Az Északi-középhegység Magyarország egyik nagy tájegysége. Fő részei délről észak, illetve nyugatról kelet felé haladva: Visegrádi-hegység, Börzsöny, Cserhát, Mátra, Bükk, Zempléni-hegység. Az Északi-középhegységben található Magyarország legmagasabb hegye, a Kékes. Több megyét érint, ezek: Pest-megye, Nógrád-megye, Heves-megye, Borsod-Abaúj-Zemplén-megye. Néhány nagyobb települése: Gyöngyös, Eger, Miskolc, Salgótarján.

A Putnok legrégebbi épületében - 1600-as években épült -, nyitotta meg kapuit a Gömöri Múzeum, mely 1987. február 27-e óta folyamatosan látogatható. A múzeum a történeti Gömör megye - elsősorban a magyarországi gömöri települések - történeti-néprajzi-kultúrtörténeti értékeit kutatja, feldolgozza, s mindezt a nagyközönség elé tárja. A múzeum helytörténeti, néprajzi gyűjteménye ma már közel 3000 tárgyból áll, jelentős az adattári és fotógyűjteménye is. Két állandó kiállítás a Dél-Gömör öröksége, illetve a Putnok és a Serényi család címet kapta.

A Gömöri Vendégház Eger külvárosában található, kb 2,5 kilométerre a központtól. A családias hangulatú vendégház egész évben várja a pihenni vágyó vendégeket. Az öt szoba mindegyike rendelkezik TV-vel, hűtőszekrénnyel, ventillátorral és fürdőszobával. A földszinten tágas nappali található felszerelt konyhával. A pihenőkertben bográcsozási és grillezési lehetőség van. A gépjárművel érkezők részére az udvarban zárt parkolóhely biztosított.

Az integrált közösségi és szolgáltató tér a művelődési házban működik, ahol gazdag, minden korosztály igényeit figyelembe vevő és kielégíteni igyekvő programokkal állnak a lakosok rendelkezésére. A több ezer kötetes, jól felszerelt, barátságosan berendezett könyvtár folyamatosan megújuló kínálattal várja az olvasni vágyókat. Óvodás és iskolás gyermekeink számára rendszeresen szerveznek programokat, könyvbemutatókat.

Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az asztalra.

4 csillagos konferencia - és wellness szálloda Esztergom szívében, a Prímás-szigeten, festői környezetben. A szálloda konferencia- és tárgyalótermei a legkülönbözőbb céges rendezvények helyszínéül szolgálnak a modern beépített technikai felszereltségükkel. 4 csillagos superior szálloda Esztergom szívében, a Prímás-szigeten, festői környezetben.

Ha Egerben jár, vagy csak egy pihentető hétvégére vágyik, keresse fel szálláshelyünket, ahol különleges élményekkel biztosítjuk nyugalmát. Négykoronás apartmanjaink kényelmet nem nélkülözve szolgálnak a pihenés színterén, egyedi mediterrán környezetünknek köszönhetően garantáltan új emberként hagyja el egri panziónkat.