8800 Nagykanizsa, Erzsébet tér 14-15. (46.456531525 x 16.988983154)
Magyar Plakát Ház
Magtárépület. Későbarokk stílusú, emeletes épület. 1800 körül magtár céljára építették, erről tanúskodik mai homlokzata is. Az 1920-30-as években az 1846-ban alapított, híres Danneberg J. és Weisz gabona- és terménykereskedő cég használta raktárnak. A kétszintes épület 4-2-4 ablaktengelyes, a középső két ablaktengely felett timpanonnal díszített. Az alacsony ablakok kőkeretesek. A középső két ablak között a földszinten barokk kőkeretű kapuzat látható eredeti vasajtóval. Korábban városképi jelentőségű, jelenleg műemlék jellegű épület.
A 2014 óta a Thúry György Múzeumhoz tartozó épület emeletén rendszeresen láthatók képzőművészeti kiállítások, a földszinten lévő előadóterem kiállítások mellett, rendezvények, konferenciák megrendezésére is alkalmas.
Képzőművészetek Háza - Kiskastély
1874-ben Krausz Mária nyaraló lakóházaként készült, eklektikus stílusú épület. A köztudatban az 1941-1952 közötti tulajdonosa után Lázár-villaként él. Az épület földszintes, széles, három részre tagolódó homlokzattal. A két oldalsó, pavilonszerű rész kicsit előreugrik, a középen lévő bejárathoz bábos korlátú lépcsősor vezet fel. E kissé alacsonyabb középső részt három nagyméretű, íves nyílás töri át, középen a bejárattal, míg a felül háromszögletű timpanonnal záródó szélsőket három-három, erőteljes szemöldökpárkánnyal koronázott, felül egyenes ablak tagolja. Külső részletformái klasszicizálóak, belsejének
kialakítása funkciójának megfelelően történt. Felújítása után 1997-től a Hevesi Sándor Művelődési Központ részlegeként működött galériaként, 2014-től – szerepét megtartva – a Thúry György Múzeumhoz tartozik.
Ízlésesen kialakított termeiben Z. Soós István, Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet képeiből látható állandó kiállítás.
2025.01.01 - 2025.12.31
Találatok száma: 8
A szálloda Nagykanizsa szívében, 40 db kétágyas, zuhannyal és WC-vel felszerelt, kedvező árfekvésű szobával és ingyenes parkolási lehetőséggel várja vendégeit. A szálloda területén ingyenes wifi internet használható. A hotel teljes energetikai felújításon esett át, így szállodánk teljesen új külsején túl minden nyilászáró és fűtőtest cseréje megtörtént, valamint napelemekkel is bővültünk.

Nagykanizsa szívében, a város főterétől pár perces sétára 28 szoba várja vendégeinket akár egyéni vagy csoportos utazáson, akár üzleti úton vagy családi pihenésen vesz részt. Hotelünkben többféle szobatípus és apartman közül választhatnak, melynek mindegyike légkondicionált, minőségi matracokkal felszerelt így biztosítva a tökéletes pihenést.

Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál található szállodánk igényes szobákkal, kiadós reggelivel és nagyszerű, helyi ízekkel, étteremmel várja vendégeit. Minden szobánkhoz saját fürdőszoba, légkondicionáló, minibár és televízió tartozik, emellett gyors és ingyenes WIFI kapcsolatot biztosítunk. A szállodánk wellness részlege tökéletes kikapcsolódást kínál.

Találatok száma: 4
A mediterrán hangulatú Adam`s Kávézó, Étel- és Koktélbárban finom ételeket, italokat és desszerteket fogyaszthatsz. Minden héten a világ más-más tájáról érkezett speciális szemeskávét kínálunk. Menü ajánlatunk is változatos. Ballagások, céges rendezvények, névnapok, osztálytalálkozók és születésnapok megrendezésének is helyt adunk. Várunk szeretettel.

Látogasson el Nagykanizsa központjában található állatbarát cukrászdánkba, amely már 1992 óta a belváros egyik ikonikus pontja, ahol immár több, mint három évtizede készítjük nagy szeretettel és gondossággal kézműves süteményeinket, tortákat és fagylaltot. Cukrászdánk tökéletes választás egy gyors kávéra, vagy egy finom süteményre munka előtt, után vagy közben. A belső tér hangulatos kialakítása, az árnyas, leanderekkel körülvett terasz lehetővé teszi, hogy nyugodtan élvezze desszertjeinket. Ideális helyszín üzleti találkozókhoz, baráti beszélgetésekhez, vagy egyszerűen csak egy kis kikapcsolódásra.

A Kanizsa Centrumban található cukrászdánk 15 éve stabil pontját képezi a bevásárlóközpontnak. A nagy belmagasságnak, üvegfelületeknek köszönhetően cukrászdánk rendkívül tágas, világos belső teret kínál, ahol kényelmesen élvezheti cukrászati különlegességeinket, kávéinkat, szálas teáinkat, frissen készített zöldség és gyümölcsturmixainkat. Nagy, leanderekkel körbevett teraszunk fedett, fűthető része pedig egész évben használható.

Találatok száma: 7
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Nagykanizsán, a Csónakázó-tónál hívják fel a figyelmet a környékre jellemző madárfajokra, különleges szokásaikra, meglepő tulajdonságaikra a tanösvény állomásai 1400 méter hosszan. Információs táblák ismertetik a madaraink legérdekesebb jellemzőit, s a különböző madárfajoknak alkalmas odútípusok is megfigyelhetők. S hogy kikkel találkozhatunk a Zala megyei erdőkben? Pintyfélékkel, nappali ragadozó madarakkal és az éjszaka vadászaival, kéreglakó harkályokkal, csuszkákkal és fakuszokkal, varjúfélékkel, rigókkal, galambokkal és fecskékkel, s bizony gémekkel és gólyákkal is.

A Magyar Plakát Ház hajdanvolt későbarokk stílusú, emeletes magtárépület (1800 körül), melynek emeletén rendszeresen láthatók képzőművészeti kiállítások. A Képzőművészetek Háza - Kiskastély 1874-ben Krausz Mária nyaraló lakóházaként készült, eklektikus stílusú épület. Ízlésesen kialakított termeiben Z. Soós István, Sass Brunner Erzsébet és Brunner Erzsébet képeiből látható állandó kiállítás. Mindkét kiálltóhely a nagykanizsai Thúry György Múzeumhoz tartozik.

A Nagykanizsai-kilátó a Nagykanizsai Parkerdő látványossága. Az ország egyik legmagasabb kilátója, melynek tetejéről csodálatos panoráma nyílik a városra, a közeli lankás dombokra, a távolban pedig kirajzolódnak a horvát hegyvonulatok. A kilátó különlegessége, hogy korábban olajfúrótorony volt, melyet felújítottak. A fémből és üvegből készült mű teljes magassága 48 méter, az alsó kilátószint 28, a felső 43 méter magasan van – ezzel az ország egyik legmagasabb kilátója. A felső szint 230 lépcsőfok leküzdésével érhető el. A torony megmászása nem kis bátorságot és izomerőt igényel, de az elénk táruló látvány kárpótol mindezért.

Találatok száma: 21
2025. július 26-án szombaton csobbanj velünk a Strandok Éjszakáján! Az idei évben XVI. alkalommal kerül meghirdetésre a Magyar Fürdőszövetség által a Strandok Éjszakája rendezvény. Számos magyarországi fürdőben várják az éjszakai fürdőzések szerelmeseit sztárfellépőkkel, zenés-táncos műsorokkal és kedvezményes belépőkkel! A fürdők szabadon szervezhetnek helyi programokat és biztosíthatnak a vendégeknek kedvezményt. Minden fürdő igazodhat saját, már kialakult nyitvatartási rendjéhez.
Kiemelt ajánlat

Strandok éjszakája Nagykanizsán

Nagykanizsai programok, rendezvények, színház, fesztiválok városlakóknak és turistáknak 2025-ben a Tourinform Iroda ajánlásával. Változatos kulturális, gasztronómiai, hagyományőrző és zenei fesztiválok színesítik a programpalettát egész évben. Kiállítások, koncertek, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, nyári, szabadtéri szórakozási lehetőségek, táncelőadások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja Nagykanizsán az érdeklődő közönséget.

"Színház az egész város" - városismereti séta

A Kanizsai Kulturális Központ és intézményei egész évben számos időszaki kiállításnak adnak otthont. Várunk minden érdeklődőt! Nagykanizsán egész évben színes kulturális programkínálatból válogathatnak a minőségi szórakozás, kikapcsolódás kedvelői. Kiállítások, tárlatok, művészeti rendezvények minden korosztálynak, Nagykanizsán.

Nagykanizsa programajánló gyerekeknek. A Kanizsai Kulturális Központban minden hónapban rendszeresen tartanak gyermekfoglalkozásokat. A gyerekprogramok közül népszerűek a Kerekítő mondókás félóra 0-3 éves gyerekeknek, valamint a különböző kézműves foglalkozások. Várják a kicsiket és szüleiket is, igazi kikapcsolódás, szórakozás és játék egy helyen, a Kanizsai Kulturális Központban!

NYÁRI KÉZMŰVES FOGLALKOZÁSOK- Koinobori papírsárkány készítése
Nagykanizsa programajánló gyerekeknek. A Kanizsai Kulturális Központban minden hónapban rendszeresen tartanak gyermekfoglalkozásokat. A gyerekprogramok közül népszerűek a Kerekítő mondókás félóra 0-3 éves gyerekeknek, valamint a különböző kézműves foglalkozások. Várják a kicsiket és szüleiket is, igazi kikapcsolódás, szórakozás és játék egy helyen, a Kanizsai Kulturális Központban!
Kiemelt ajánlat
Nagykanizsai programok, fesztiválok és kulturális rendezvények. Változatos kulturális programokkal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi és táncelőadásokkal, gyermekprogramokkal várja vendégeit a Kanizsai Kulturális Központ. A Kanizsai Kulturális Központ három tagintézménnyel rendelkezik: Hevesi Sándor Művelődési Központ, Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Medgyaszay Ház, mindhárom helyszínen színes programokkal várják az érdeklődő közönséget, Nagykanizsán.

KIRÁLYLÁNY KORONA ÉS KALÓZ KALAP – nyári kézműves foglalkozás
Nagykanizsai programok, fesztiválok és kulturális rendezvények. Változatos kulturális programokkal, koncertekkel, kiállításokkal, színházi és táncelőadásokkal, gyermekprogramokkal várja vendégeit a Kanizsai Kulturális Központ. A Kanizsai Kulturális Központ három tagintézménnyel rendelkezik: Hevesi Sándor Művelődési Központ, Móricz Zsigmond Művelődési Ház és a Medgyaszay Ház, mindhárom helyszínen színes programokkal várják az érdeklődő közönséget, Nagykanizsán.
Kiemelt ajánlat
Nagykanizsai koncertajánló érdekes és értékes zenés programokkal, fesztiválokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben, a koncertek, előadások, rendezvények a Kanizsai Kulturális Központban és a Hevesi Sándor Művelődési Központban látogathatók. A könnyűzenei koncertek mellett minden évadban megvásárolható a Fortissimo Bérlet, amely 4 komolyzenei koncertre szól.

A Kanizsa kártya Nagykanizsa Megyei Jogú Város által kibocsátott kártya, amely különböző kedvezményeket biztosít a nagykanizsai polgárok részére. A Kanizsa kártya célja, hogy tulajdonosai különböző kedvezményekhez jussanak az egyes önkormányzati intézmények szolgáltatásainak igénybevétele esetén, illetve hogy megteremtse a rendszerben részt vevő vállalkozások által adott kedvezmények igénybevételének lehetőségét.

A helyi termékeket, a dél-zalai ízeket népszerűsítik rendszeresen a termelői vásárban a kanizsai piacon. Az önkormányzati program azt a célt szolgálja, hogy piacot teremtsenek a földből élőknek, a város polgárai pedig hazai, jó minőségű, egészséges élelmiszerhez jussanak A vásár keretén belül a Nagykanizsán és vonzáskörzetében tevékenykedő helyi termelők, őstermelők, biotermelők, kézműves élelmiszer-ipari terméket előállító mesterek is helyet kapnak.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár