Kner Nyomdaipari Gyűjtemény Gyomaendrőd
A Kner Nyomdaipari Gyűjteménynek Kner Imre egykori lakóháza ad otthont. A népies barokk stílusú házat Kozma Lajos tervezte, 1925-ben épült. 1970 óta működik benne az ország egyetlen nyomdaipari gyűjteménye. A múzeum állandó kiállítása bemutatja a Kner család tagjainak munkásságát és a Gyomai Kner Nyomda történetét az 1882-es alapítástól napjainkig. Láthatók a nyomdában készült könyvek, művészi báli meghívók, naptárak, levelezőlapok, plakátok, részvények, közigazgatási és különféle merkantil nyomtatványok, a korabeli fotók és történeti dokumentumok. A kiállítást működő könyvkötészeti-és nyomdagépek teszik szemléletessé.
A Kner nevet a könyv tette igazán ismertté. Könyvkiadással már az első évektől kezdve foglalkozott Kner Izidor, ám ennek minősége és mennyisége elsőszülött fiának, Kner Imrének munkába állása után változott meg. Rövid lipcsei tanulmány után 17 évesen lett a nyomda műszaki vezetője, aki a kor gyakorlatával szakítva megalkotta a barokk tipográfiát , melyhez Kozma Lajos készítette el a könyvdíszeket, iniciálékat, körzeteket és nyomdajegyeket.E korszak legszebb kiadványai a Három Cseppke Könyvek, Kner Klasszikusok, Monumenta Literarum kötetei. A Bodoni betű alkalmazásával a klasszicista stílus jellemezte az 1930-as években készült Kner könyveket.
A két világháború közötti időszakban a magyar művészi könyvkiadást a Kner név fémjelezte itthon és külföldön egyaránt: a kiadványok külleméről a legnagyobb elismeréssel szóltak a nyomdász-tipográfus szakma hazai és külföldi szaktekintélyei. A nyomdát 1949-ben államosították, majd 1963-ban hozzácsatolták a békéscsabai volt Tevan Nyomdához. Az egyesített vállalat 1964-ben felvette a Kner Nyomda nevet, és békéscsabai székhellyel az előd nyomdák hagyományait felvállaló, több telephelyen dolgozó nagyüzemmé vált és működött közel 30 éven át.
Forrás: A Múzeum honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31 | |
Hétfő: | 08:00 - 16:00 |
Kedd: | 08:00 - 16:00 |
Szerda: | 08:00 - 16:00 |
Csütörtök: | 08:00 - 16:00 |
Péntek: | 08:00 - 16:00 |
Szombat: | - |
Vasárnap: | - |
Bethlen Gábor Kollégium Gyomaendrőd
54 férőhelyes kollégiumunk 2,3,4 ágyas szobákkal várja a beköltöző diákokat. Az elhelyezés két szinten, 16 szobában történik.
Gyomaendrődi Ifjúsági- és Sporttábor
A Hármas-Körös mellett, a liget fürdőtől 100 méterre lévő táborban 11 db 8 fős fűthető faház és sátorhelyek várják az iskolásokat, baráti társaságokat, horgászni, pihenni, kirándulni vágyókat. Akadálymentesített szálláshelyünk a város szélén a Liget fürdő és a Hármas-Körös között félúton, árnyas ...
Hárs Thermál Hotel Gyomaendrőd
A Hárs Termál Hotelben 22 fenyőbútorokkal berendezett, 2 és 3 ágyas fürdőszobával ellátott, televíziós, telefonos szoba várja a vendégeket. Az összesen 55 fő kényelmes, nyugodt pihenését termálvizes pezsgő- és hidromasszázs medence, szauna, drinkbár és biliárdterem szolgálja a városközponttól és a ...
Ifjúsági és Sporttábor Gyomaendrőd
A Hármas-Körös mellett, a liget fürdőtől 100 méterre lévő táborban 11 db 8 fős fűthető faház és sátorhelyek várják az iskolásokat, baráti társaságokat, horgászni, pihenni, kirándulni vágyókat.
Körös Panzió és Étterem Gyomaendrőd
A Körös Panzió Békés megyében, Budapesttől 160 km-re, a Liget Gyógy- és Strandfürdőtől pár száz méterre, Gyomaendrőd központjában található. Kellemes kikapcsolódást biztosít mind az egyéni vendégek, mind pedig a szervezetten érkező üzleti utazók, családok, csoportos turisták számára.
Mezei Horgásztanya
Gyomaendrőd külterületén, a várostól 1 km-re, a Soczó-zugi holtág partján, izgalmas, vízparti környezetben várja kedves vendégeit a Mezei horgásztanya!
