Az Északi-középhegység Magyarország egyik nagy tájegysége. Fő részei délről észak, illetve nyugatról kelet felé haladva: Visegrádi-hegység, Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. Az Északi-középhegységben található Magyarország legmagasabb hegye, a Kékes. Több megyét érint, ezek: Pest-megye, Nógrád-megye, Heves-megye, Borsod-Abaúj-Zemplén-megye. Néhány nagyobb települése: Gyöngyös, Eger, Miskolc, Salgótarján.

Kézműves Ház és Kiállítóterembe kézműves foglalkozása hívják az érdeklődőket, ugyanis a ház foglalkoztató terében hímző- horgoló- vagy szövő foglalkozásokkal ismerkedhetnek meg. Az épület konyhájában készülnek a helyi mézeskalácsok és sütemények. Az udvaron filagória és kemence várja a látogatókat. Szeretettel várják mindazokat, akik szívesen megismerkednek a helyben, helyi alapanyagokból készült ételekkel. A felújított csűr is várja látogatóinkat, a csűrszínpadon pedig falunapokon jeles napokon a meghívott előadókat hallgathatják meg.

Dűlőink az egri borvidék területén Észak-kelet Magyarországon, a Bükk hegység lábánál helyezkednek el. Családi Birtokunk 16 ha-on, 3 település, 9 dűlőjében gazdálkodik. 10 szőlőfajtából 3 fehér és 7 kékszőlőt nevelünk azzal a célkitűzéssel, hogy NAGY Borokat készítsünk. A nagyság az eleganciára, egyediségre és a maradandó ízélményre vonatkozik!

Tahy Olga Művelődési Ház és Könyvtár a helyi közösségi kultúra központja. A tanulás, kulturált szórakozás, önképzés helyszíne, a szabadidő hasznos eltöltésének közösségi színtere. A Könyvtár könyvajánlóival, rendezvényeivel, szolgáltatásaival szeretné megteremteni azt az idilli hangulatot használói számára, amely harmóniát és lelki -szellemi békét áraszt az olvasás és a kínált programok által.

A tájház bal oldali főépülete valószínűleg a XIX. század első harmadában épült. A dél-borsodi lakóházakra jellemzően szoba-konyha-kamra elrendezésű. Jellegzetes buggyát a XX. század elején lebontották nem is kapta vissza csak 1980-as felújítása során , kamráját kettérekesztették. 1910 körül istállót toldottak hozzá. Az 1920-as évek utolsó éveiben a szobában lévő kemencét lebontották, és a konyhában építettek újat helyette. A ház mostani belső állapota hozzávetőlegesen az 1930-as évek időszakát reprezentálja. Lakói a ház méreteit tekintve az építés idején jómódúak lehettek, az új tulajdonos, a Vajdovics család azonban szegénységben élt benne. A tájházat 1982. június 18-án Borsod megye hetedik tájházaként avatták fel. A XX. század elejének népi bútoraival, használati eszközeivel rendezték be a mezőkövesdi Matyó Múzeum munkatársai, amellyel az 1930-as évek szegényparaszti életét, ízlését kívánták bemutatni.

A Tarjányi Pince Eger egyik legmodernebb technológiával rendelkező, legszebb kis pincéje, ami az egri Kistályai úti pincesor fölötti szép helyen fekszik, gyönyörű panorámával. Büszkeségünk a 35 fős kóstolóterem, a kemence, a sparhelt, a szőlőlugas 25 főre és persze a Naplemente Néző Pad a nagy diófa alatt, továbbá a 20,5 hektár szőlőterület a Grand Superior besorolású Pajdos-dűlőben.