Turizmus Program

Téli varázs Siófokon

Disznótoros hétvége

Magyar - Afrika Hét

Forralt Boros Barangolás

Zalakarosi Jégpálya

Kék Zónák

Jegyvásárlás

Látnivaló

Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.

Népszerűség

Az Ormánság területén, Szaporca település közelében található az Ős-Dráva Látogatóközpont. A látogatóközpont a Duna-Dráva Nemzeti Park területe és a Dráva folyó bemutatása mellett nagy hangsúlyt fektet az ormánsági élet, a tradicionális gazdálkodási formák, a hagyományok nagyközönséggel való megismertetésére, valamint a természetvédelmi, gazdálkodási, tájhasználati problémákra való figyelemfelkeltésre. Az épület kilátótornyából a bemutatóközpont területét és a környező tájat csodálhatják meg az érdeklődők. A központnál kialakított játszótér, tűzrakóhelyek és pihenőhelyek a látogatók kikapcsolódását szolgálják.

A tanösvény szakvezetéssel, vagy önállóan a kihelyezett táblák vagy hanganyag segítségével járható be. Megismerhető a régi tájhasználat, a folyószabályozás, valamint a rehabilitáció és a revitalizáció lehetőségei.

Őshonos és honosult magyar háziállatok hagyományos tartását bemutató gazdaság. A major a Jeli Arborétum szomszédságában, a Vasi Hegyhát Kneipp-térségben, mintegy nyolcvan hektáron, festői környezetben terül el. A gazdálkodási területet ligetek, erdősávok és mezőgazdasági feltáróutak határolják, természetes környezetet biztosítva az ideális legelő területek kialakításához.

Egy, a honfoglalás korában működött - 10. századi -, vasöntő műhelyt mutat be az Őskohó Múzeum. Ez a kohó úgynevezett gyepvasat dolgozott fel, amelynek fémtartalma elérheti a 30-40 százalékot is.

Sümeg határában, Mogyorósdombon a kutatók 1960-ban újkőkori, illetve rézkori tűzkőbánya telephelyre bukkantak, amely európai viszonylatban is egyedülálló kovakő bánya szenzáció számba menő földtani látványosságokkal . A szabadtéri múzeumban, a földtani relikviák mellett, bemutatásra kerültek az ősember relikviák.

Öveges József, a híres fizikus, tanító és pap műemléki védelem alatt álló szülőházában alaktották ki az Öveges József Emlékházat. Megtekinthetők itt Öveges professzor bútorai, személyes használati tárgyai, kísérleti eszközei, valamint fotókiállítás is látható. A tárlatvezetés során kísérletek bemutatására is sor kerül. Az Emlékház csoportosan és egyénileg is látogatható. Előzetes időpont egyeztetéssel, legalább 2 nappal a látogatás előtt várják a bejelentkezést.

A Keszthelyi-hegység déli részén, a 408 méter magas Pad-kövén áll az erdei- és vörösfenyőből épült 18,9 m magas Padkűi kilátó, ahonnan csodás panoráma nyílik a Keszthelyi-hegységre és a Balatonra. A kilátószintre fa csigalépcsőn lehet feljutni. A kilátót a Medvehagyma tanösvény köti össze Vállus községgel. A Padkűi kilátó melletti kis tisztáson a Zala megyei turisták három kopjafát állítottak fel.

Szentendre Dunával párhuzamos főutcáján, a Kossuth Lajos utcában áll az egykori Pajor kúria, a Ferenczy Múzeum modern képző- és iparművészeti bemutatóhelye. Igazodva a 21. század látogatóbarát követelményeihez az egyes kiállítások mindenki számára plusz információval szolgáló, s a látogatók által kezelhető információs pultokkal egészülnek ki. A teljes akadálymentesítésnek köszönhetően a mozgáskorlátozott látogatók is megtekinthetik az épületben bemutatott kiállításokat a pincétől a tetőtérig.

A Velencei-hegység érdekes természeti képződményei a pákozdi-ingókövek. A gránittömbök ellenálltak az eróziónak, így alakultak ki ezek az egymás hegyén-hátán egyensúlyozó sziklák. Nagyon könnyen megközelíthetjük őket Pákozd felől a sárga jelzés mentén. A Velencei-hegység Magyarország egyetlen gránit alapkőzetű hegysége és mint ilyen az ország földtani értelemben legöregebb tájegysége. A Velencei-hegységben Pákozd községtől északra a Sárhegy legmagasabb pontja és az ettől K-DK-re eső területen a gránit kisebb-nagyobb sziklacsoportokat alkot, amelyek jellegzetes alakjukat a szél és az esővíz együttes hatásának köszönhetik.

A Pákozdi Pagony Fejér-megyében, Budapesttől 50 km-re, a Velencei-hegység és a Velencei- tó között, a 160 m magas Mészeg-hegy oldalában helyezkedik el.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Legjobb élmények