Narancs Apartman Gyomaendrőd
Gyomaendrőd kertvárosi részén közvetlenül a Fő út mellett igényesen felújított, épületben található 6 fő egyszeri elhelyezésére alkalmas, kétszobás, bútorozott, minden felszerelési tárggyal ellátott konyhával, valamint külön fürdőszobával, WC-vel rendelkező, központi fűtéses, klimatizált apartmanunk. ...
Pavilon Panzió Gyomaendrőd
Gyomaendrődön, az Erzsébet Ligetben, a Körösök ölelésében, a város szívében található a Pavilon Panzió. 8 db teljes körűen felújított kétágyas, fürdőszobás lakóegységgel, parkosított kerttel, zárt parkolóval várunk minden pihenni vágyó kedves vendéget. A panzió a felújítást követően ***-os minősítést ért el. ...
Pájer Kemping** és Strand Gyomaendrőd
Békés megye északi részén, a Körös folyam egyik holtágának partján található a Pájer Kemping, amely megőrizte természetközelségét, nyugalmát. Pájer Kemping és Strand: A nyugalom is hozzánk jár pihenni!
Rubin Panzió és Rendezvénypark Gyomaendrőd
A várostól 3 km-re található, közel két hektáros parkban fekvő 1500 nm-es épület 2006-ban lett teljes átépítés után panzióvá alakítva. Az ezüstfenyőkkel övezett exkluzív létesítmény kellemes helyszíne lehet a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeinknek.
Bowling Treff Étterem és Söröző Gyomaendrőd
Az étterem a helyi ételspecialitásokon, halételeken kívül steakeket és bajor különlegességeket is kínál a vendégeknek. A klimatizált épületben 2 sávos automata bowling pálya, hagyományos és pool billiard, valamint csocsó asztal várja a szórakozni vágyókat.
Körös Panzió és Étterem Gyomaendrőd
A Körös Panzió Békés megyében, Budapesttől 160 km-re, a Liget Gyógy- és Strandfürdőtől pár száz méterre, Gyomaendrőd központjában található. Kellemes kikapcsolódást biztosít mind az egyéni vendégek, mind pedig a szervezetten érkező üzleti utazók, családok, csoportos turisták számára.
Rubin Panzió és Rendezvénypark Gyomaendrőd
A várostól 3 km-re található, közel két hektáros parkban fekvő 1500 nm-es épület 2006-ban lett teljes átépítés után panzióvá alakítva. Az ezüstfenyőkkel övezett exkluzív létesítmény kellemes helyszíne lehet a kikapcsolódásra, pihenésre vágyó vendégeinknek.
Tímár Panzió és Dreher Söröző Étterem Gyomaendrőd
A főtér melletti csendes utcában, a gyógyfürdőtől 3 percre, a 46. sz. fő úttól 500 méterre található panzió és hangulatos, helyi ételspecialitásokat, halételeket is kínáló vendéglő.
Dreher Söröző Étterem Gyomaendrőd
A főtér melletti csendes utcában, a gyógyfürdőtől 3 percre található hangulatos, helyi ételspecialitásokat, halételeket is kínáló vendéglő.
Gyomaendrőd programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események 2025. február 19. (szerda)
Kangoo Jumps
Gyomaendrődi programajánló. Fesztiválok, koncertek, kiállítások, találkozók. A programok kapcsán érdemes több napot is eltölteni a városban. Az ország egyik legtisztább vizű folyójaként ismert Hármas-Körös partján fekvő Gyomaendrőd a Dél-Alföld szívében nemcsak a horgászok és a vízisportok kedvelőinek ...
2025. március 15. Gyomaendrőd. Megemlékezés, ünnepi műsor és koszorúzás 2025. március 15. (szombat)
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezendő ünnepség Gyomaendrődön. Gyomaendrőd Város Önkormányzata
tisztelettel meghívja Önt az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezendő városi ünnepségre.
Könyvbemutatók 2025. Programok, események, rendezvények 2025. március 4. (kedd)
Jakupcsek Gabriella: Csakazértis szerelem! - könyvbemutató és közönségtalálkozó
Könyvbemutató programajánló.
Állat- és kirakodóvásár Gyomaendrőd 2025 2025. március 9. (vasárnap)
Január kivételével minden hónap második vasárnapján a város országos állat- és kirakodóvásárt tart az endrődi részen, mely a Szarvasi út, Kondorosi út, a külterület valamint a Polányi Máté út által határolt vásártéren kerül megrendezésre. A vásár 06.00 órától van nyitva.
Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivál 2025 2025. május 1. (csütörtök) - 2025. május 3. (szombat)
2025-ben is megrendezik a Gyomaendrődi Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivált, május 1-3-ig, Határon innen és túl számos gazda, sajtmester, családi gazdaság számára kínál ez a jeles, programokban gazdag esemény lehetőséget az ízletes remekművek bemutatására, értékesítésére. A koncertekkel, táncelőadásokkal ...
