húsokat, zöldségeket, gyümölcsöket teszünk a vendég asztalára, így segítve a hazai termelőket. Ha vendégül látunk valakit, nem csak főzünk neki, kiszolgáljuk, majd elköszönünk. A vendéglátás évezredes hagyományát ...

   1 2
Találatok száma: 27
Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2024

Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2024 2024. május 11. (szombat) - 2024. május 12. (vasárnap)

Tanfolyamok 7-10 éveseknek

A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ...

Kiemelt ajánlat
Heti menü Tatán, kellemes gasztro élmények tóra néző panorámával szerdától péntekig

Heti menü Tatán, kellemes gasztro élmények tóra néző panorámával szerdától péntekig 2024. április 17. (szerda) - 2024. április 19. (péntek)

Hetente frissülő menükínálat szerdától péntekig

Ebédelj nálunk Tatán Öreg-tóra néző panorámával! Ki mondta, hogy egy heti menü ajánlat nem lehet modern és eszméletlenül finom? Ebédelj nálunk! Hagyd magad mögött az irodát egy pillanatra és csöppenj bele a Malom és Kacsa gasztronómiai mesevilágába. Az előételek, levesek és főételek mellett ínycsiklandozó ...

Asztalfoglalás
Kiemelt ajánlat
Malom és Kacsa programok 2024 Tata

Malom és Kacsa programok 2024 Tata 2024. április 18. (csütörtök)

Music Corner a Malom és Kacsában - Eliza Bliss

Malom és Kacsa programajánló Tata. Szeretettel várjuk programjainkra és eseményeinkre. Gasztrokalandok, ízélmények az Öreg-tó partján, mesés panorámával.Tatán az Öreg tó partján található két felújított műemlék védett malom ad otthont a Malom és Kacsa Bisztró és Rendezvényháznak.

Szállásfoglalási lehetőség
Asztalfoglalás
Kiemelt ajánlat
Vasárnapi ebéd Tata 2024. Veranda Bistro & More

Vasárnapi ebéd Tata 2024. Veranda Bistro & More 2024. április 21. (vasárnap)

Vasárnaponként is szeretettel várja kedves vendégeit Tatán a Veranda Bistro & More 12:00-21:00 óra között, ízletes ételekkel és finom italokkal. Bízzátok ránk a vasárnapi ebédet, gyertek, mozduljatok ki és próbáljátok ki a vizek városában, Tatán a különleges gasztronómiai kínálatunkat!

Kiemelt ajánlat
Gyermekjóga Tatán minden csütörtökön a Crystal Medical Centerben

Gyermekjóga Tatán minden csütörtökön a Crystal Medical Centerben 2024. április 18. (csütörtök)

Jóga-móka ovisoknak minden csütörtökön 16.30-tól Tatán, Crystal Medical Centerünk sótermében. A gyerekjóga foglalkozás időtartama 45 perc, mely alatt a szülőknek kikapcsolódási lehetőséget biztosítunk. Jógavezető: Németh Ildikó.

Kiemelt ajánlat
Tatai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Tatán

Tatai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Tatán 2024. április 28. (vasárnap)

MAZSOLA és TÁDÉ zenés bábjáték

Tata 2024-ben is színes kulturális és gasztronómiai programokkal várja a látogatókat egész évben. A vízi város méltán híres arról, hogy több olyan fesztivált, rendezvényt szervez, melyek helyi és kistérségi vonzerejükön túl, országos, sőt nemzetközi vendégeket is vonzanak. A rendezvények jó alkalmat ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

Sprint Futóklub programok 2024. Versenyek, események 2024. április 21. (vasárnap)

Galbicska Péter emlékfutás

Sprint Futóklub programok.

Tatai Vár programok 2024

Tatai Vár programok 2024 2024. április 22. (hétfő)

Föld napja: Tádzsikisztán, a Pamír országa - Lieber Tamás előadása

Tatai vár programok, események, időszaki kiállítások.

Kárpátia koncertek 2024. Hazai és külföldi fellépések, turné állomások 2024. április 27. (szombat)

Kárpátia koncert

Kárpátia koncertek 2024-ben. Az együttes stílusát a magyar népzene, a rock és más hagyományos zenei stílusok keveréke jellemzi. Az együttes zenéje gyakran hagyományőrző és történelmi témákról szól, és szövegeikben gyakran megjelennek a magyar történelem fontos eseményei és alakjai.

Tata Művelődési Ház programok 2024

Tata Művelődési Ház programok 2024 2024. április 28. (vasárnap)

Tata Művelődési Ház programok 2024. A Magyary Zoltán Művelődési Központ változatos programokkal várja az érdeklődőket Tatán. Tata kulturális életének meghatározó helyszíne. Koncerteknek, színházi előadásoknak és különböző tematikus rendezvényeknek ad otthont.

Ár: 3 000 Ft JEGYVÁSÁRLÁS
Jegyvásárlás
1 2 3   
Találatok száma: 47
Kaland Tatán izgalmas fejtörőkkel a ravasz szörnyek nyomában, csodálatos helyszíneken

Kaland Tatán izgalmas fejtörőkkel a ravasz szörnyek nyomában, csodálatos helyszíneken 2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)

Kalandra fel, játékos szabadtéri élményprogram Tatán! A küldetést végigjátszva Tata legcsodálatosabb helyeit fedezheted fel úgy, hogy közben izgalmas fejtörőket kell megoldani. Feladványok fogják nehezíteni a kalandodat, amelyek helyenként igazi kihívások lesznek. Az állomások és a tárgyak között vezető ...

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
Pünkösd Tatán, hétvége ingyenes wellness használattal, fakultatív városnézéssel az Öreg-Tó Hotelben

Pünkösd Tatán, hétvége ingyenes wellness használattal, fakultatív városnézéssel az Öreg-Tó Hotelben 2024. május 16. (csütörtök) - 2024. május 20. (hétfő)

Az Öreg-Tó Hotel Pünkösdkor is várja vendégeit egy kellemes wellness pihenésre az ünnepi hosszú hétvégén Tatára. Foglalja le ünnepi pihenését hagyományos pünkösdi félpanziós ételekkel, masszázskuponnal és wellness használattal a vizek városában, Budapesttől alig egy órányira. A hosszú hétvége alatt ...

Kiemelt ajánlat
Tatai wellness fürdő - külsős vendégeknek ebéddel vagy vacsorával a Kristály Imperial Hotelben

Tatai wellness fürdő - külsős vendégeknek ebéddel vagy vacsorával a Kristály Imperial Hotelben 2024. április 15. (hétfő) - 2024. április 21. (vasárnap)

Wellness felfrissülés a Crystal Spa & Relaxban, bőséges büféasztalos reggelivel vagy 3 fogásos vacsorával fürdővendégeink részére (szállás nélkül) a Kristály Imperial Hotelben,Tatán. Meglepetés ajándék is lehet családjának, barátainak ajándékutalvány formájában. Kényeztesse szeretteit pihentető ...

Kiemelt ajánlat
Tatai városnéző hétvége, kirándulás wellness pihenéssel a Kristály Imperial Hotelben

Tatai városnéző hétvége, kirándulás wellness pihenéssel a Kristály Imperial Hotelben 2024. április 19. (péntek) - 2024. április 21. (vasárnap)

Tatai városnéző hétvége szállással a Kristály Imperial Hotel szállodában. Pihenés, szabadidős kikapcsolódás Tatán, a vizek városában fakultatív városnézéssel egybekötve. Tata egyik vonzereje az Öreg-tó, mely az év minden szakában gyönyörű színekben pompázik. Ne hagyja ki ezt a csodálatos élményt, és ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Tatai wellness hétvége félpanziós ellátással és masszázzsal a Kristály Imperial Hotelben

Tatai wellness hétvége félpanziós ellátással és masszázzsal a Kristály Imperial Hotelben 2024. április 19. (péntek) - 2024. április 21. (vasárnap)

Hétvégi kikapcsolódás a Kristály Imperial Hotelben félpanzióval, kényeztető masszázzsal, kerékpár- és wellness használattal. Szállodánk a tatai Öreg tó és Cseke tó között helyezkedik el a vár szomszédságában, Tata szívében. A wellness kényeztetés mellett érdemes megtekinteni Tata nevezetességeit is egy ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Egy romantikus éjszaka Tatán, hétvégi wellness kikapcsolódás maszázzsal a Kristály Imperiál Hotelben

Egy romantikus éjszaka Tatán, hétvégi wellness kikapcsolódás maszázzsal a Kristály Imperiál Hotelben 2024. április 21. (vasárnap)

Egy vasárnap éjszaka tömény romantikával és kikapcsolódással Tatán, a Kristály Imperiál Hotelben. Az Egy Éjszakás kaland csomagunk félpanzióval, korai érkezéssel és késői távozással igazi feltöltődést kínál a szerelmespároknak. A koktélozás és a kényeztető masszás segít kizökkenni a szürke ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Wellness hétvége 1 éjszakára, romantikus kaland masszázzsal a tatai Kristály Imperial Hotelben

Wellness hétvége 1 éjszakára, romantikus kaland masszázzsal a tatai Kristály Imperial Hotelben 2024. április 21. (vasárnap)

Töltsön el egy kellemes wellness vasárnapotTatán a Kristály Imperial Hotel****-ben. Egy Éjszakás kaland csomagunkat kényeztető wellness szolgáltatásokkal, korai érkezéssel, késői szobaelhagyással, ízletes ételekkel kínáljuk vendégeinknek. Ha párjával érkezne, vendégünk egy koktélra és egy páros aromaolajos ...

Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt ajánlat
Május 1 Tatán, Tatai majális wellness pihenéssel a Kristály Imperial Hotelben

Május 1 Tatán, Tatai majális wellness pihenéssel a Kristály Imperial Hotelben 2024. május 1. (szerda) - 2024. május 5. (vasárnap)

Majális Tatán, a vizek városában wellness pihenéssel! Töltse családjával, barátaival a Május 1-ét Tatán és maradjon akár egész héten, számtalan programmal, sok látnivalóval, gasztronómiai élményekkel és vidám hangulattal várjuk Önöket! Kapcsolódjon ki ezen a szép tavaszi ünnepen a Kristály Imperial ...

Kiemelt ajánlat
Agostyáni Arborétum programok 2024

Agostyáni Arborétum programok 2024 2024. április 1. (hétfő) - 2024. április 30. (kedd)

Az arborétum az Agostyánt Tardossal összekötő közút mellett fekszik. A 31 hektáros területen mintegy 380 örökzöld és 40 lomblevelű fa- és cserjefaj él, elsősorban fenyőkkel ismerkedhet az idelátogató.

Pünkösdi wellness hétvége félpanzióval Tatán a Kristály Imperial Hotelben

Pünkösdi wellness hétvége félpanzióval Tatán a Kristály Imperial Hotelben 2024. május 17. (péntek) - 2024. május 21. (kedd)

Közeleg a pünkösdi hosszú hétvége, ami egy remek alkalom a tavaszi feltöltődésre! Pünkösdi wellness hétvége Tatán, a Kristály Imperial Hotel**** szállodában. Ünnepi csomagajánlatunk félpanziós ellátással, Crystal Spa Relax wellness részlegünk teljes körű használatával, konditerem használattal és ...

Kiemelt ajánlat
1 2 3 4 5   
Találatok száma: 15

TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum Tata

TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum Tata

A Kárpát-medencében (de valószínűleg Európában is) egyedülálló TIT Posztoczky Károly Csillagvizsgáló és Múzeum csillagászati programokat nyújt minden érdeklődőnek napszaktól (éjjel, nappal) és időjárástól (derült, borult idő) függetlenül. Egy korhűen berendezett interaktív múzeumban ismerkedhetnek ...

Tatai Vár

Tatai Vár

A Tatai vár Tatán az Öreg-tó partján található vízi vár. Ma a Tatai vár ad otthont a Kuny Domonkos múzeumnak, ahol római és középkori kőtárak és kiállítások láthatók, valamint Tata történelmét és a környék fazekas és vízimolnár munkásságát bemutató tárlatok. A tatai várat Luxemburgi Zsigmond király ...

Volt Zsinagóga Kiállítóhely Tata

Volt Zsinagóga Kiállítóhely Tata

A közép- és a kora újkorban jelentős zsidó közösség élt a városban. A zsinagóga Tata területén álló jelenlegi épülete az 1861. évi, Wechselman Ignác (1828-1903) építész tervei szerint végzett romantikus stílusú átépítést tükrözi.

Ökofalu Agostyán - Természetvédelmi és Humánökológiai Oktatóközpont

Ökofalu Agostyán - Természetvédelmi és Humánökológiai Oktatóközpont

Az Agostyáni Ökofalu, azaz Természetvédelmi és Humánökológiai Oktatóközpont Agostyán - Ágostonliget, természeti környezetben (az Agostyáni Arborétum mellett) egy 20 hektáros területen, 60 km –re Budapesttől és 7 km –re Tatától helyezkedik el. Az Agostyáni Ökofalu rengeteg programot kínál, melyek során ...

Fellner Jakab-kilátó Tata

Fellner Jakab-kilátó Tata

A Söréttorony, más néven Fellner Jakab-kilátó eredetileg a Turul sörétöntödének adott helyet Tatán, a Kálvária-domb közelében. A felújított 37 méter magas toronyból szép panoráma nyílik Tata városára és a környező vidékre, a Gerecsére, Tatabányára és Dunaalmásra. A kilátótorony a barokk hangulatú ...

   1 2
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Közeli ajánlatok

Tatai Patara 2024. Török-kori Történelmi Fesztivál Tatai Patara 2024. Török-kori Történelmi Fesztivál
  • Tata
2024. május 24. (péntek) - 2024. május 26. (vasárnap)
Borünnep és Halnapok 2024 Tata Borünnep és Halnapok 2024 Tata
  • Tata
2024. augusztus 2. (péntek) - 2024. augusztus 4. (vasárnap)
Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál 2024 Tata. Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál Öreg-tavi Nagy Halászfesztivál 2024 Tata. Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál
  • Tata
2024. október 18. (péntek) - 2024. október 20. (vasárnap)

Hasonló ajánlatok

Zalakarosi látnivalók Zalakarosi látnivalók
  • Zalakaros
2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Kapcsolat, elérhetőség
Szeretné aktiválni elérhetőségeit az oldalon? Partner információ

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
Megadott intervallumban:
-tól
-ig

Prémium program