8380 Hévíz, Hévíz-patak
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A helyszín atmoszférája egészen különleges, ugyanis az egyedülálló, melegen gőzölgő Hévíz-patakon és annak partján rendezik. A verseny a Hévízi-tóból kifolyó meleg vízű patak zsilipjétől indul bérelt/vagy saját kenukkal, kajakokkal, SUP-okkal, majd nagyjából 10 km evezés után a csapatok partra szállnak és futásra váltanak. A táv visszafelé is a patak partján vezet, vadregényes környezetben. Végül Hévízre visszaérve egy kis erdei kitérőt követően mindenki a Hévízi-tó partján felállított célkapuba érkezik, ahol átveheti befutóérmét. Nagyjából délután 4 óra magasságában végül kiderül, kik a kategóriák legjobbjai, kik teljesítették a leggyorsabban a távot.
Az érdekességet a végére hagytuk! Miért hévízi bivaly?
Mert, alig 50 évvel ezelőtt még vízibivalyokkal tapostatták végig a Hévíz-patak medrét évente több alkalommal. A jámbor jószágokat a környékből hajtották ide, hogy le-föl sétáljanak a patakmederben. Mivel a hordalékos meder mindig teli volt növényekkel, így tudták biztosítani, hogy a víz folyamatosan, egyenletesen folyjon el a Balaton irányába, és soha nem záródjon el, telítődjön fel hordalékkal. Az állatokat persze nem azért kellett nógatni, hogy belemenjenek a meleg vízbe, sokkal inkább, hogy dolguk végeztével kimásszanak onnét. A környékben manapság is több helyen élnek bivalyok, az útvonal mentén pedig több helyen szarvasmarhák is rácsodálkoznak a sportokra, de a patakmeder tisztítási feladatai már nem rájuk hárulnak.
Mit kell tudni a távról vízen és szárazföldön?
A Hévíz-patak: sekély, 0,8-2,5 méter mély medrű patak, melyben hazai és trópusi vízinövények élnek. Szélessége változó. Vize a zsilipnél meleg, Fenékpuszta felé haladva egyre hidegebb, téli időszakban párolog. Folyása egyenletes, lassú, örvények nincsenek. Az útvonalon 4 alkalommal műtárgyak alatt kell átevezni, átsiklani. Partja alkalmas több helyen is a kikötésre. A hajók vízretételében és a hajók kivételében szakemberek segítenek. A vízen megtett táv nagyjából 10 km.
A patak melletti töltés: karbantartott, sík, kavicsos, murvás, füves terep, elhanyagolható szintkülönbséggel. Az útvonal egy helyen keresztezi a 75-ös számú főútvonalat, amin szakaszos átengedéssel biztosítják az átfutást. Az útvonal kijelölt, elágazási lehetőség nincs. Hévízre visszaérve a töltés után az Ady utcán kell átfutni (itt gyalogátkelőhely van, biztosítással), majd a Hévízi Tófürdő területére a hévízi Véderdőben tett kisebb kitérő után kell befutni, ahol kordonozott útvonalon a standterületen lesz a befutó. A futva megtett táv nagyjából 12 km.
A csapatok minden tagjának teljesítenie kell a teljes útvonalat. A csapat egy időmérésre alkalmas dugókát kap, így értelemszerűen egyszerre kell beérkezniük a célba. A csapatok számára a szervezők tudnak biztosítani kenukat. Minden nevező, aki limitidőn belül teljesíti a távot, befutóérmet kap a célban, továbbá a díjazottak értékes nyereményekkel gazdagodnak.
Találatok száma: 72
A BonVital Wellness & Gastro Hotel - felnőttbarát szálloda Hévíz belvárosában várja a pihenni vágyó vendégeket. A négycsillagos szálloda csak 14 éven felüli gyermekeket fogad. A gasztronómia, a wellness és a gyógyászat harmonikus egyvelegével szállodánk egyedi színfoltként jelenik meg Hévíz szálláshely-kínálatának palettáján.
Kiemelt partner
Szállásfoglalás

A tófürdőtől 1,5km-re családias környezetben várja a pihenésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra váró vendégeit az 5. Évszak Apartmanház. Az apartmanház ízlésesen berendezett fürdőszobás szobái, Sat TV-vel, rádióval, hűtővel, az 1 illetve 2 szobából álló apartmanjai minikonyhával felszerelve minden igényt kielégítenek.

