2310 Szigetszentmiklós, Árpád utca 34. (47.346657 x 19.046568)
A régészeti kiállításban megtekinthető Szigetszentmiklós története az őskortól a XIX. századi céhek megjelenéséig. A város területéről előkerült és feltárt tárgyak gazdag együttese látható az újkőkorból, rézkorból, bronzkorból, a római korból, az avar korból, a honfoglalás korából valamint a kora Árpád korból.
A régészeti kiállítás kronologikus folytatása, amely eredeti dokumentumokkal mutatja be a község XV-XX. századi társadalmi eseményeit.
A néprajzi kiállítás termében konyha és tisztaszoba részlete tekinthető meg. A századforduló bútorai, berendezése mellett megtekinthető a XX. században is jellemző helyi viselet, a kékkötény, valamint a bőgatya és a suba, a szigetszentmiklósi népélet fotói és dokumentumai.
A csikós tűzhely körül különböző tárolóedények, a csákvári fazekasok korsói, tálai láthatók.
A gazdálkodás eszközeiből berendezett fészer kiállítás a földművelés, rétgazdálkodás, halászat, a gabonatermesztés, szőlőművelés, borászat, a kovácsmesterség, cipészmesterség, az állattartás és a közlekedés eszközeit mutatja be.
Az udvaron kőtár, téglatár, valamint az országszerte egyedülálló szív alakú festett sírkövek tekinthetők meg. A portához gémes kút és kerekes kút tartozik.
Forrás: A település honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31
Hétfő
08:00 - 16:00
Kedd
08:00 - 16:00
Szerda
08:00 - 16:00
Csütörtök
08:00 - 16:00
Péntek
08:00 - 16:00
Szombat
00:00 - 00:00
Vasárnap
00:00 - 00:00
Találatok száma: 2
A Gastland M0 Hotel Budapest közelében az M0-ás autóút 19. kilométernél a Csepel, Szigetszentmiklós lehajtónál található. A hotel 40 légkondicionált, tv-vel, telefonnal, minibárral felszerelt szobával rendelkezik. A szállodához tartozó Frézia a’la carte étteremben és az önkiszolgáló „All you can eat” étteremben magyaros és nemzetközi ételekből választhatnak. A szálláson és a vendéglátáson kívül különböző méretű rendezvénytermekkel rendelkezünk, ahol 10-200 főig biztosítunk helyet céges rendezvényeknek, konferenciáknak, családi eseményeknek, esküvőknek.

Torták, forma torták készítése egyedi igények alapján. Házi készítésű forró csoki, teák széles választékban. Házi jellegű sütemény különlegességek, glutén, cukor, laktóz mentes készítmények a Cukorfalat Cukrászda és Kávéházban. Kávéházunk vállalja 40 főig céges partik, partner találkozók, üzleti reggelik, bemutatók, esküvők, születésnapok, névnapok, bankettek, gyerekzsúrok teljes körű lebonyolítását házon belüli catering szolgáltatással.

Találatok száma: 4
Szigetszentmiklós történelmével fonódott össze a város legismertebb ipari műemléke, a magyar rádiózás hőskorát idéző Lakihegyi Rádióadó. A Lakihegyi Rádióállomás antennája 1933-ban épült magyar szakemberek által átdolgozott amerikai tervek alapján. 1987-ben felújították és 2006-tól ismét üzemben álló ipari műemlék.

