Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

Kiemelt partner

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumot 1919-ben alapította az optikusból cégtulajdonossá lett világutazó, műgyűjtő és mecénás Hopp Ferenc, aki végrendeletében mintegy 4000 darabból álló keleti gyűjteményét keleti művészeti múzeum alapítása céljából az államra hagyta.

A gyűjtemény a tulajdonos Andrássy úti villájában került elhelyezésre és kiállításra, amely 1923-tól kezdve múzeumként működik; alapításakor és ma is Magyarország egyetlen keleti művészeti múzeuma.  A Hopp-villa körül kialakított kert korának ismert pesti keleti hangulatú kuriózuma volt, s ma is szerves része a múzeum hétköznapjainak, hiszen programjaink zömének helyszínét adja.

Hopp Ferenc keleti műtárgyait világkörüli utazásai során és korának nagy világkiállításain vásárolta. A keleti művészetek iránti érdeklődése elmélyülésével gyűjteménye fejlesztéséhez az akkor ifjú művészettörténész-orientalista Felvinczi Takács Zoltán ‒ később a múzeummá alakuló gyűjtemény első igazgatója ‒ tanácsait is igénybe vette. A Múzeum megalakulása után a gyűjtemény adományok, vásárlás és más múzeumok keleti anyagainak áthelyezésével gyarapodott. A gyűjtemény ma mintegy 30 000 műtárgyból áll, s kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti tárgyanyagot ölel fel.

Múzeumunkhoz tartozik az ország egyetlen keleti művészeti szakkönyvtára, valamint az egyetlen ilyen profilú adattár, amely nemcsak kiállításaink és egyéb tevékenységeink dokumentációját őrzi, hanem a keletkutatással, a keleti műgyűjtés történetével és keleti utazókkal, utazásokkal kapcsolatos értékes archív fotó- és dokumentumanyagot is.

Gyűjtemények

  •     Kínai Gyűjtemény
  •     Indiai Gyűjtemény
  •     Japán Gyűjtemény
  •     Koreai Gyűjtemény
  •     Délkelet-ázsiai Gyűjtemény
  •     Közel-keleti Gyűjtemény
  •     Tibeti-Nepáli Gyűjtemény
  •     Mongol Gyűjtemény
2022.01.01 - 2022.12.31


2022.10.07. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2022
Szakértői tárlatvezetés a Jurták és kolostorok kiállításban
2022.10.08. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2022
GINKGO | MOMIJI | DESIGN _ Iparművészeti kiállítás és vásár
2022.10.20. Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2022
Hétköznapok a Felkelő Nap országában - Bayer Ilona mesél személyes élményeiről és könyvéről
2022.01.01. - 2022.12.31. Múzeumi tárlatvezetések a Klasszikus Ókor kiállításban a Szépművészeti Múzeumban
2022.03.25. - 2023.01.15. Jurták és kolostorok 2022. Mongol művészet a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményében
Találatok száma: 1
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2022

Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum programok 2022 2022. október 7.

Szakértői tárlatvezetés a Jurták és kolostorok kiállításban

Programok a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban Budapesten, mely Magyarország egyetlen keleti művészeti múzeuma. Ázsia Budapest szívében – karnyújtásnyira tőled. Mi a Hopp Múzeum? Egy ódon, szerethető műemlék épület, rejtőzködő japánkert úti emlékekkel díszítve, s több száz kiállítás az elmúlt ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség



Találatok száma: 1
Jurták és kolostorok 2022. Mongol művészet a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményében

Jurták és kolostorok 2022. Mongol művészet a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteményében 2022.03.25. - 2023.01.15.

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum új kiállítása Ligeti Lajos (1902-1987) munkássága és emléke előtt tiszteleg születésének 120. évfordulója alkalmából. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség



Találatok száma: 27
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

12 Revay Hotel Budapest

12 Revay Hotel Budapest

Az újonnan nyílt 12 Revay Hotel Budapest szívében helyezkedik el a főbb nevezetességek gyűrűjének ölelésében. Az Oktogon, Deák Ferenc tér, Parlament, Opera, Szent István Bazilika, Andrássy út és a Király utcai pezsgés mindössze néhány perc sétával elérhető. Bővebben


Alice Hotel Budapest

Alice Hotel Budapest

A negyvenegy szobás Alice Hotel otthona az az 1800-as évek második felében épült Kallina Mór által megálmodott villa, amely eleganciájával tökéletesen illeszkedik az UNESCO által védett Andrássy út varázsához, miközben modern felszereltségének köszönhetően korunk minden elvárásának megfelel. Bővebben


Bliss Hotel & Wellness Konferenciahotel**** Budapest

Bliss Hotel & Wellness Konferenciahotel**** Budapest

A Bliss Hotel & Wellness budapesti szálloda egy csendes mellékutcában található, csupán pár lépésre a Világörökség részét képező Andrássy úttól, a város luxus bevásárló utcájától, 1 percre a Budapest legdivatosabb éttermeit és kávézóit tömörítő Liszt Ferenc tértől, az Oktogontól, valamint az ... Bővebben


Casati Budapest Hotel*** superior

Casati Budapest Hotel*** superior

A 25 gondosan megtervezett, tágas szoba biztosítja az Ön kényelmét ebben a XVIII. századi épületben. A Budapest építészetére nagyon jellemző, fölfelé nyitott, szépen rendezett belső udvar valódi oázis vendégeink számára. Bővebben


Crowne Plaza Budapest

Crowne Plaza Budapest

Az IHG hotellánc legújabb szállodája Budapesten, kifejezetten üzleti utazóknak kialakított szolgáltatásokkal. A Crowne Plaza Budapest, az IHG Hotel épülete központi helyen, a Nyugati pályaudvar és metróállomás mellett található. A szálloda közvetlenül kapcsolódik a Westend bevásárlóközponthoz. Bővebben


Hotel Benczúr*** Budapest

Hotel Benczúr*** Budapest

Jó helyen jár, egy igazi kis zöld szigeten, a forgatag zajától elzárva, de mégis a belvárosban, jó megközelíthetőséggel. Magas színvonalon, és személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy jól érezze Magát és felfedezze az izgalmas Budapest klasszikus vagy trendi élménytárát. Szállás-, rendezvény- és ... Bővebben


K+K Hotel Opera**** superior Budapest

K+K Hotel Opera**** superior Budapest

A szálloda elhelyezkedése is kivételes: a város többi látnivalójához hasonlóan a bevásárló és a sétálóutcák leghíresebbje, a Váci utca csak rövid sétára van, ahogy a földalatti „Opera” megállója is a szálloda mellett található. A K+K Hotel Opera tágas és fényűző. Ez a rendkívül népszerű szálloda ... Bővebben


Mamaison Hotel Andrassy Budapest

Mamaison Hotel Andrassy Budapest

Az ötcsillagos luxus kategóriájú boutique hotel Budapest üzleti, kormányzati és turisztikai negyedében található. A Bauhaus stílusban épült egyedülálló épület csúcsminőségű szállást és egyedi, családbarát szolgáltatásokat kínál. Bővebben


Mamaison Residence Izabella Budapest****

Mamaison Residence Izabella Budapest****

Felső-középkategóriás szállodánk mindössze 20 méterre található a történelmi Andrássy úttól. A művészeti és kulturális látnivalók sokasága mellett élvezze az üzletek, éttermek, kávézók és bárok széles skáláját. A Hősök tere gyalog körülbelül 15 perc alatt elérhető, a Dunán átívelő Margit híd pedig körülbelül 2 ... Bővebben


Opera Garden Hotel & Apartments**** Budapest

Opera Garden Hotel & Apartments**** Budapest

Az Opera Garden Hotel & Apartments harmonikusan egyesíti egy négycsillagos szálloda exkluzív szolgáltatásait és egy apartman szálloda családias hangulatát. Nagyszerű választás üzleti célú utakra is, hiszen minden szoba széles-sávú internet-kapcsolattal rendelkezik, a földszinten pedig egy jól ... Bővebben


