Petőfi Irodalmi Múzeum programok 2019

Programok a Petőfi Irodalmi Múzeumban

November 5. kedd 19:00-tól
Égnek a begóniák
Összeállítás Boncza Berta naplójából, visszaemlékezéséből és verseiből

November 8 és 15. péntek 17:00-től
Nagyon más
Középiskolások rendhagyó vezetései a PIM kiállításaiban

November 11. hétfő 17:00-től
„Fa vagyok leveles, Gyermekim az ágak”
Szendrey Júlia írói és családi szerepei

November 12. hétfő 18:00-tól
Könyvbemutató
Gergely Ágnes: Még egyszer Firenzébe

November 13-14. szerda-csütörtök
„Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!”
1848-49 emlékezete a kultúra különböző regisztereiben

November 18-19. hétfő-kedd
Ábécé-sorakozó
Kányádi Sándor és az erdélyi gyermekirodalom fél évszázada

November 19. kedd
Pomogáts Béla 85
Meghívott vendégeink az ünnepelt részvételével beszélgetnek az író pályafutásáról, személyiségéről, életének fontosabb csomópontjairól.

November 20. szerda
Ady és a nők
Versszínházi előadás 50 percben

November 27. szerda
Kiállításmegnyitó
„Ki mondaná, hogy e hely csatatér?”

November 29. péntek
Árpád-kori selfiek és klasszicista citromtorták

November 29. péntek
Tükrözések és nagyítások

Nyitvatartó kiállítások

Bolyongó üstökös
A Petőfi-kultusz alakváltozatai
2019. október 29. - 2020. május 31.
Kiállításunk centrumában annak a kérdésnek a megválaszolása áll, hogyan alakult, formálódott át újra meg újra „a költő" nemzeti emlékezetben megőrződő alakja a társadalom különböző rétegeiben, az irodalom, a képzőművészet, a politika által használt motívumokban, szólamokban, a hagyományőrzés retorikájában. A cím az Apostol önjellemzéséből való: ...alatta a sötét homloknak / Két fényes szem lobog, /Mint két bolyongó üstökös, / Mely nem fél senkitől /S melytől mindenki fél. Tekintete / Mindég messzebb, mindig magasbra száll.
Egy-egy esemény múlandó, de maga az ünnep, az ünneplés örök, kihagyhatatlan, elpusztíthatatlan. A tárlat négy fókuszpont köré csoportosítva jelenít meg konkrét idővel, helyszínekkel egy-egy metszetet: az 1898–99-es, az 1923-as, az 1948–49-es és az 1973-as évforduló tárgyait, eseményeit, szövegeit vizsgáljuk meg, így téve karakteressé az „alakváltozat" fogalmát. A kiállításon néprajzi és "hétköznapi" tárgyak, fotók, filmek is szerepelnek, markánsan jelezve, hogy mozognak az ünnephez kapcsolódó, különböző tartalmak a populáris és a magaskultúra világa között. Hiszen a megemlékezés formái lehetnek közhelyesek, sőt bornírtak – ahogy Babits írja Petőfi születésének 100. évfordulóján: ...ünnepe vak ünnep, s e mái napoknak szűk folyosóin a szavak úgy lobognak, mint az olcsó gyertyák. Mégis, mindig eljön az a pillanat, amikor egy évszám megünneplésének igazi tétje van.
Múzeumi nyelvre átfordítva: a történelmet megidéző, az évfordulókra készülő műalkotások gyakran saját koruk legégetőbb problémáival birkóznak, azokat közvetítik az utókornak. A műtárgyválogatásban ezért törekedtünk, hogy ritka, egyedi érdekességű példákat válasszunk. A tárlat feliratozása ezért eltér a múzeumi terekben megszokottól. Arra teszünk játékos kísérletet, hogy a látogató kisléptékben modellezhesse, nyomon követhesse saját ítéletalkotásának folyamatát, azt, hogyan alakítja ki véleményét, milyen szöveges és képi információk szükségesek és relevánsak számára, hogyan formál véleményt egy-egy műalkotás.

Kurátor: E. Csorba Csilla, Kalla Zsuzsa
Látvány: Mihalkov György

Magukra maradt bútorok
Írók bútorai a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményéből
2019. június 21. - 2020. március 1.

A múzeum gyűjteménye számos irodalmi relikviát őriz, köztük írók környezetéből származó bútorokat is. Legújabb kiállításunkban a közönség számára jórészt ismeretlen berendezési tárgyakat mutatunk be, hozzájuk kötődő fotókkal, irodalmi szövegekkel, napló-, illetve levélrészletekkel együtt, miközben gyűjteményünk komplexitása és sokszínűsége is megmutatkozik.

A bútorok életrajzokat hívnak elő, kérdéseket vetnek fel, szövegeket mozgatnak, megidézik hajdani tulajdonosuk személyét. Minden egyes karcolás, sérülés, a használat nyoma emlékeket ébreszt, történeteket rajzol maga köré. A tárgy tovább él, és velük együtt minden egyes íróasztalon megőrzött tintafoltban, repedésben, a székek karfájának kopásán, a fotelek süppedéseiben ott vannak egykori használóik: maguk az írók is.

Egymás mellé kerül „a magukra maradt bútorok” megörökítőjének, Mándy Ivánnak széke és Kölcsey Ferenc majd kétszáz évvel korábbi, bőrborítású, füles karosszéke. Kiállítjuk Petőfi Sándor és Móricz Zsigmond gondolkodószékeit; előbbit Orlai Petrich Soma Mezőberényben festett képéről, utóbbit pedig több, Leányfalun készített fotóról már jól ismerhetünk. Ady Endre két karosszékét is bemutatjuk: az első még Érmindszentről származik, a másik pedig utolsó budapesti otthonából –, Csinszka nagyanyjától örökölt szalongarnitúrájának része volt.

Látogatóink megismerhetik Szentkuthy Miklós saját tervezésű karosszékét és Ottlik Géza számtalan bridzspartit látott kártyaasztalát vagy Kosztolányi Dezső könyvespolcát, melyet idővel örökösei – minthogy nem fért el náluk – kettéfűrészeltek.

Nem maradhatnak el a „legirodalmibb” bútordarabok sem: kiállítjuk többek között Jókai Mór, Kaffka Margit, Kassák Lajos, Nemes Nagy Ágnes és Vas István – utóbb Várady Szabolcsnak ajándékozott – íróasztalát is.

A használati tárgy, amint kikerül eredeti környezetéből és a múzeum gyűjteményébe jut – legyen bár tömegcikk –, egyedivé, relikviává, vagyis műtárggyá válik. Elveszti eredeti funkcióját, korábban nem létező összefüggések rendszerébe illeszkedik, gyakran esztétizálódik, további jelentéstartalmat nyer. Az irodalmi múzeumban megőrzött tárgyak nyelv nélkül is képesek arra, hogy párbeszédet kezdeményezzenek a látogatóval: a tárgy művészi értéke és története, az író személye és műveinek világa egyszerre idéződik meg általa.

A tárlat felhívja a figyelmet a restaurálás dilemmáira, a gyűjtemény teljességének lehetetlenségére, a megsemmisült, elkallódott, továbbörökített tárgyak hiányára, miközben polcok, asztalok, székek sokaságával kérdez rá az irodalmi kultusz mibenlétére is.

„Kopások az asztalon. Kopások a székeken. Barna vonalkák, foltok. Kiütések foltjai. Himlő? Vagy valami más? A szekrénytől kapták el? Ők adták tovább a szekrénynek? Fertőzés söpört végig a bútorok között.” (Mándy Iván: A bútorok, 1980)

Kurátor: Zeke Zsuzsanna

CSÁTH* - *A varázsló halála
Emlékkiállítás Csáth Géza halálának 100. évfordulója alkalmából
2019. április 30. - 2020. május 31.
„Motívumokról, a melódiákról, a ritmusról, szóval ezekről az úgynevezett formai, zenei alakulatokról nem lehet beszélni. Ki kell nyitnunk a fülünket, a szívünket, be kell állítanunk a lelki tükörrendszerünket, amellyel először a benyomásokat, másodszor saját magunkat a művészi élvezés pillanatában, és harmadszor a vizsgálódó énünket figyeljük meg, és akkor nem fog érdekelni semmi más bennünket, mint az, hogy kicsoda Strauss Richárd, és hogy kik vagyunk mi magunk, és hogy ami eközben esik, jó vagy rossz-e?”

Csáth Géza mindig az emberi lélek mélyeit kutatta. Akkor, amikor megírta az Anyagyilkosságot, és akkor is, amikor hosszú tanulmányban próbálta megfejteni „az elmebeteg nő”, Kohn Gizella paranoiás hisztériáját. Minden kísérlete közül azonban a tízéves korától egészen haláláig vezetett naplója volt a legkönyörtelenebb élveboncolás. Mindeközben pedig legfontosabb vágya az élet legteljesebb megélése volt.
Csáth egyszerre készült zeneszerzőnek, festőművésznek és orvosnak, az utókor mégis elsősorban íróként tartja számon. Írásművészetétől azonban aligha választható el az összművészeti látásmód, és az az összetett, szinesztéziaszerű világérzékelés, amelyen keresztül illatokban, színekben gondolkodott és zenével érzett. A kiállítás egyik végpontján a szenzibilitás és szecessziós hangulatok kapnak főszerepet, míg a másikon a mindezektől és az alkotás képességétől is megfosztott, már visszafordíthatatlanul lemeztelenített lélek. A novellákban is gyakran felbukkanó gyermekkori mesevilágot Brennerék családi fotóalbuma idézi meg, amelynek mintegy ellenpontjaként bontakozik ki az utolsó évek belső magánya az egyre töredékesebbé váló naplójegyzetek morfiumcseppes kéziratlapjain.
A PIM egyedülállóan gazdag és eddig soha nem látott Csáth-gyűjteményén alapuló kiállításban mi is beállíthatjuk „lelki tükörrendszerünket”, amellyel a befogadás különféle útjai nyílnak meg előttünk. Naplóiban megfigyeljük az önmagát figyelő Csáthot. Zeneműveiben, novelláiban, egyetlen fennmaradt festményében és számtalan rajzában pedig először a benyomásokat, amelyeket keltenek bennünk, másodszor saját magunkat a művészi élvezés pillanatában, harmadszor vizsgálódó énünket figyeljük meg, és akkor nem fog érdekelni semmi más bennünket, mint az, hogy kicsoda Csáth Géza, és hogy kik vagyunk mi magunk, és hogy ami eközben esik, jó vagy rossz-e?

A föltámadás szomorúsága
Emlékkiállítás Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából
2019. január 25. - 2020. január 5.

„Egy merev test a puszta ágyon, mélyen a vaságyon, fekete szegény tetem, egy lepedővel betakarva…” – írja Móricz Zsigmond Ady Endre halottas ágyánál. Ezt a testet visszaemlékezések, fényképek, rajzok, szobrok sora örökítette meg. Kiállításunk a halál pillanatával kezdődik, majd tárgyi emlékeink, írásbeli dokumentumok, filmfelvételek, versek bemutatásával idézzük fel azt az utat, melynek végén Ady Endre alakja szoborrá merevül a Nemzeti Sírkertben.

Forrás: Szervezők