Ó-Zsinagóga Sopron
Természet, kultúra, történelem, gasztronómia és színes programok - ez mind egy helyen, Sopronban!
Természet, kultúra, történelem, gasztronómia és színes programok - ez mind egy helyen, Sopronban!
Indítsa sziesztával az új évet! Rock and Roll pótszilveszter Sopronban!
Indítsa sziesztával az új évet! Rock and Roll pótszilveszter Sopronban!
1 napos buszos kirándulások Ausztriába a Szieszta Hotelből
1 napos buszos kirándulások Ausztriába a Szieszta Hotelből
Tekintse meg kiemelt esemény listánkat!
Tekintse meg kiemelt esemény listánkat!

Ó-Zsinagóga Sopron


A középkori zsinagóga a XII. század végén, a XIII. század elején épült, imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben. Az itt élő, kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát. A zsidó közösségeknek általában több közösségi épülete volt. Az egyik a vándorkereskedőknek átmeneti szállást adó ispotály, a másik pedig a ma is megtekinthető rituális fürdő. Mellette rituális fürdő is látható.

3 éjszakát tölthet 2 éjszaka áron apartmanjainkban! Hívjuk és várjuk!

A középkori zsinagóga a 12. század végén, a 13. század elején épült, imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben. Az itt élő, kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát. A zsidó közösségeknek általában több közösségi épülete volt. Az egyik a vándorkereskedőknek átmeneti szállást adó ispotály, a másik pedig a ma is megtekinthető rituális fürdő.

A főbejárat két oldalsó kávája és díszes timpanonja a zsinagóga építési idejéből származik, a soproni gótika egyik legkorábbi darabja, mely eredeti festését, vörös színét is megőrizte. A nagyterem egyik különlegességét a boltozata adja, ezt a ritka megoldást gazdag regensburgi kereskedők alkalmazták lakótornyaik házi kápolnájában. A zsinagóga két központja a tórafülke és a szószék.Soproni Múzeum - Ó-Zsinagóga A tórafülkét gazdagon díszített kőkeret és timpanon díszíti, rajta a természet színeivel kifestett szőlőfürtök és levelek. A szószéknek csak az alapja eredeti, de elrendezése, lépcsőjének helye, magas korlátja és kelet felé forduló olvasópultja az eredeti mintát követi. A nőknek külön imatermük volt, külön kijárattal, és csak keskeny ablakréseken követhették a nagyteremben történő eseményeket. A telek hátulsó részén ma is látható a rituális fürdő, melynek jelentősége fontos a zsidó vallásban, hiszen ősidőktől fogva szigorúan megkülönböztette a tiszta és tisztátalan dolgokat. A mózesi törvények folyó vízben való alámerülést írnak elő, de ez itt kivihetetlen volt, így elég volt a kút, melyben élő víz volt. A kutat bemutató kicsi helyiségben megtekinthetik a benne talált régészeti leleteket is.

1526-ban a soproniak elűzték a zsidó lakosságot, így a zsinagóga is pusztulásnak indult, majd lakóházakká alakították át. Az 1967-es műemléki kutatások során kapta vissza régi fényét az épület.

Megtekinthető:

  • január-március: zárva, csoportok előzetes bejelentkezéssel látogathatják
  • április-szeptember: hétfő-vasárnap 10-18 óráig
  • október: kedd-vasárnap 10-18 óráig
  • november-december: zárva

Forrás: Soproni Múzeum honlapja

2019.01.01 - 2019.12.31

Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Szieszta Hotel Sopron

Szieszta Hotel Sopron

A Hotel Szieszta Sopron város legnagyobb szállodája az Alpok lábánál, a híres Lővérek egyik legszebb pontján, egy gyönyörű öthektáros őspark közepén áll. A szálloda 266 erkélyes szobájából pompás kilátás nyílik a soproni hegységre és a belvárosra. Tágas, természetes megvilágítással rendelkező ... Bővebben

Szállásfoglalás Szállásfoglalási lehetőség
Kiemelt partner Kiemelt partner



Találatok száma: 1
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Szieszta Hotel Étterem

