Az Északi-középhegység Magyarország egyik nagy tájegysége. Fő részei délről észak, illetve nyugatról kelet felé haladva: Visegrádi-hegység, Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. Az Északi-középhegységben található Magyarország legmagasabb hegye, a Kékes. Több megyét érint, ezek: Pest-megye, Nógrád-megye, Heves-megye, Borsod-Abaúj-Zemplén-megye. Néhány nagyobb települése: Gyöngyös, Eger, Miskolc, Salgótarján.

Vendégházunk Eger déli, csendes kertvárosi övezetében várja az ide látogatókat. A ház középső szintjén 2 szoba áll vendégeink rendelkezésére 2 + 1, valamint 2 + 2 fő elhelyezési lehetőséggel. Minden szobánk zuhanyzós fürdővel és műholdas televízióval felszerelt. A házhoz étkező tartozik, mely alkalmas a külön igényelhető reggeli felszolgálására, valamint önálló étkezésre is. Vendégeink további kényelmét szolgálják a háromszintes terasz, a főzőkonyha, a grillezővel felszerelt pihenőkert, valamint a parkoló.

Lépjen be a múlhatatlanság leheletétől megérintett elvarázsolt barlangbirodalomba! Ússzon, csússzon, fedezze fel és élje át az egykorvolt mesét, ízlelje a mágiát! Közép-Európa legnagyobb barlangfürdőjének 1500 négyzetméternyi vízfelülete titkokat csobog a fülébe. A 760 méteres barlangfürdő látványát az Avatar film ihlette.

A Castello Vendég és Apartmanház a belvárostól 400-500 m-re, a Szépasszonyvölgytől 300 m-re csendes környezetben található. 2 ágyas pótágyazható, saját fürdőszobás ( WC, hajszárító) kábeltévés, erkélyes, teraszos, részben klímás szobák várják kedves vendégeinket. Étkező, mindennel felszerelt konyha ( mikro. kenyérpirító ), használat, ingyenes internet hozzáférés ( WIFI ). A felhőtlen kikapcsolódást a hangulatos kerti-tó és a virágos kert biztosítja. A busszal vagy vonattal érkező vendégek számára transzfert biztosítunk.

Egy hely, ahol minden perc hozzájárul, hogy örömtelibb életet teremts és közelebb kerülj Önmagadhoz! Várjuk azokat is, akik egy szuper, bensőséges környezetre vágynak a programjaikhoz! jóga, tánc, személyi edzés, coaching, és egyéb kezelők, oktatók, trénerek - várunk Titeket a Cédrus Rendezvényházban!

Szuhafő egy kis zsákfalu Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Putnoki-dombság északnyugati szegletében fekszik, két kilátóval büszkélkedhet. Szuhafő két kilátója egymással szemben áll a falut körbeölelő dombokon. A kilátókat 2015-ben emelték. A fémelemekkel merevített, faszerkezetű, kétszintes, mindenféle hivalkodó dizájnelemtől mentes toronypáros keleti tagja a Centu-tetői kilátó. A panoráma mindkét építmény tetejéről 360 fokos, tiszta időben pedig nemcsak Szuhafő község és környezete, hanem a Tátra vonulatrendszere is látszik.

Utazási irodánk, Gyöngyös belvárosában található, elegáns környezetben, felkészült munkatársakkal várjuk az utazni vágyó kedves vendégeket. Az irodánkban dolgozók több éves tapasztalattal rendelkeznek az idegenforgalom területén. Fő tevékenységi körünkbe tartozik: Belföldi és külföldi utak szervezése, egyéni, szakmai utak és színházlátogatás szervezése, autóbuszok – idegenvezetők közvetítése, extrém sportok, futball- csomagok értékesítése, utasbiztosítások kötése.

Olasz étterem Miskolcon, avagy csipetnyi Olaszország Martinkertváros szívében. Családias hangulat, autentikusan elegáns design, mediterrán életérzés, az olasz konyha minőségi alapanyagaiból készült ételekkel. Olasz étterem, ahol rendszeresek a különféle tematikus estek, borkóstolók és egyéb kulináris rendezvények.Sőt, ezeken az alkalmakon az olasz konyha mellett további vidékek gasztro különlegességeit is segítünk felfedezni.