Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.

Dávid Éva több, mint harminc éve kezdett kerámiával foglalkozni, a tanulóévek után rövid idő alatt megteremtette saját műhelyét Budapesten. 2004-ben érdeklődése a habán kerámiakészítés felé fordult. Még abban az évben Velemérre költözött és felállította műhelyét, mely egyre nagyobb népszerűségre tett szert a látogatók körében.

A hozzánk betérők étlapunkat böngészve biztosan megtalálják a fogukra való finom falatokat. A megszokott éttermi kínálaton túl igyekszünk minél több helyi ételkülönlegességet is elkészíteni. A régi őrségi parasztételek egyik fontos alkotója, a hajdina is többféle formájában kerül az asztalra nálunk.

Éttermünk az osztrák határtól 300 méterre a bozsoki szőlőhegyen helyezkedik el. Az igazán patináns, magyaros csárda közvetlenül az erdő szomszédságában panorámás, 120 férőhelyes teraszával páratlan élményt nyújt az ide látogató vendégeknek. Pénteken és szombaton élőzenével várunk minden kedves vendéget!