Néptánctalálkozó Balatonszárszón a Csukás Színházban 2025. július 6-án. Több alkalommal rendezték már meg a néptáncegyüttesek találkozóját a néptáncot, népzenét kedvelők számára. A látványos felvonulással induló programon a helyi együttes mellett több hazai csoport is részt vesz. Kísér: Somogy zenekar. A belépés díjtalan!

Az MKE 56. Vándorgyűlését Könyvtárak a kultúra, a tudomány és a közösségek szolgálatában címmel 2025. július 9-12. között rendezik meg Debrecenben, az MKE Hajdú-Bihar Megyei Szervezete, a DE Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár és a Debrecen MJV Polgármesteri Hivatal partnerségével. Szeretettel várunk minden kedves kollégát, érdeklődőt! Találkozzunk idén nyáron is, mi már alig várjuk!