Nevezetesség

A falumúzeumot egy XIX. századi kovácsműhelyben rendezték be, eredeti füstöskonyhával, parasztszobával. A faluban dolgozó utolsó patkolókovácsé, Vörös Lajos kovácsmesteré volt. A település egyik legrégebbi építészeti, ipartörténeti és néprajzi emléke.

A szépen és korhűen felújított épületben 3 kiállítóterem várja az érdeklődőket melyben megtekinthetik a település múltját a őskortól 1956-ig. A kiállítás állandó jellegű, előzetes bejelentkezés szükséges a megtekintéséhez.

A helytörténeti múzeum jelenleg a volt iskola igazgatói szolgálati lakásban - Ányos Pál Általános Iskola, Nagyesztergár Radnóti Miklós út 41. szám alatt található. Helyi falu múzeum Hofferné Hanich Erika és Német Nemzetiségi Kör Egyesület indítványára jött létre. A kiállításon látható összes múzeumi tárgy a falubeliektől származik. A település múltjával, valamint egykori használati és berendezési tárgyaikkal ismerkedhetünk meg itt. Látogatás előzetes bejelentkezés alapján lehetséges.

A hajdani működő vízimalmairól, forrásairól, pisztrángos taváról nevezetes település igen korán híressé válik mázas karcolt kerámiáiról, edényeiről. A jellegzetes óbányai fazekak igen gyakran mélybarnák, mélytüzűek; mintázatban gazdagok. Számos nagynevű fazekasdinasztiát tartanak számon a községben: elsők közt a Keszler-, a Teimel-, a Kovács- és a Müller-dinasztiát említhetjük, valamennyien nagyon sokat tettek azért, hogy Óbánya neve forogjon, ismertté váljon az ország határain túl is. A ma is aktívan dolgozó két család közül Keszler István műhelyéből modernebb vonalvezetésű, formailag szabadabb alakítású kerámiák – tányérok, kancsók, tálak stb. – kerülnek ki, míg Teimel István munkái erősebben kötődnek a hagyományhoz, főként az édesapától, a népművészet mesterétől tanult mintákhoz.

Rimócon a hagyományos stílusú parasztházban megtekinthetjük a paraszti életforma eszközeit, berendezési tárgyait, képet kapunk a ház egykori lakóinak életformájáról. A hagyományos, háromosztatú, deszkamellvédes tornáccal megépített, kontyolt nyeregtetős palóc házban az egykori konyhai eszközök, bútorok, díszek, egyéb háztáji foglalkozásokhoz kapcsolódó tárgyak vannak elhelyezve. A falumúzeum megtekintése térítésmentes, előzetes időpont egyeztetés szükséges.

A múzeumban bemutatott tárgyakat községünk lakossága adományozta. A berendezett helyiségek bemutatják a régi paraszti élet használati eszközeit. A lakóház berendezése, hűen tükrözi az egykori sajóhídvégi emberek életét, ruházatát.

A Nógrád vármegyei Sóshartyánban a Legeltetési Társaság megszűnésével feleslegessé vált kondásházat alakították át helytörténeti múzeummá, mely a Tájak, korok, múzeumok mozgalom egyik állomáshelye lett. A közadakozásból létrejött Falumúzeum a néprajz helyi tárgyi emlékeit gyűjti össze. A kiállítás összeállításakor a kéthelyiséges épületben rekonstruálták a szoba korabeli berendezését, a konyhában pedig a paraszti élet egyéb emlékei kerültek kiállításra. A mintegy száz tárgyból álló gyűjteményben a látogató megismerkedhet a helyi népviselettel; a szövés, a fonás munkaeszközeivel és a parasztházak jellegzetes bútordarabjaival.

Szegváron a szépen felújított műemléki épületben, a gróf Károlyi család építtette ún. ispánházban nyert elhelyezést a Falumúzeum, ahol a település helytörténetét, néprajzát és régészeti emlékeit feldolgozó kiállításokat tekinthetnek meg a látogatók.

A falumúzeum alapját az 1977-ben elhunyt Molnár László tanár vetette meg, aki az 1960-as évektől lelkesen gyűjtötte a paraszti élet használati tárgyait. A gyűjteményt az iskola padlásán tárolták, innen kerültek az ép darabok a falumúzeum kiállításába. A falumúzeum ügyét Varró István tanácselnök magáénak érezte és 1983-ban megnyílt a néprajzi kiállítás, a község anyagi támogatásával és jelentős társadalmi munkával.

Az itt található tárgyakat a helyi német és szlovák lakosság adta a tájház részére. Az első helyiség a kamra, a piliscsabai parasztság és iparosság munkaeszközeit, hétköznapjait és ünnepnapjait mutatja be, használati tárgyak és korabeli fényképek segítségével. Utána következik a konyha, amelyben a paraszti élet mindennapi használati tárgyai kaptak helyet. A szobában a paraszti és polgári lakosság bútorait és a paraszti ünnepi viseletet láthatjuk. A tárgyak nagy része az 1900-as évektől 1946-ig terjedő időszakot idézi meg.