A tófürdőtől 600 m-re családias környezetben egész évben várja a pihenésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra váró vendégeit a megújult Ágnes Hotel. A reprezentatívan berendezett erkélyes, fürdőszobás szobái színes TV-vel, telefonnal, hűtővel az 1 ill. 2 szobából álló apartmanjai minikonyhával felszerelve luxus igényeket is kielégítenek.

Legyen Ön is részese a mesés kelet titokzatos világának a mór - arab stílusjegyeket hordozó szállodánkban! Az elegánsan és komfortosan berendezett superior szobák és speciálisan kialakított lakosztályok (Üzletemberek , Nászutasok Kisgyermekes családok és mozgáskorlátozottak részére) a híres keleti kényelmet biztosítják az Ön részére.

Találatok száma: 12
A különleges kialakítású Brix Bistro egyedi kínálattal, széles borválasztékkal, koktél és desszertkülönlegességekkel, továbbá péntek és szombat este élőzenével várja vendégeit Hévízen. A Brix Bistro célja, hogy a hévízi és környékbeli vendégkört bevezesse a kulináris élvezeteket rejtő konyhaművészet mennyei alkotásaiba. A bisztró belső dizájnja hozzájárul az élmény tökéletességéhez, modern kialakítása kiegészíti a gasztronómiai alkotásokat összképét.
Kiemelt partner
Asztalfoglalás

A klimatizált éttermünkben büféasztalos rendszerben nemzetközi, magyaros és tájjellegű ételkínálattal, illetve a`la carte menüvel várjuk kedves vendégeinket. Konyhaséfünk, Veress Ferenc munkája garancia a színvonalas ellátás, valamint a rendezvények, állófogadások, bankettek gasztronómiai hátterének biztosítására.

Az exkluzív apartman szálloda Hévíz központjában, a sétálóutcában fekszik, a világhírű termál-tótól mindössze 5 percre található. A szálloda saját gyógyászati részlegében szakképzett kezek kényeztetik Önt tetőtől-talpig! Aromaterápiás, gyógy- vagy akár hydroxeur masszázzsal tüntetjük el megfáradt izmaiból a stressz nyomait. A Hotel Kalma komplett fizioterápiás osztállyal és reumatológusi szakrendeléssel várja a vendégeket illetve gyógyulni vágyókat. Büszkeségünkre több hévízi szálloda vendége veszi igénybe ambuláns betegként gyógyszolgáltatásainkat.

A Kalma Villa egy patinás hévízi villában kapott helyet, mely külső megjelenésében még ma is a XIX. század eleji gyógyfürdőváros hangulatát idézi. A Hotel Kalma bővítményeként funkcionáló Kalma Villa alig egy perces sétára található a hoteltől (kb. 100 m-re, részben lépcsőn), így a szálloda szolgáltatásai a Villa vendégei számára is kényelmesen elérhetők. Elhelyezkedését tekintve ez az Abbázia-ház is központi fekvésű: kb. 5 percre van a Tófürdőtől, és két utcányira a sétálóutcától.

A hévízi Korona Panzió és Étterem a városközponttól és a világhíres Hévízi tótól 10 perces sétával könnyen elérhető. Tágas szobák, reggeli és félpanziós ellátás, családbarát szolgáltatások és a házigazdák baráti vendégszeretete a garancia arra, hogy nálunk jól érezze magát kicsi és nagy, idős és fiatal, romantikus hétvégére vágyó párok vagy nyáron a családok.

Ínyenc ízeket kínáló étterem, ligetbe nyúló négyévszakos terasszal Hévíz szívében. A Liget Royal Restaurant ezt kínálja kedves vendégeink számára, továbbá a békebeli vendéglátás barátságos, otthonos hangulatát, a személyes figyelmet és teret, amelyet ma már oly nehéz megtalálni. Tesszük mindezt a modern kor lazaságával és közvetlen hangulatával: feszengéstől mentes, befogadó környezetben.

A Magyar Csárda több teremmel : Vadászterem, Magyaros terem, Csárda Galéria , kellemes kerthelyiséggel a világhírű hévízi tótól 200 m-re helyezkedik el. Árnyas, kellemes teraszán a meleg időszakban is igazi felfrissülés üldögélni akár egy pohár bor mellett is. Bőséges étlapjából mindenki találhat kedvére valót, legyen az igazi magyaros vagy akár nemzetközi étel. A Magyar Csárda híres emberek, művészek találkozóhelye is. Kitűnő magyar konyhával, esténként hangulatos élő cigányzenével várjuk kedves Vendégeinket egész évben.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Országos eseménynaptár