Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Szentgotthárdi programajánló. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület közreműködik az emberek kulturális vonatkozású igényeinek feltárásában, az önszerveződő csoportok fejlesztésében. Különböző programokat szervez a turizmus erősítésére: színházi- és koncert előadásokat, hangversenybérlet-sorozatokat, valamint képző-, népművészeti- és fotóművészeti kiállításokat. Feladata a város kulturális nagyrendezvényeinek megrendezése is, (Szentgotthárdi Történelmi Napok, Hopplá, Városházi Esték), a városi ünnepek (március 15., május 1., Szent István napi rendezvények, október 23.), a visszatérő Pedagógus nap, Semmelweis nap, Magyar Kultúra Napi ünnepségek, valamint szakkörök, tanfolyamok szervezése és a működésükhöz szükséges közösségi színtér biztosítása.

Emlékhelyek Napja Sopronban a Tűztoronyban 2025. május 10-én. A jeles nap alkalmából a látogatók jelentős kedvezménnyel járhatják be a Tűztorony szintjeit, a felnőtt teljes árú jegy 3000 Ft helyett csak 2000 Ft, a kedvezményes jegy pedig 1000 Ft. Nyitva tartás: 10-18 óra között, pénztárzárás: 17:30.

Az ország több településén elérhető négynapos (két hétvégés) agykontroll tanfolyamokon az alapvető stresszkezelő és elmefejlesztő technikák sajátíthatók el. Az agykontroll gyakorlatok segítségével megszüntethetők az alvászavarok, a koncentrációs nehézségek, valamint intuíciónk is fejlődik, mellyel nemcsak testünk de lelkünk is egészségesebb lesz.
Kiemelt ajánlat

Szombathely minden évszakban színes kulturális programokat kínál. Az Érezd Szombathelyt! elnevezésű programkavalkád szinte minden hétvégén változatos, izgalmas, könnyed, szórakoztató zenei-, gasztro-, művészeti-, sőt sporteseményekkel vár minden kikapcsolódni vágyót. Az év legnagyobb tömeget megmozgató emblematikus eseménye a Savaria Történelmi Karnevál, de méltán népszerű immáron több mint négy évtizede az ország kiemelkedő versenytáncos rendezvénye a Savaria Nemzetközi Táncverseny éppúgy, mint a Lamantin Jazz Fesztivál. Szombathelyen az ősz meghatározó eseménye évről évre az országos hírű Szent Márton-napi vásár.

Szárnyalj velünk a felhők felett a Családi Repülőnapon 2025. május 10-11-én, egy egész hétvége a repülés varázsában! Csatlakozz hozzánk egy felejthetetlen élményre, ahol a szabadság és a magasság összetalálkozik! Repülőinken tapasztald meg a gravitáció határait, és érezd meg a szabadság szárnyaló érzését! A programok ingyenesek!

14. PUNKMARATON FESZTIVÁL 2025. május 9-10. között a Végállomás klubban, Szombathelyen. A fellépő zenekarok 2 színpadon fogják egymást váltogatni. Non-Stop nyitva tartás: péntek 17.00 - vasárnap 12.00! Lehetőség lesz a klubban alvásra és az udvaron sátrazásra, reggelente ajándék kávé, zsíros kenyér, napközben csocsó-darts-biliárd, lazulós videók, muzsikák…

A szombathelyi Weöres Sándor Színház aktuális programjai, előadásai 2025-ben. Online jegyvásárlás. A színház repertoárját a sokszínűség jellemzi, a klasszikus daraboktól a kortárs művekig sokféle előadás szerepel műsorán, megalapítása óta rendszeres résztvevője a Savaria Történelmi Karneválnak. Ilyenkor a Karneválszínház keretein belül egy szabadtéri vígjáték előadással várják az érdeklődőket.