Szieszta Hotel Étterem

A Szieszta Hotel éttermében kitűnő, minden igényt kielégítő vendéglátással és kedvező árakkal várjuk vendégeinket. Bővebben

Kiemelt partner Kiemelt partner



Találatok száma: 62
Rákász Gergely koncertek és online jegyvásárlás 2019

Rákász Gergely koncertek és online jegyvásárlás 2019 2019. december 19. 19:00

Rákász Gergely - KARÁCSONYI TÖRTÉNETEK

Rákász Gergely 15 évesen, az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként adta első hangversenyét. 2005-ig az Egyesült Államokban tanult és koncertezett, mindezidáig több mint 1000 fellépése volt Magyarország, Európa és Amerika nagyvárosaiban. Egyedi látásmódja fiatalos lendülettel tölti meg a komolyzenét. ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Filmklub Sopronban, Finalcat filmklub a Búgócsigában

Filmklub Sopronban, Finalcat filmklub a Búgócsigában 2019. november 20. 19:00

A Búgócsiga Akusztik Garden multifunkcionális közösségi tér állandó programkínálata között szerepel a Finalcat filmklub, így rendszeresen különböző filmvetítéssel és közönségtalálkozóval várják az érdeklődőket. A Final Cat filmklub novemberi vendége Regős Ábel rendező. Ábel az idei BuSho fesztiválon ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Búgócsiga Akusztik Garden programok 2019. Koncertek, bulik Sopronban

Búgócsiga Akusztik Garden programok 2019. Koncertek, bulik Sopronban 2019. november 20.

Final Cat Filmklub: vendégünk Regős Ábel

Művészet és szórakozás Sopron színes arculatú, nyüzsgő kulturális szórakozóhelyén a Búgócsiga Akusztik Gardenben. Az esti, hétvégi programok terén messzemenőkig rugalmasan alakítható a hely profilja, teltházas koncertektől a film- vagy akár jazzklubon keresztül egészen a kreatív vásárokig, könyvbemutatókig, ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Filmvetítés Sopronban, mozi programok 2019

Filmvetítés Sopronban, mozi programok 2019 2019. november 20.

Final Cat Filmklub: vendégünk Regős Ábel

Filmvetítés Sopronban 2019. Mozi programok az Elit Moziban és más helyszíneken. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Soproni gyerekprogramok 2019

Soproni gyerekprogramok 2019 2019. november 20.

Bábos mesekuckó

Gyermekprogramok Sopronban és környékén - Sopron tárt kapukkal várja a gyermekes családokat! Izgalmas és szórakoztató élményekben lehet része minden korosztálynak. Számos állandó programlehetőség mellett kifejezetten gyermekeknek szóló fesztiválok és rendezvények is várják az ifjúságot. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Soproni kiállítások 2019. Soproni múzeumok és kiállítóhelyek időszaki kiállításai

Soproni kiállítások 2019. Soproni múzeumok és kiállítóhelyek időszaki kiállításai 2019.10.22. - 11.20.

EGYESKŐ - a Botorka alkotótáborának tárlata

A soproni múzeumok és gyűjtemények értékes kiállítási anyagai teljes körű képet adnak Sopron történelmi emlékeiről, hajdani életéről, gazdag kultúrájáról és élénk művészeti életéről. Sopron kultúrájának fontos részei a helyi szervezetek, művészek, alkotói körök, amelyek gyakorta mutatják be ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Soproni programok 2019 / 2020. Fesztiválok, rendezvények, események

Soproni programok 2019 / 2020. Fesztiválok, rendezvények, események 2019. november 20.

Final Cat Filmklub: vendégünk Regős Ábel

Sopron történelmi és kulturális örökségei, színvonalas rendezvényei, gasztronómiája, valamint a Fertő-táj egyedülálló értékei minden évben számos hazai és külföldi látogatót vonzanak. A programok között olyan fesztiválok várják minden évben a látogatókat, turistákat, mint a VOLT Fesztivál, a ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Borkóstoló Sopronban 2019

Borkóstoló Sopronban 2019 2019. november 22.

