Irányítószám: 0Budapest (47.500255585, 19.050292969)
Budapest Magyarország fővárosa, politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja.
Színházi napközis tábor a Bajor Gizi Színészmúzeumban 7-12 éves gyerekeknek. Idén is megnyitja kapuit a legendás színésznő egykori villája. A színésznő egykori villaépületét és kertjét vesszük birtokba, hogy a színházi világ megannyi kulisszatitkával ismerkedjenek a gyerekek. A múzeum dráma- és színházpedagógusaiból, valamint színháztörténészeiből álló csapat szeretettel várja az érdeklődőket! Visszatérő szakmai közreműködőnk Elek Ányos idén is köztünk lesz.

Boban Markovics Orkestar koncertek 2025. Boban Marković, a világhírű trombitás a közönségét mindig megbabonázza, és olyan Kusturica filmek hangulatát idéző, vérbeli balkán temperamentummal telíti meg a teret, hogy a hallgatóság életre szóló élményekkel gazdagodik. A Boban Marković Orkestar mindent elért, amit zenekar elérhet a világ ezen szegletében; díjak sokasága, több százezer eladott lemez, klub és fesztiválkoncertek százai, rajongók tízezrei követik örömzenélésüket, bárhol is játszanak Európa országaiban.

I. KRU Feszt - Keresztény könnyűzenei fesztivál Budapesten, a Kertem-ben 2024. augusztus 16-án. Az esemény célja, hogy felvonultassa kis hazánk legminőségibb zenekarait, előadóit ebben a műfajban és bemutassa minden érdeklődő számára, hogy nem csak egyházi köntösben lehet Istennek tetsző dalokat játszani.

Megújult, modern intézményünkben minden korosztály megtalálhatja az ízlésének és érdeklődésének megfelelő programot! Palettánkon koncertek, színházi darabok, táncházak, kiállítások, konferenciák, nyugdíjas programok, bálok és ünnepi és művészeti események egyaránt megtalálhatók. A Gyermekház aktuális programjaival elsősorban a legkisebbeket és szüleiket várja. A gyerekek otthonos körülmények között tölthetik idejüket a játszóházban, illetve a játékok mellett még különböző programokon is részt vehetnek a játszóház keretein belül.

2025. május 1-jén újra várunk mindenkit a tabáni dombokra! A Tabán Fesztivál mára a főváros legnagyobb, hagyományossá vált, szezonnyitó zenei eseménye. A `nagy öregek” mellett itt mindig szerepet kap egy-egy fiatalabb zenekar is. A koncertek ingyenesek, így minden érdeklődő részese lehet az igényes magyar élőzenének.