Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
A kultúra közös örökségünk és kincsünk, amely nagyban hozzájárul az egészséges, minőségi szellemi-lelki élet kialakításához és megtartásához. Ebben a szellemben kívánja az MMIK az általa üzemeltetett kulturális intézményeken keresztül elérni, hogy a gyermekektől a tinédzsereken, fiatal egyetemistákon és felnőtteken át az idősebb korosztályig a kultúra mindenkit elérjen, érdemben megszólítson, gazdagítsa elméjét és lelkét.

Pungor Zoltán egykori tanár, gyűjteményvezető áldozatos gyűjtőmunkája révén jelentős értéket képviselő néprajzi és ipartörténeti gyűjtemény jött létre a településen, amely a 16. században épült és 1985 óta műemléki védelem alatt álló Balogh-Sarlay reneszánsz-barokk kastélyépületben került elhelyezésre.

Szeretnéd átélni az igazi versenyzést? Várunk titeket a Soproni Gokartpályán a Racing Arena stadionban! Izgalmas vonalvezetés, gumifallal körülvett biztonságos pálya, minőségi felszereltség teszi lehetővé az egyedi szórakozást. Kiváló program az egész családnak, barátoknak, pároknak, céges rendezvényeknek. Rendelkezünk gokart táborral ahol lehetőség van elmélet, szerelés, technikai oktatás tanulására. A Rimo Honda motoros gokart mellett lehetőség van elektromos kisgyermek és kétszemélyes crossgokart vezetésére is.

Fontosnak tartjuk Vas megye népművészeti és iparművészeti kultúrájának, hagyományainak ápolását, élővé tételét, meglévő értékek őrzését, átadását, újak teremtését. Kezdeményezzük és segítjük a megyében élő nemzeti kisebbségek népművészeti hagyományainak megőrzését, a szomszéd népekkel való együttműködését. Kezdeményezzük és ösztönözzük vas megyei állandó kiállítás létrehozását, folyamatos fenntartását. Évek óta részt veszünk számos kiállításon, rendezvényen. Fontosnak tartjuk, hogy ezen eseményeken az élő műhelyek segítségével a látogatók megismerkedhessenek különböző kézműves mesterségekkel, mesterekkel.