Animal Cannibals koncertek 2025 2025. május 2. (péntek)
Az Animal Cannibals 1989-ben alakult Máté Péter-díjas együttes, az első magyar rap/hiphop csapat. Maguk írják a szövegeiket és a zenéiket, és az idők során számos, mára sikeres előadót fedeztek fel. Animal Cannibals koncertek, fellépések országszerte. Ajánló.
Dupla KáVé koncertek 2025 2025. május 2. (péntek)
A Dupla KáVé 1998-ban alakult két fővel. A zenekar elnevezése a tagok neveinek kezdőbetűjéből ered. A Kárpát-medencében élő magyarság lelkének és szokásainak megfelelő többgenerációs, igényes és szórakoztató zene életre hívása, ez a zenekar küldetése.
Hősök Napja Gyomaendrőd 2025 2025. május 25. (vasárnap)
Hősök Napja Gyomaendrődön. Gyomaendrőd Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2025. május 25-én (vasárnap) a HŐSÖK NAPJA alkalmából rendezendő ünnepségre, a Hősök terére.
Gyermeknap Gyomaendrőd 2025. Cibere Gyermeknap 2025. május 31. (szombat)
Gyereknapi programok Gyomaendrődön 2025. május 31-én a Besenyszegi játszótéren. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők.
Gyomaendrődi koncert programok 2025 2025. május 31. (szombat)
ProVocal Kamarakórus Szívdesszert című koncertje
Gyomaendrődi koncert programok 2025-ben. Klasszikus és könnyűzenei koncertek, magyar és nemzetközi sztárok minden korosztálynak, egész évben.
Gyomaendrőd Liget Fürdő programok 2025 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 28. (péntek)
Békés megye egyik legszebb fürdője a Gyomaendrődi Liget Gyógyfürdő és kemping, mely a strandkedvelők és a gyógyulni vágyók számára egyaránt igazi paradicsom. Az Erzsébet liget árnyas fái között megbúvó, 2,4 hektáros fürdő 3 beltéri és számos kültéri medencével, szálláshellyel, röplabdapályával, ...
Endrődi Piac Gyomaendrőd 2025 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Az endrődi piacon igazi őstermelőktől lehet vásárolni, megtalálhatóak a „kendős” nénikék, akik valódi házi tojást, és szabadföldi terményeket árusítanak, valamint friss lángos is kapható. Az iparcikkek között a magyar gyártók termékei, kézműves termékek és divatcikkek kaphatóak, de megtalálható a ...
Gyomai Piac Gyomaendrőd 2025 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
A gyomai piacon igazi őstermelőktől lehet vásárolni, megtalálhatóak a „kendős” nénikék, akik valódi házi tojást, és szabadföldi terményeket árusítanak, valamint friss lángos is kapható. Az iparcikkek között a magyar gyártók termékei, kézműves termékek és divatcikkek kaphatóak, de megtalálható a lábos ...
Körös Látogatóközpont
Gyomaendrőd központjában található látogatóközpont egy állandó kiállításnak ad otthont „Az esőcsepptől a Körösig” témában. A kiállítás interaktív táblákkal látványosan mutatja be egy esőcsepp útját a földön, víz felhasználását a háztartásokban, a csatornarendszerek létrejöttének történetét egészen az ókortól ...
Bárka Látogatóközpont Gyomaendrőd
A látogatóközpontban a Körösök szabályozását, élővilágát, valamint a halászat történetét bemutató interaktív kiállítás biztosítja a szórakoztató ismeretszerzést, az udvaron pedig egy szabadtéri kiállításon különféle halászati eszközöket tekinthetnek meg. A foglalkozásokon vízparti növényekből ...
Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény
Endrőd paraszttársadalmának népi építészetét és lakáskultúráját bemutató múzeum. A műemlék jellegű, védettséget élvező épület építtetője Hunya István 80 holdas nagygazda. A tájház néprajzi gyűjteménye a XIX. század végi endrődi paraszti életet mutatja be. A múzeumlátogatás mellett érdekes kézműves - és ...
Határ Győző Városi Könyvtár Gyomaendrőd
A könyvtár elkötelezetten támogatja az olvasás megszerettetését, az értő olvasás elsajátítását. Különösen nagy jelentőségű tevékenysége a helytörténeti anyagok feldolgozásában, közzétételében. Létrehozta és működteti a Gyomaendrődi Digitális Archívumot. A könyvtár kulturális tevékenysége jelentős a ...
Kner Nyomdaipari Gyűjtemény Gyomaendrőd
A Kner Nyomdaipari Gyűjteménynek Kner Imre egykori lakóháza ad otthont. A népies barokk stílusú házat Kozma Lajos tervezte, 1925-ben épült. 1970 óta működik benne az ország egyetlen nyomdaipari gyűjteménye. A múzeum állandó kiállítása bemutatja a Kner család tagjainak munkásságát és a Gyomai Kner ...