Vörsi Tájház
8711 Vörs, Dózsa György út 17.

A Tájház telefonos bejelentkezéssel - hétfő kivételével -, látogatható.
December 24-én 10-12-ig nyitva, 25 -én és január 1-én, ZÁRVA.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 8

Szálláshelyünkön szívesen fogadjuk iskolák, gyermek és ifjúsági egyesületek csoportjait. Kiváló helyszín osztálykirándulások, táborok, erdei iskolák, kerékpáros túrázók (a tábor a Balatoni bringakörút mellett fekszik) számára. Egyszerűen berendezett, és tisztán tartott 5-6 ágyas szobáink vannak, ahol egy turnusban 35 főt tudunk elhelyezni. Zuhanyzók, mosdók, WC külön helyiségben találhatók. Saját tálaló- melegítő konyhával és hozzátartozó étkezővel rendelkezünk, ahol igény szerint a csoportok étkeztetését meg tudjuk oldani. A tábort árnyas, füves nagy kert veszi körül, amely mindenféle szabadidős sportnak, játéknak lehet a színhelye.

Bél Mátyás Látogatóközpont és Vendégház. Színes programokkal, kiállításokkal, előadásokkal várunk mindenkit. A műemléki védettségű barokk épületépület emeletén hét modern stílusú vendégszobát alakítottak ki, ahol 26 fő számára tudnak biztosítani. Az emeleti társalgóban kényelmes ülőgarnitúra, homebox médialejátszó nagy kivetítővel, 300 kötetes könyvtár, ingyenes wi-fi biztosítja a kellemes időtöltést.

A háromcsillagos Hotel Napsugár Balatonmáriafürdő legszebb részén épült, a Balatontól 80 méterre, közvetlenül a bringa körút mentén. A hotelhez két szezonálisan üzemelő étterem is kapcsolódik, ahol mind a tradicionális magyar konyha, mind a nemzetközi konyha remekei megkóstolhatóak.

Élvezze a balatonmáriafürdői kikötő egyedülálló hangulatát, miközben a modern konyhánk fogásai teszik valódi gasztronómiai élménnyé a pillanatot. A Port Étterem kínálatában a hagyományos magyar ízek és a modern gasztronómia találkoznak. Étlapunk összeállításánál fontos szempont, hogy vendégeink minden alkalommal minőségi alapanyagokból készült, gondosan elkészített ételek közül választhassanak.

A Regens Wagner Közhasznú Alapítvány 30 kétágyas vendégszobát üzemeltet elsődlegesen fogyatékos személyek, hátrányos helyzetűek részére, két különálló akadálymentesített, közvetlen vízparti épületben.

Balatonkeresztúr csendes utcájában, de mégis a központhoz közel, a Balaton-parttól (szabad strand) kb. 600 méterre található a Vasutas Segélyező Egyesület balatonkeresztúri üdülője.

Kínálunk Önnek és családjának egy négycsillagos panziót, a Viktor Bor- és Vendégházat. A Viktorban a négycsillagos minőségű szobákon kívül élvezhetik a wellness, a fitnesz nyújtotta szolgáltatásokat, megkóstolhatják éttermünk ételeit, hozzá saját borászatunk borait és saját borainkból párolt pálinkákkal kísérhetik a hazai és nemzetközi konyha remekeit. A borainkat nemcsak helyben fogyaszthatják, de azokat vinotékánkban diszkont kiszerelésben és áron megvásárolhatják.

A Hullám Villa egy mediterrán fészek Balatonmáriafürdő központjában, a Balaton nádasos partján 12 szobával közel a természethez. A gondozott kertre nyíló, hajós stílusú erkélyes szobák, a Café on Board reggelizőben vagy a teraszon családias hangulatban elfogyasztott finom, egészséges reggelik és csapatunk szívélyessége különlegessé teszi a pihenést. A szobákból néhány lépéssel elérhető a falu központja, strandok, kikötő, vendéglők és boltok

Találatok száma: 5

Egész évben nyitva tartó étterem a Balaton déli csücskében, Balatonszentgyörgy határában, Keszthelytől 12 km-re, a 76-os főút mellett található. Közel van a sármelléki Fly Balaton repülőtér (kb. 13 km), valamint az M7-es autópálya két lehajtója is. A Balatont körbeívelő kerékpárút itteni szakasza az étterem előtt kanyarogva szeli át a tájat.

