A Viharsarok a Körös folyóktól délre kezdődik a Dél-Tiszántúlon. Keletre része a magyar-román határ. Nevezik Körös-Maros közeként. Az itt élők szeretik a Viharsarok kifejezést használni. Az elnevezés a múlt század második felében a Dél-Tiszántúlon kibontakozott jelentős agrárszocialista és más baloldali mozgalmakra utal. Két megyét érintő terület, Békést és Csongrádot. A Viharsarok fővárosa Békéscsaba. Jelentősebb települései: Gyula, Orosháza, Makó, Hódmezővásárhely, Battonya, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza. Szokás az ország éléskamrájának is nevezni, 5 hungarikumunk is innen származik: a Csabai kolbász és Gyulai kolbász, a Békési szilvapálinka, a Medgyesi dinnye valamint a Makói vöröshagyma.
Heti menü Gyulán. Megmutatjuk, hol ebédelhet a történelmi városban. Az alábbiakban egy gyulai menü-körképet állítottunk össze, ami a fürdőövezetből a belváros felé haladva segít eligazodni az ebédmenük és napi ajánlatok helyi forgatagában. A legtöbb most bemutatott étterem saját közösségi oldallal is rendelkezik, amiken minden délelőtt megosztják, milyen ebéddel várják vendégeiket.
Kiemelt ajánlat

Gyula és térsége gazdag turisztikai kínálatába, érdekes történeteibe enged betekintést az idegenvezető által kalauzolt kisbuszos kirándulás ősztől tavaszig minden szerdán. A kirándulás során megtekintjük a Gyulavári Kastélyt, Szanazug gyönyörű vízparti környezetét, a dobozi Wenckheim grófi család kápolnáját és mauzóleumát, valamint a grófi kastélyt és az Ybl-magtárat, végül Békéscsaba kiemelt látnivalóit.

Ikonikus cukrászda Gyulán! Az 1840 óta üzemelő Százéves Cukrászda Gyulán Magyarország második legrégebbi cukrászdája. Csodás, empír stílusú épületében a díszesen festett falak között, eredeti biedermeier bútorzat, s hagyományos sütemény, parfé-, cukorka- és fagylaltkínálat repíti vissza a látogatót az egykori nyüzsgő kávéházi világba. A cukrászda épülete mellett az egykori cukrászműhelyben berendezett cukrászmúzeum is látogatható.

Látogatás a Gyulai Kolbász Múzeumban keddtől vasárnapig tárlatvezetéssel és kóstolóval. A Gyulai Kolbász múzeum a kolbászkészítés hagyományaival és történetével ismerkedhetnek meg a látogatók. A kiállítás bemutatja a kolbászkészítés folyamatát és eszközeit. A tárlatvezetés során érdekes információt lehet megtudni a hagyományos gyulai kolbászról, a felhasznált fűszerekről és a helyi készítési technikákról.

Európa első állandó kültéri 3D épületvetítése a Bréda kastély homlokzatán! Egy rövidebb vagy hosszabb gyulai pihenés során érdemes ellátogatni a Bréda kastélyba. Az igényesen felújított lökösházi Vásárhelyi-Bréda kastély és a csodálatos mediterrán hangulatú kastélyparkja egyedi és különleges programokkal várja a látogatókat. A kastély fő attrakciója a homlokzatán minden este naplemente után kezdődő, Európában egyedülálló állandó kültéri 3D-s épületvetítés.

Escape Room - Szabadulás a Pincéből 60 perc alatt, Gyulán! Izgalmas szabadulós játék, amely félelem nélkül biztosít felejthetetlen élményt mindenki számára. A játék lényege, hogy egy berendezett, zárt pincéből fizikai erő használata nélkül, logikai feladatok megoldása során kell kijutni. Rejtvények, fejtörők és lakatok zárják az utat, ám összehangolt csapatmunkával sikerülhet a szabadulás. Garantált program minden nap Gyulán, előzetes bejelentkezéssel.

Gyulai lovaglás és lovas oktatás. A 2010-ben alapított Sióréti Lovasközpontban lehetőség nyílik futószáron történő vagy oktató nélküli lovaglásra, tereplovaglásra és sétakocsikázásra egyaránt. A központ 2013-ban 1850 m2-es fedeles lovardával bővült, így a lovassportok szerelmesei időjárástól függetlenül hódolhatnak szenvedélyüknek. A központ kimondottan oktatólovardaként működik, lovaglástanítással és fogathajtás tanítással egyaránt foglalkoznak.