Riedel Borműveltségi Kurzus II. - Egészség, Bor, Életmód

Sopron a Kékfrankos fővárosa, vegyen részt Ön is borkóstolónk egyikén! A város egyik fő turisztikai ereje abban a gasztronómiai ágban rejlik, melyre méltán büszkék a helyiek. Hisz a soproni bor az egyik legkiválóbb az országban. A városban több alkalommal több pincészet több különböző helyszínen tart ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

GYIK Rendezvényház programok és jegyvásárlás Sopron 2019

GYIK Rendezvényház programok és jegyvásárlás Sopron 2019 2019. november 22.

HOBO Ady Endre: A föltámadás szomorúsága című irodalmi estje

A GYIK Rendezvényház a városnak készült, szeretnénk részben visszaadni a város polgárainak, civil szervezeteinek, egyesületeinek. Szeretnénk be-, illetve visszahozni a családokat, gyermekeket, fiatalokat, társadalmi rétegeket és csoportokat. Helyet kínálunk vállalatoknak, a helyi nemzetiségeknek, ... Bővebben

Jegyvásárlás Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Soproni koncertek 2019 / 2020

Soproni koncertek 2019 / 2020 2019. november 22. 20:00

Zaporozsec / twentees koncert

Könnyű- és komolyzenei koncertek Sopronban több helyszínen minden korosztálynak 2019/2020-ban. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

1 2 3 4 ... 7   


Találatok száma: 41
Erdei séta minden szombaton Sopronban, szállással a Szieszta Hotelben

Erdei séta minden szombaton Sopronban, szállással a Szieszta Hotelben 2019. november 23.

Tavasztól télig korosztálytól függetlenül mindenkinek tartogatnak élményeket a soproni erdők. A túravezetővel kísért, minden szombaton 9:50 órakor a Szieszta Hotelből induló erdei kirándulásokon nemcsak a soproni erdők adta friss, alpokaljai levegőt élvezhetik, hanem megismerheti az erdők élővilágát és a ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Soproni városnézés idegenvezetéssel minden vasárnap a Hotel Sziesztából

Soproni városnézés idegenvezetéssel minden vasárnap a Hotel Sziesztából 2019. november 24.

Csodálja meg Sopron, hazánk egyik legrégebbi és legszebb ékszervárosának nevezetességeit! A Hotel Sziesztából minden vasárnap 9:50 órától idegenvezetés indul, Ön se maradjon le! Sopron a múzeumok városa. Mennyire találó ez a megállapítás! A belső városrész kanyargós utcái, hangulatos terei, házainak ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Wellness ajándékutalvány Karácsonyra a soproni Szieszta Hotelbe

Wellness ajándékutalvány Karácsonyra a soproni Szieszta Hotelbe 2019. december 1 - 22.

Mindig is fejtörést okozott a megfelelő ajándék kiválasztása? Ajándékozzon élménydús kikapcsolódást sorban állás nélkül! Ajándékutalvány a soproni Hotel Sziesztában, félpanziós ellátással, korlátlan belépővel a közeli Lővér uszodába és a szálloda wellness szigetének használatával. Lepje meg szeretteit ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Advent Eisenstadt-ban, hétvégi ünnepi vásár látogatás szállással a soproni Szieszta Hotelben

Advent Eisenstadt-ban, hétvégi ünnepi vásár látogatás szállással a soproni Szieszta Hotelben 2019. december 6 - 8.

Eisenstadt-ban 2019. december 6-8. és 13-15. között rendezik meg az Adventi vásárt az Esterházy-kastélyban. Kösse össze az ünnepi vásár látogatást egy kellemes soproni pihenéssel a Szieszta Hotelben. Az utazás az Adventi Vásárba egyénileg történik. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Síelés Ausztriában, Semmeringi síelés a szállással a Hotel Sziesztában és ajándék wellness kuponnal

Síelés Ausztriában, Semmeringi síelés a szállással a Hotel Sziesztában és ajándék wellness kuponnal 2019.11.15. - 12.23.

Síeljen Ausztriában, sziesztázzon Sopronban! Lélekmelengető wellness és ajándék wellness kupon is várja! Semmeringi síelés busztranszferrel a stuhlecki sípályára a Hotel Sziesztából. Téli csomagajánlatunk svédasztalos félpanziót, a szálloda wellness szigetének használatát, felnőttek részére wellness ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Kerékpártúrák Sopron környékén egyénileg, vagy túravezetővel a Szieszta Hotelből

Kerékpártúrák Sopron környékén egyénileg, vagy túravezetővel a Szieszta Hotelből 2019.03.01. - 11.30.

Kerékpártúrák az egész családnak Sopron környékén és a Fertő-tájon egyénileg, vagy akár túravezetővel. Ismerje meg vezetett kerékpáros kirándulás alkalmával a világörökség részévé nyilvánított Fertő-táj barátságos vidékét. A kerékpáros kirándulások, túrák a környék történelmi, természetvédelmi és gasztronómiai ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Bécsi kirándulás egyénileg szállással a soproni Szieszta Hotelből

Bécsi kirándulás egyénileg szállással a soproni Szieszta Hotelből 2019.11.01. - 12.22.

Fedezze fel Bécs látnivalóit családjával vagy barátaival egy kellemes soproni pihenés alkalmával. A Szieszta Hotel kiváló kiindulópont egy kényelmes 1 napos kiránduláshoz. A császárváros főbb nevezetességei (Belvdere, Schönbrunni Kastély, Hofburg, Ring és palotái, Opera, Kärtner Strasse, Graben, Szent ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Egyhetes üdülés Sopronban, fürdőbelépővel és kirándulási lehetőséggel a Szieszta Hotelben

Egyhetes üdülés Sopronban, fürdőbelépővel és kirándulási lehetőséggel a Szieszta Hotelben 2019.06.01. - 12.20.

Tökéletes kikapcsolódásra vágyik? Irány Sopron! Történelem, kultúra, fesztiválok és természet egy helyen! 7 éjszakás csomagajánlatunk svédasztalos félpanzióval, szombaton élőzenével és erdei sétával, vasárnap idegenvezetős városnézéssel foglalható. Ismerkedjen meg a klimatikus gyógyhelyminősítéssel ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Pihenés ajándékba, ajándékutalványok különleges alkalmakra szeretteinek a soproni Szieszta Hotelben

Pihenés ajándékba, ajándékutalványok különleges alkalmakra szeretteinek a soproni Szieszta Hotelben 2019.01.01. - 12.20.

Mindig is fejtörést okozott a megfelelő ajándék kiválasztása? Gondot jelent, mivel lepje meg szeretteit jeles alkalmakkor? Ajándékozzon élménydús kikapcsolódást! Ajándékutalványok különleges, ünnepi alkalmakra a soproni Szieszta Hotelben. Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

Kirándulás Pozsonyba egyénileg a soproni Szieszta Hotelből

Kirándulás Pozsonyba egyénileg a soproni Szieszta Hotelből 2019.10.01. - 12.22.

Szívesen megismerkedne Pozsony látnivalóival? Hamisítatlan közép – európai hangulat, nyüzsgő belváros, gasztronómiai élmények – Sopronból mindez elérhető távolságra van. Pihenjen a Szieszta Hotelben pár napot és fedezze fel Pozsony nevezetességeit és a történelmi belvárost egy egyéni kirándulás keretében. ... Bővebben

Kiemelt ajánlat Kiemelt ajánlat

1 2 3 4 5   


Találatok száma: 18

Ó-Zsinagóga Sopron

Ó-Zsinagóga Sopron

A középkori zsinagóga a XII. század végén, a XIII. század elején épült, imaház, gyűlésterem és iskola is volt egyben. Az itt élő, kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdag emberek, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló ... Bővebben


Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény

Erdészeti, Faipari és Földméréstörténeti Gyűjtemény

Az Erdészeti Múzeum Sopron belvárosában, a város Fő terétől néhány lépésnyire található. Állandó kiállításaink a Hidvégi Béla Vadászati Gyűjtemény, a Nemzeti kincsünk: az Erdő interaktív kiállítás, illetve a selmecbányai diákhagyományokat bemutató Alma Mater emlékszoba. Bővebben


Fabricius Ház Sopron

Fabricius Ház Sopron

A Fő téren álló impozáns épület, a Fabricius-ház tulajdonosai mindig gazdag és tekintélyes polgárok, kereskedők voltak. A ház névadója, Fabricius Endre városbíró, polgármester 1806-ban vette meg az épületet. Baráti szálak fűzték Petőfi Sándorhoz, aki a laktanyából kiszökve itt öltözött át civil ... Bővebben


Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

A Központi Bányászati Múzeum 1957. októberében nyílt meg Sopron barokk belvárosában, az Esterházy-palotában. Sopronnak, az évezredes múltú településnek, évszázados kapcsolatai voltak bányászatunkkal. Bővebben


Ligneum Látogatóközpont és Botanikus kert

Ligneum Látogatóközpont és Botanikus kert

A központ célja, hogy egyedi, korszerű, kreatív módon mutassa be az erdőt, mint Földünk legösszetettebb ökoszisztémáját, ugyanakkor az erdőgazdálkodás, vadgazdálkodás és természetvédelem tárgyát. Az erdő alkotóelemeinek interaktív bemutatásán kívül külön hangsúlyos a benne zajló ökológiai, ... Bővebben


Nagyboldogasszony (Bencés) Templom

Nagyboldogasszony (Bencés) Templom

A templom és kolostor épületegységében jelenleg gazdag kultúr-, és építészet-történeti állandó kiállítás is működik. Magyar nyelvű idegenvezetés kérhető. Az interaktív kiállítás vezetés nélkül látogatható. Bővebben


Patika-ház Sopron

Patika-ház Sopron

A Fő téren álló Patika-házhoz fűződik Magyarország első “műemlékvédelmi” intézkedése. II. Lajos király idejében a városi tanács le akarta bontatni az épületet, hogy nagyobb legyen a tér. A király nem adta meg erre az engedélyt, mondván, a tér hangulatát rontaná a ház hiánya. A XVII. ... Bővebben


Régészeti kiállítás - Római kori kőtár Sopron

Régészeti kiállítás - Római kori kőtár Sopron

A Fabricius-ház római kőtárában az egykori Scarbantia legszebb kőemlékei tárulnak elénk, melyek a hosszú éveken át tartó ásatások során kerültek napvilágra Sopronból és környékéről. A kőtár kisebb pincehelyisége nemcsak a római istenségeknek állított oltárköveket mutatja be, hanem a Fertőrákoson ... Bővebben


Soproni Evangélikus Múzeum és Levéltár

Soproni Evangélikus Múzeum és Levéltár

A gyűjtemény a soproni evangélikus gyülekezet kincseit őrzi a 17. századtól napjainkig. A reformáció Magyarországon az elsők között Sopronban jelent meg. Az így megszületett gyülekezet intézményeivel együtt a magyarországi evangélikusság egyik központjává vált. Ennek a közösségnek a csaknem ... Bővebben


Soproni-hegység Natúrpark

Soproni-hegység Natúrpark

A natúrpark magterülete a Soproni-hegység Tájvédelmi körzet, pufferzónája az Ebenfurth - Sopron, illetve Sopron - Deutschkreutz vasútvonalak és tájvédelmi körzet, államhatár által határolt terület. A natúrpark kiemelt helye a Lőverek. Bővebben


1 2   



Soproni szállás

Közeli ajánlatok

Soproni gyerekprogramok 2019
Soproni gyerekprogramok 2019
  • Sopron
2019. november 20.

Figyelmébe ajánljuk!


Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!
Milyen autót vegyek? Ismerje meg a A Volkswagen SUV modelljeit!
SZUBJEKTÍV - Az Iparművészeti Múzeum új szerzeményei a Várkert Bazárban
Tekintse meg a kiemelt események listáját!

Hívjuk, várjuk, jöjjön!

Kevés az információ?
Ha valamit nem talál, további információkat kérhet szerkesztőségünktől.
Információkérés

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 1
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Online jegyvásárlás