Találatok száma: 14
Szigetszentmiklósi programajánló. Szigetszentmiklóson kulturális és gasztronómiai rendezvények, fesztiválok, programok, koncertek, színházi előadások várják az érdeklődőket. A Szigetszentmiklósi úszóláp, a lepkekert, a helytörténeti gyűjtemény számos látnivalót és élményekben gazdag programot biztosít a látogatóknak.
Kiemelt ajánlat

SUMMERFEST Nemzetközi Kulturális Fesztivál Szigetszentmiklós
Szigetszentmiklósi programajánló. Szigetszentmiklóson kulturális és gasztronómiai rendezvények, fesztiválok, programok, koncertek, színházi előadások várják az érdeklődőket. A Szigetszentmiklósi úszóláp, a lepkekert, a helytörténeti gyűjtemény számos látnivalót és élményekben gazdag programot biztosít a látogatóknak.
Kiemelt ajánlat
Öt napon át újra a világ Szigetszentmiklósra figyel - néptánc, zene, hagyomány. SUMMERFEST Nemzetközi Kulturális Fesztivál Szigetszentmiklóson! A fesztivál a Kis-Duna mente térség legkiemelkedőbb kulturális programja minden év augusztusában. A Summerfest Nemzetközi Kulturális Fesztivál egy népszerű társadalmi esemény, melyet évente tartanak Szigetszentmiklóson nyáron. A fesztivál az évek során számos neves hazai zenekart vonultatott fel, valamint különböző kulturális programokat kínált a látogatóknak. Izgalmas zenei produkciókkal, vendég külföldi tánccsoportokkal és vidám hangulattal várunk minden korosztályt 2025 augusztusában is.

A Roxiget rockzenei tehetségkutató verseny - az `Öröm a zene` országos tehetségkutató verseny Pest vármegyei állomása. 2005 óta a Csepel-szigeten már fogalommá vált e kedvelt szabadtéri élőzenei esemény. A Roxiget egyrészt egy tehetségkutató verseny, főként a Közép-Magyarországi régió, de azon túl az ország más régióból való amatőr rock zenekarai számára, másrészt e térség rockzenét kedvelő fiataljai és középkorúi számára egy közkedvelt ingyenes élőzenei rendezvény.

A versenyen három kategóriában mérik össze tudásukat a résztvevők. Felnőtt virágkötők, felnőttképző intézményes diákok, nappali tagozatos diákok. A feladat egyszerű! Mutasd meg magad, tárd fel előttünk a benned rejtőző virágkötői egyéniséget. Készíts egy csokrot, ami nem követ semmilyen szabályt, semmilyen stílust, nem kell megfelelnie semmilyen kikötésnek vagy elvárásnak. Engedd el a fantáziád, mutasd meg milyen az, ha szabadon, szenvedélyednek a virágkötésnek élve alkotsz valamit. Valamit, ami egyedi, mint te magad, ami tükrözi a személyiséged, amiben kibontakoztathatod minden benned rejlő hóbortodat. A kész versenyművet, és annak installációját 2025. szeptember 2-án (kedden) 09.00- től lehet megtekinteni. Eredményhirdetés: 2025. szeptember 3. 14.00 óra.

A hazai zöld szakma legfontosabb eseménye a Hungarogreen Kertészeti Szakkiállítás. Szeretettel hívunk és várunk minden faiskolást, dísznövény termesztőt, kertészeti áruház tulajdonost, nagy- és kiskereskedőt, tájépítészt, kert- és parképítőt, diákokat, szakiskolákat, és minden növénykedvelő érdeklődőt a Hungarogreen Kertészeti Szakkiállításra 2025. szeptember 2-3. között Szigetszentmiklósra, a Flóra Hungária Nagybani Virágpiacon megrendezésre kerülő eseményünkre.

Városi Könyvtár és Közösségi Ház programok, rendezvények Szigetszentmiklóson 2025-ben. A város kulturális központja. Színházi előadások, előadói estek mellett koncertek várják a vendégeket. Nyaranta az intézmény szervezésében kerül megrendezésre a Summerfest folklórfesztivál. Havonta filmvetítéssel készülnek a szervezők.

Görög Ibolya protokoll tanácsadó előadásai 2025-ben. Online jegyvásárlás! Görög Ibolya hazánk protokoll nagyasszonya, a Miniszterelnöki Hivatal egykoriprotokollfőnöke, a Szegedi Tudományegyetem és az egri Eszterházy Károly Egyetem címzetes docense, aki négy nyelven beszél és több szakkönyv szerzője.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár