Látnivalók, nevezetességek, helyi értékek Magyarországon és a környező országok magyarlakta területein.
Országos eseménynaptár

Az 1995. július 15-én megnyílt közérdekű muzeális intézmény abból a képzőművészeti adományból és dokumentum-gyűjteményből szerveződött, amelyet Hamza D. Ákos és felesége, Hamza Lehel Mária, Lehel Ferenc Csontváry-kutató leánya 1987-ben Jászberénynek ajándékozott. Mindkettőjük életműve Magyarországtól távol, Párizsban, Olaszországban és São Paulóban teljesedett ki. 36 évi brazíliai tartózkodás után a házaspár 1989-ben tért vissza hazájába. A múzeum képzőművészeti kollekciójának - az egyedülálló Hamza- és Lehel-hagyaték mellett - mára fontos részét képezi a jászsági kötődésű művészek munkáit magában foglaló gyűjteményegység, melyben elsősorban a 20. századi alkotók közül Benke László, Gy. Riba János, Vuics István, Makay József, Gecse Árpád, Sáros András és mások művei találhatók. Ki kell emelni Litkei József, az Iparművészeti Főiskola korábbi tanszékvezetőjének 24 műből álló kollekcióját, valamint Lehel Mária, Thorma János és Rudnay Gyula néhány alkotását. A kortárs gyűjteményegység legkiemelkedőbb darabjait Palkó Tibor festőművész művei jelentik.

A Mátrában a Nagy-Lapát-tetőn a Sástóhoz vezető úton ás a kilátó. Az 590 m magasan álló kilátó már a múltszázad elején is látogatható volt. A Hanák kilátó a mátrai turizmus atyjának, Hanák Kolosnak állít emléket. A mostani, az időközben elpusztult eredeti kilátó rekonstrukciója. Déli irányba tárul elénk a panoráma. A kilátó a Mátrafüred – Mátraháza közötti sárga jelzésről leágazó sárga L jelzésen érhető el. A kilátó egész évben szabadon látogatható!

Kevés múzeum dicsekedhet olyan patinás múlttal, mint a mosonmagyaróvári Hansági Múzeum. A több mint 130 esztendő alatt azonban folyamatosan változtak a működés intézményi, szervezeti keretei, illetve a gyűjtés és a feldolgozás szakmai, emberi és anyagi feltételei. Az állandó átalakulás révén — néha ellenére — a múzeum egyre inkább betölti hivatását: a város és az egykori megye kulturális örökségének legteljesebb gyűjteménye, amely egyszerre szolgálja az itt élők identitását és a történelmi megismerést.

A kilátó a Harangodi-tó partján dombtetőn épült és körpanorámás kilátást nyújt Nagykálló városára és a Nyírségre.

A Vértes hegység déli oldalában meredek sziklaletörésekkel, mély völgyekkel és kopár dolomitlejtőkkel tagolt, változatos tájat találunk. A déli fekvésű, csapadékszegény hegyoldalakon mediterrán tájakra emlékeztető éghajlat alakult ki, s ennek megfelelően a növényzet is bővelkedik mediterrán, szubmediterrán elemekben. A tanösvényt bejárva ezeket a melegkedvelő növényeket ismerhetjük meg, tarkítva a dolomitra jellemző ritka növényekkel.

Egyedi tervezésű, kézzel készített ékszerek, különleges csiszolású és formájú drágakövekkel.

A Harkály Ház a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mátrafüredi, ökoturisztikai látogatóközpontja.

Budapest egyik legcsodálatosabb panorámáját nyújtja a Hármashatár-hegyen épült kilátópont, amelynek érdekességét a Duna viszonylagos közelsége és a nagy szintkülönbség adja meg. A kilátó Budapest II. és III. kerületének határán, a Hármashatár-hegy 495 méter magas csúcsán található. Érdekessége, hogy a kilátópontból minden, a Dunát átívelő híd látható, sőt tiszta időben feltűnik a Mátra és egészen a Tátra vonulatáig el lehet látni.

Debrecen környékének erdősültsége nagyobb, mint Soproné. Az ország második legnagyobb városa melletti Erdőspusztán számos pihenőközpont található. Ezek közül Hármashegy impozáns kilátóval is büszkélkedhet. Népszerű kirándulóhely sportpályákkal, színpaddal, tűzrakó helyekkel és büfékkel. Többek közt a Zsuzsi Erdei Vasúttal közelíthető meg. Az alföldi kéktúra állomása.

A Hárs-hegy déli oldalában kanyargó ösvény főleg idős, alacsonyabb növésű tölgyesek között vezet. A tölgyek közé hársak, juharok, kőrisek vegyülnek. Nemcsak erdészek által nyitott lékeket láthatunk itt, hanem olyanokat is, amelyek viharok következtében keletkeztek. A túraút végpontjától félórás sétával megközelíthető a Kaán Károly-kilátó, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra és a környező hegyekre. Az információs táblák betekintést nyújtanak az örökerdők kezelési módszereibe is.