1 2 3   


Találatok száma: 82
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

360 Bar

360 Bar

Amikor már nem elégít ki a földönjárás, és kell valami, ami az egekbe emel, akkor nézz fel hozzánk! Budapest legmagasabban berendezett rooftop bárjában 360 fokos panorámával várunk. A 360 Bár immár negyedik éve fogadja vendégeit a híres Párizsi Nagyáruház tetőteraszán, az Andrássy úton. Vendégeinket ... Bővebben


Apacuka Kávéház Étterem

Apacuka Kávéház Étterem

Van egy hely a belvárosban, ahol a nyüzsgéstől egy lépésre évezheted a mediterrán hangulatot, a friss házi tésztákat és szezonális különlegességeket, a lámpafüzéres nyárestéket, a leanderes madárcsicsergést és a legfinomabb borokat. Nálunk igazi dolce vita az élet, amibe érdemes belekóstolni! Az ... Bővebben


Ape Regina Restaurant & Bar Budapest

Ape Regina Restaurant & Bar Budapest

Vendégeink az egyedülálló látványkonyha mellett a belső terek különleges forma- és színvilágában is gyönyörködhetnek, ha ellátogatnak hozzánk. Széles választékunk magában foglalja a tradicionális, valamint a dél-olasz és mediterrán konyha remekeit is. Gazdag büféválasztékunk olasz előételeket, desszerteket, ... Bővebben


Borfalu Bortéka

Borfalu Bortéka

Természetes borok, kisüzemi sörök, kézműves párlatok és szuper árak várnak webáruházunkban vagy Szondi utcai borszaküzletünkben! Kis, családi borászatok, mikrofőzdék, limitált tételek. Csak magyar termék! Klubtagoknak kedvezmény! Bővebben


Cafe Bouchon Étterem Budapest

Cafe Bouchon Étterem Budapest

A Cafe Bouchon a múlt század Francia Bisztróit idéző kedves hangulatú hely, ahol alkalma nyílik rá, hogy megkóstolja a Magyaros, és Nemzetközi fogásainkat és a legkiválóbb borainkat rangos borászatok ajánlásával. Éttermünk egy csendes kis utcában található, a belváros szívében, pár lépésre a híres ... Bővebben


Coffee Cat

Coffee Cat

Gyere és kezd a napod a Coffeecat-ben! Finom kávézó Budapesten az Ó utcában. Bővebben


El Asador de Pata Negra Étterem Budapest

El Asador de Pata Negra Étterem Budapest

Az asadorok világában a hússütés szertartás, a vendéglátás életfilozófia. Ezt hoztuk magunkkal Spanyolországból Budapestre, otthonról haza. Spanyolországban évszázadok óta áldoznak a minőségi sült húsok oltárán. A hagyomány és a szakértelem találkozásából a spanyol gasztronómia olyan emblematikus ... Bővebben


Ezaz Bisztró

Ezaz Bisztró

Az Ezaz Bisztró közvetlenül a Szent István Bazilika szomszédságában található, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Tágas teraszáról csodálatos panoráma nyílik a Bazilikára. Bővebben


Haldi Pakisztáni és Indiai Gyorsétterem Budapest

Haldi Pakisztáni és Indiai Gyorsétterem Budapest

Kóstolj bele a Közel-kelet varázslatos ízvilágába, melyet minden nap a Westend bevásárlóközpontban, az éttermeknél elérhetsz. Javasoljuk tégy egy próbát. Különleges, ínycsiklandó fűszerezésű ételeink között a húsimádók és vegetáriánus is megtalálják a megfelelő ételt. Folyamatos menükínálatban kedvező ... Bővebben


Hello Baby Bar & Club Budapest

Hello Baby Bar & Club Budapest

Palotahomlokzat, erkélysor, kőbábos korlát és monumentális gömbök. Izgalmasan hangzik? Az Oktogonnál az Andrássy úti villa falai között vár a sejtelmes hangulatú Hello Baby Bár két tánctérrel, 5 bárpulttal, profi személyzettel, nemzetközi fellépőkkel és változatos zenei felhozatallal! Bővebben


1 2 3 4 ... 9   


Kapcsolódó témák:
Pontos cím, geokód, térkép

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG