Rendezvényhelyszínek és rendezvényajánlatok minden alkalomra családoknak, barátoknak, cégeknek, iskoláknak, csoportoknak és közösségeknek.
A Cabernet Hotel – a Mokos Pincészet borhotele – közvetlenül a műemlékileg védett háromszintes, hangulatos villánykövesdi pincesor mellett várja a kikapcsolódásra vágyó, Villányban szállást kereső vendégeket. Igazi, csupa szív-lélek borosgazdákkal, pókhálós kispincékkel találkozhat itt az idelátogató. Boraikat többnyire csak helyben értékesítik, nem található meg nagyáruházak polcain. A villányi hotelek közül szállodánk az egyetlen, mely akár tömegközlekedéssel is egyszerűen elérhető.

Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) közvetlen közelében.

Tóparti nyugalomra, vagy élmény dús kikapcsolódásra vágyik? Nálunk mindkettőt megkaphatja! A Hotel Corvus Aqua a Gyopárosi tó partján, érintetlen, idilli természeti környezetben várja vendégeit egy kellemes wellness pihenésre egész évben a Gyopárosfürdői Gyógy-, Élmény- és Parkfürdő szomszédságában. Vendégeink kényelmét biztosítja, hogy szállodánkat zárt, fűthető folyosó köti össze a fürdővel, szaunaparkkal és a fürdő gyógyászati részlegével.
Szállásfoglalás

A város legimpozánsabb szállodája, a teljesen felújított Hotel Délibáb****, mely a belváros szívében található. A különleges hangulatú szálloda új megjelenésével igazi gyöngyszeme Hajdúszoboszlónak. Vonzereje egyedi adottságaiban és a magas színvonalú szolgáltatásaiban is rejlik. A három épületszárnyrészből álló szálloda komplexum népszerűségét növeli a központi fekvése, valamint a városi fürdő közvetlen szomszédsága.

Ötcsillag suoerior kényelem, kényeztetés, testi-lelki feltöltődés a kikapcsolódásra vágyóknak. Konferenciatermek, 24 órás business center szolgáltatások és asszisztencia az üzleti élet utazóinak. A Hotel Divinus***** Kelet -Magyarország első ötcsillagos konferencia és wellness szállodájaként a debreceni Nagyerdőnek a kapujában nyitotta meg szobáit és lakosztályait. Hotel Divinus, ahol a nyugalom, a kultúra és a modern világ találkozik. Luxus lakosztályokkal, apartmanokkal és ötcsillagos szállodai színvonalnak megfelelően kialakított alapkategóriájú szobákkal várja vendégeit.

Duna Garden Étterem és Hotel közvetlenül a parti sétányon fekszik, a Gubacsi híd lábánál. Az elegáns épületegyüttes finom vonalai mellett az egykori csónakházaknak köszönheti különleges, romantikus hangulatát. Jöjjön el hozzánk, és ismerkedjen meg a Duna Garden impozáns belső tereivel és Duna-parti kertjével! Ismerje meg az igazi Duna-parti nyugalmat és vendégszeretetünket.

A Hotel Európa Fit****superior szállodában Hévízen a legkisebbektől a nagyszülőkig, mindenki megtalálja a számítását. Exkluzív belső terek, kényelmes, felújított standard és superior kétágyas szobáink, új egylégterű családi apartszobáink, exkluzív lakosztályaink, vadonatúj Roomli játszóház, tágas uszoda- és szaunavilág, kiváló gasztronómia, modern szállodahall, újonnan nyílt egészségközpont magánegészségügyi szolgáltatásokkal, valamint gyönyörű parkosított udvar fogadja Vendégeinket. A mindhárom generáció pihenését biztosító szálloda barátságos és szakmailag felkészült személyzete mindent megtesz a legnagyobb komfort és kényelem biztosítása érdekében.
Szállásfoglalás
Hírlevél