Irányítószám: Budapest (47.500255585, 19.050292969)
Budapest Magyarország fővárosa, politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja.
Országos eseménynaptár
Gyakori kérdések
Budapest Magyarország fővárosa, amely politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központként funkcionál.
Budapesten számos program és esemény érhető el, beleértve kiállításokat, városnéző túrákat és kulturális rendezvényeket.
Budapesten a legjobb látnivalók között szerepelnek a múzeumok, történelmi épületek és a gyönyörű parkok.
Budapesten jól kiépített tömegközlekedési rendszer áll rendelkezésre, beleértve a buszokat, villamosokat és metrókat.
Budapesti eseményekre jegyeket online és a helyszínen is vásárolhat, érdemes előre tájékozódni a lehetőségekről.

2026. évi tárlatvezetés programok a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten. A tárlatvezetéseken szakértő kurátorok és művészettörténészek segítségével mutatják be a múzeum állandó és időszaki kiállításait a Budai Várban. A vezetett séták során a látogatók mélyebb betekintést kapnak a magyar és egyetemes művészet kiemelkedő alkotásaiba, korszakainak történetébe és érdekességeibe. A programok egész évben élményszerű, ismeretterjesztő múzeumi felfedezést kínálnak minden korosztály számára.

A női tekintet nyomában | Drienyovszki Zsófia kurátori tárlatvezetése
2026. évi tárlatvezetés programok a Magyar Nemzeti Galériában Budapesten. A tárlatvezetéseken szakértő kurátorok és művészettörténészek segítségével mutatják be a múzeum állandó és időszaki kiállításait a Budai Várban. A vezetett séták során a látogatók mélyebb betekintést kapnak a magyar és egyetemes művészet kiemelkedő alkotásaiba, korszakainak történetébe és érdekességeibe. A programok egész évben élményszerű, ismeretterjesztő múzeumi felfedezést kínálnak minden korosztály számára.

A sétavezetők elmesélik a budai Vár 800 éves történelmét, és megmutatják páratlan kulturális és művészeti értékeit. Barangolunk a Budavári Palotanegyedben és a polgárvárosban, gyönyörködünk a panorámában Buda legtetején, sőt, titkok után kutatva lemerészkedünk a föld alá is. Csak velünk beléphet a Nemzeti Hauszmann Program látványos fejlesztéseinek területeire is. Tartson velünk, fedezzük fel közösen a budai Vár igazi arcát!

Budapesti 2026. évi ásványbörze programajánló Budapesten. Ásványok, drágakövek, ékszerek, ősmaradványok vására, ismeretterjesztő programok.

Szigetfutás 2026. évi programok Budapesten. Egy jó futás a Margitszigeten futóknak és futással ismerkedőknek a hónap első szombatján. Egy kör a Margitszigeten kezdőknek és újrakezdőknek, kocogóknak és rendszeresen futóknak.

Kiss Ádám előadások 2026 / 2027-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. A Dumaszínház egyik legfiatalabb tagja, aki már akkoriban stand-upolt, amikor még nem is sejtette, hogy ez a műfaj létezik. Szalagavató-forradalmár, az iskolarádió fenegyereke. Gyerekkorában Fábry Sándor szeretett volna lenni. Tőle tudjuk, hogyan lehet lapostányérral pókerezni, miért visel napszemüveget a nap, és mit jelen a wellness-ajánlatokban a csokoládépakolás.

Bakancsos Piac Budapesten, 2026. évi bolhapiac Rákoskeresztúron. Szombaton és vasárnap is várja a látogatókat 5:00 és 14:00 óra között. Régiségek, bakelitlemezek, játékok, szerszámok, bútorok és különleges kincsek kedvelői is megtalálhatják számításaikat. Érdemes korán érkezni. Ha szereted a régi tárgyakat és a különleges felfedezéseket, a Bakancsos Piac remek hétvégi program lehet.

Gozsdu Udvar programajánló 2026. A Gozsdu Udvar Budapest belvárosának egyik legdinamikusabban fejlődő központja, egy találkozási pont, ami összeköti a szórakozást, a gasztronómiát és a kultúrát. A népszerű szórakozónegyed a hét minden napján egyedülállóan izgalmas programokkal várja vendégeit. A Gosdu Udvar számtalan különleges stílusú helynek ad otthont, sokszínű élményt nyújtva ezzel minden generációnak.

25. Hifi Show kiállítás 2026. november 7-8. között Budapesten, a a Crowne Plaza Hotelben. A rendezvény, ahol az audio-vizuális termékek szakértői és rajongói megismerkedhetnek a világ trendjeinek megfelelő legjobb márkákkal.

Ásványbörzék 2026- ban Budapesten. Kőzetek, ásványok, drágakövek és ékszerek széles választékával ismerkedhetnek az érdeklődők, szakemberek és hobbi gyűjtők. Programajánló.
Változatos programok a Svábhegyen található, egykor Jókai Mór tulajdonát képező kertben, a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezésében. Jókai Mór életében meghatározó volt a természet- és kertszeretet. Kertészet iránti szenvedélyének hódolva vásárolta meg 1853-ban a Svábhegyen lévő telket - felhagyott kőbányát - a rajta álló házzal együtt. A programok mellett javasoljuk a Jókai-kertben kialakításra került bemutató tanösvény sétát, amely a hazai kőzetekkel ismertet meg. Egy rövid sétával évmilliókon átívelő események `termékeivel` ismerkedhetnek meg, ami nemcsak a tudományos kíváncsiságot elégítheti ki, de képes esztétikai élvezetet nyújtani a laikus és a szakember számára egyaránt. A tanösvény egész évben szabadon látogatható.