Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
A tanösvény az Írottkő Natúrpark jellemző növény- és állatvilágának bemutatását célozza meg 34 állomáshelyével. A tanösvény megközelíthető gyalogosan, Kőszegen az Árpád térről kiinduló gyalogúton, melynek a jobb oldalán lévő kertek kerítésein belül láthatjuk a tanösvény tábláit. A gyalogút eléri az aszfaltozott utat, melyen fölfelé haladva annak végéig húzódik a tanösvény. Háromszög alakú táblákon festmények mutatják be az élőlényeket, alattuk nevüket és jellemzőiket olvashatjuk. Szakvezetés igényelhető.

Az Írottkő Natúrpark jellemző növény- és madárvilágát bemutató tanösvény megközelíthető Kőszegről vagy Velemből gépkocsival vagy kerékpáron az Óház kilátót jelző táblát követve a Kincs-pihenő feletti parkolótól. Itt találjuk a bal oldali sorompó mellett a tanösvény első tábláját. Tovább az aszfaltos út, majd a zöld jelzés mentén vezet a tanösvény az Óház kilátóig.

A tanösvény egyes állomásainak felkeresésével az Őrség népi építészetének sajátos világába nyerhetnek betekintést. A szalafő-felsőszeri buszvárótól Szalafő-Pityerszerre vezeti át a látogatókat. A felsőszeri rész autóval is bejárható, a Pityerszerre átvezető terepi szakasz csak gyalogosan. A tájékozódást irányító táblák segítik.

A tanösvény Velemérről Magyarszombatfára vezeti át az érdeklődőket, bemutatva a kevésbé ismert és látogatott Belső-Őrség természeti és kulturális értékeit. A túra útvonala és az ennek során bemutatott ismeretszerző témák alkalmasak arra, hogy az idelátogató turista szakvezetés nélkül is fel tudja fedezni a természeti, építészeti, tájképi és kultúrtörténeti értékeket.

Cafe Frei Kávéház programok Szombathelyen. A CAFE FREI kávéházaiban saját, manufakturális üzemünkben frissen pörkölt ültetvény-kávékból, frissen darálva főzzük a kávékat. Az íz-élményt az teszi utánozhatatlanná, hogy 100%-os, kézzel szedett, többször átválogatott arabica ültetvény kávékat szolgálunk fel.

Nagyboldogasszony Bencés Templom programok, események, rendezvények Sopronban. A Nagyboldogasszony templom, Sopron egyik legszebb temploma, mely Kecske-templomként is ismert. Öt országgyűlés és három koronázás zajlott falai között. A templomot Nagyboldogasszony-, Ferences-, Bencés-, vagy Koronázó-templom néven is emlegetik, színes történelmi múltja miatt.

Egész évben pihentető feltöltődést kínálnak az élményfürdő attrakciói! Az élménymedence, a pezsgőfürdő, az óriáscsúszdák és a tágas pihenőterek az év minden napján elérhető strandélményt kínálnak. A Bükfürdő Thermal & Spa a páratlan bükfürdői gyógyvíz mellett számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra! A Büki Élményfürdő egész évben várja vendégeit egy kellemes élmény- és gyógyfürdőzésre és szaunaszeánszokra. Az Élménycentrumban wellness kezeléseket és különböző masszázsokat lehet igénybe venni.