A Balaton déli partjának lankáin fekvő borászatunk 7 éve készít díjnyertes borokat. Hisszük, hogy csak a tápanyagban és humuszban gazdag, élő és egészséges talaj adhatja a legjobb alapanyagot. A birtok életének minden területén törekszünk arra, hogy a lehető legkisebb ökológia lábnyommal létezzünk és dolgozzunk - a természet részeként. Minden döntésünkben a fenntarthatóságot helyezzük az első helyre, olyan apró részletek esetében is, mint a palack súlyának kiválasztása, a megújuló energiaellátás alkalmazása, a házi kovászos kenyér készítése vagy akár az egyszer használatos műanyagok elhagyása. Úgy érezzük, hogy ez a jó irány, örömmel indulunk el rajta.
A Balaton déli partjának lankáin fekvő borászatunk 7 éve készít díjnyertes borokat. Hisszük, hogy csak a tápanyagban és humuszban gazdag, élő és egészséges talaj adhatja a legjobb alapanyagot. A birtok életének minden területén törekszünk arra, hogy a lehető legkisebb ökológia lábnyommal létezzünk és dolgozzunk - a természet részeként. Minden döntésünkben a fenntarthatóságot helyezzük az első helyre, olyan apró részletek esetében is, mint a palack súlyának kiválasztása, a megújuló energiaellátás alkalmazása, a házi kovászos kenyér készítése vagy akár az egyszer használatos műanyagok elhagyása. Úgy érezzük, hogy ez a jó irány, örömmel indulunk el rajta.

A Balaton déli partjának lankáin fekvő borászatunk 7 éve készít díjnyertes borokat. Hisszük, hogy csak a tápanyagban és humuszban gazdag, élő és egészséges talaj adhatja a legjobb alapanyagot. A birtok életének minden területén törekszünk arra, hogy a lehető legkisebb ökológia lábnyommal létezzünk és dolgozzunk - a természet részeként. Minden döntésünkben a fenntarthatóságot helyezzük az első helyre, olyan apró részletek esetében is, mint a palack súlyának kiválasztása, a megújuló energiaellátás alkalmazása, a házi kovászos kenyér készítése vagy akár az egyszer használatos műanyagok elhagyása. Úgy érezzük, hogy ez a jó irány, örömmel indulunk el rajta.

A háromcsillagos Hotel Napsugár Balatonmáriafürdő legszebb részén épült, a Balatontól 80 méterre, közvetlenül a bringa körút mentén. A hotelhez két szezonálisan üzemelő étterem is kapcsolódik, ahol mind a tradicionális magyar konyha, mind a nemzetközi konyha remekei megkóstolhatóak.

A birtok területe 130 hektár, amiből 50 hektáron terem szőlő. Hagyományos boltíves pincénkben érnek vörösboraink, és testes fehérboraink, mint a tramini, olaszrizling vagy chardonnay. Kóstolónkban előzetes bejelentkezés esetén szívesen fogadunk pincelátogatásra és borkóstolóra vendégcsoportokat maximum 50 főig. Bort a hét minden napján, 0-24 óráig lehet pincénknél vásárolni.

A magyaros és a nemzetközi konyha ízeivel várjuk önöket az év minden napján! Naponta és hetente váltakozó menü ajánlatokkal tesszük még változatosabbá étlapunkat.
Találatok száma: 4

A Tűzoltó Múzeum hétfő kivételével egész évben nyitva tart Vörsön.

Vörsön a 70 négyzetméter alapterületű helyiségben „A tűzvédelem a századfordulón” című állandó kiállítást tekintheti meg a látogató. Tűzoltó és tűzvédelmi eszközök kiállítása az 1890-1910 időszakból.

A Kis-Balaton hagyományos használati eszközeit, elsősorban a népi halászati módszerekhez kapcsolódó szerszámokat, a táj népi építészetét, a lápból élő pákászok életmódját ismerteti a kiállítás a vörsi talpas házban. Lehetőség van kiadványok, ajándéktárgyak megvásárlására.

Jól és jó helyre megépített kilátó, ahonnan remekül megfigyelhető a Kis-Balaton mellékének állatvilága. Ez a növekvő népszerűségnek örvendő tevékenység nem csak a megszállott távcsövezőknek ajánlott, de minőségi családi program lehet! A kilátó szabadon látogatható.
Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: