Helytörténeti gyűjtemény Hajdúdorog
4087 Hajdúdorog, Jaczkovics út 5.
A Hajdúdorogi Helytörténeti Gyűjtemény a Görög Katolikus Székesegyház szomszédságában található, egy a XX. század elején épült polgári lakóházban. 2000. augusztus 18-án nyitotta meg kapuit a látogatók előtt.
Hajdúdorog Város Önkormányzata 1998-ban jelölte ki a tulajdonában lévő, Jaczkovics utca 5. szám alatti lakóházat múzeum céljára. Az épület előnyös fekvésű udvarával Hajdúdorog legszebb polgári lakóháza. Rittersporn Miklós községi orvos építette a XX. század elején. Igényesen kivitelezett, tágas szobáival kényelmes otthont teremtett családjának, és helyt adott orvosi prakszisának. Sajnos a vészkorszakban ebben az épületben volt a gettó. Ezután a ház használatát pillanatnyi szükséglet szabta meg. Működött itt iroda, raktár, diákotthon, míg múzeumi célra az épületet az önkormányzat felújította.
Az épületben jelenleg négy - régészeti, történeti, egyháztörténeti és néprajzi - állandó kiállítás látható.
A régészeti kiállítás az őskortól a hajdúk betelepüléséig (XVII. század elejéig) mutatja be Hajdúdorog kezdeti történelmét. Látható a település határában feltárt Árpád-kori település makettje, a jellegzetes bagolyfejes csont botvég, számos fémtárgy, oklevél és térkép.
A történeti kiállítás Dorog hajdúvárosi jellegét emeli ki, dokumentumokkal támasztja alá a Rákóczi és az 1848/49-es szabadságharcban való dorogi részvételt. Itt kaptak helyet a városi közigazgatást, a tűzoltó egylet és a helyi kulturális eseményeket bemutató vitrinek.
Az egyháztörténeti kiállítás a görög katolikusságra hívja fel a figyelmet: egyházi műkincsek, régi liturgikus könyvek, metszetek, szertartáshoz használt míves edények, díszes papi ruhák, ikonok és egy felállított kiskápolna segítségével.
A néprajzi kiállítás a település hagyományos paraszti gazdálkodását, a földművelés és állattartás, főleg a juhászat eszközeit, a mesteremberek nélkülözhetetlen szerszámkészleteit mutatja be a hétköznapok és az ünnepek megosztásában.
A Hajdúdorogi Helytörténeti Gyűjtemény nyitvatartási rendje:
Április 1. – Október 31.
Kedd: 10:00 – 14:00
Csütörtök: 10:00 – 14:00
Szombat: 10:00 – 14:00
A nyitvatartási idő iránymutató, de csoportos látogatási szándékát minden esetben előre jelezze.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 9

A Diófa Motel és Csárda Hajdúnánáson az M3-as-tól néhány km-re, 5 szobával és házias egytálételekkel várja a megfáradt és megéhezett vendégeket. A Diófa Motel és Csárda 2009 februárjában nyitott meg, melyet egy öttagú család üzemeltet, a Nagy család. A csárdában ízletes házias jellegű ételek és minőségi italok várják a vendégeket. Az épület motel részében 5 igényesen berendezett szoba nyújt lehetőséget pihenésre. A csárda kb 30 fő befogadására alkalmas, gyakran vállaljuk rendezvények lebonyolítását (pl. születésnap, házassági évforduló, céges bulik).

Az erdővel, legelővel körülölelt, tágas lovasudvar szeretettel várja a Hajdúnánásra idelátogató, lovakat, lovaglást, tereplovaglást kedvelő felnőtteket, gyerekeket, családokat egyaránt. A lovasudvarban lovasoktatás folyik kezdő és haladó lovasok részére. Kezdők részére az udvar jól kialakított lovas pályáján van lehetőség tudásszerzésre, a haladók részére mindemellett a szabadon választott terepen, túra és tereplovaglásra is van mód. A lovasudvar lovastúra állomásként is működhet, hiszen alkalom van sátortáborozásra is. A lovasudvar területén található Hajdúnánási Lovasközpont és Ifjúsági Szállás egész évben szervez lovastáborokat, örömmel fogad családokat és kiválóan alkalmas ifjúsági táborok, osztálykirándulások helyszínének is.

A hajdúböszörményi Termálkemping és Apartman a Bocskai Gyógyfürdő és a Gyógycentrum közvetlen szomszédságában található. Várja a lakókocsival érkező és sátrazás élményét kedvelőket. A kellemes, zöld övezetben elhelyezkedő modern kemping megfelelő környezetet biztosít a pihenni vágyó családok számára, a termál- és gyógyturizmust kedvelőknek, s természetbarátoknak egyaránt.

Találatok száma: 3

A Diófa Motel és Csárda Hajdúnánáson az M3-as-tól néhány km-re, 5 szobával és házias egytálételekkel várja a megfáradt és megéhezett vendégeket. A Diófa Motel és Csárda 2009 februárjában nyitott meg, melyet egy öttagú család üzemeltet, a Nagy család. A csárdában ízletes házias jellegű ételek és minőségi italok várják a vendégeket. Az épület motel részében 5 igényesen berendezett szoba nyújt lehetőséget pihenésre. A csárda kb 30 fő befogadására alkalmas, gyakran vállaljuk rendezvények lebonyolítását (pl. születésnap, házassági évforduló, céges bulik).
A Diófa Motel és Csárda Hajdúnánáson az M3-as-tól néhány km-re, 5 szobával és házias egytálételekkel várja a megfáradt és megéhezett vendégeket. A Diófa Motel és Csárda 2009 februárjában nyitott meg, melyet egy öttagú család üzemeltet, a Nagy család. A csárdában ízletes házias jellegű ételek és minőségi italok várják a vendégeket. Az épület motel részében 5 igényesen berendezett szoba nyújt lehetőséget pihenésre. A csárda kb 30 fő befogadására alkalmas, gyakran vállaljuk rendezvények lebonyolítását (pl. születésnap, házassági évforduló, céges bulik).

A Diófa Motel és Csárda Hajdúnánáson az M3-as-tól néhány km-re, 5 szobával és házias egytálételekkel várja a megfáradt és megéhezett vendégeket. A Diófa Motel és Csárda 2009 februárjában nyitott meg, melyet egy öttagú család üzemeltet, a Nagy család. A csárdában ízletes házias jellegű ételek és minőségi italok várják a vendégeket. Az épület motel részében 5 igényesen berendezett szoba nyújt lehetőséget pihenésre. A csárda kb 30 fő befogadására alkalmas, gyakran vállaljuk rendezvények lebonyolítását (pl. születésnap, házassági évforduló, céges bulik).

A Nánási Portékázó Bisztró kizárólag hajdúnánási, főként ökológiai gazdaságokból származó alapanyagokból készült ételek, italok forgalmazására, a hazai értékek erősítésére, az egészséges, tudatos táplálkozás népszerűsítésére jött létre. A hajdúnánási őstermelők alapanyagaiból készült ételekkel és italokkal kínál feledhetetlen gasztronómiai és közösségi élményeket. Napi kínálatunkban szerepel menü és tartunk exkluzív gasztronómiai eseményeket is.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: