Kehidakustány Magyarország egyik legkedveltebb üdülőhelye. A fürdőzés mellett a településen egész évben változatos programok is várják az ide látogatókat. A kustányi falurészben az egykori Batthyány kastélyt immár felújított állapotában lehet megtekinteni, de érdemes ellátogatni a Mariska udvarba és a mellette található tájházba, valamint a pajtaszínházba is. Ugyanitt gyógy- és fűszernövénykert is várja a Kehidakustányba érkező kirándulókat, érdeklődőket.

Pécselyi programajánló. Pécsely Veszprém megyében a Balaton-felvidéken található. Ünnepi rendezvények, turisztikai látnivalók, természeti szépségek várják a látogatókat. A Zádor-vár vagy más néven ismert Himfy-vár maradványai a Balaton-felvidék lankáin terülnek el Barnag és Pécsely község között. Pécsely községéből egy órás túra során érhető el a Zádori-vár, ami a 363 méter magas hegycsúcson helyezkedik el.

Rezi programajánló. A Keszthelyi-hegység nyugati szegélyén, magasabb dombokkal szegélyezett völgyben számos kulturális programmal, a várrommal, kalandparkkal, ünnepségekkel, mulatságokkal várja a látogatókat Rezi.A település természeti szépségekben gazdag, kirándulási lehetőségek, túraútvonalak, turisztikai látnivalók is látogathatóak a környéken.

Balatonudvari programajánló. Színes műsorkínálat, rendezvények és a népszerű Fövényes Kertmozi is várja a balatoni településen a látogatókat. Balatonudvari a Balaton északi partján, Balatonfüredtől 10 km-re, a Tihanyi-félsziget szomszédságában fekszik. Az Önkormányzat kulturális, közművelődési szolgáltatásaival biztosítja a helyi lakosoknak, ill. a nyárra hozzánk látogató turistáknak, átutazóknak, rendezvényeink látogatóinak a közösségi színteret, művelődési lehetőséget.

Idén is lesz Karácsonyi vásár és közös ünnepvárás Sopronban 2025. november 28. - december 24. között a Mária-szobor környékén. Az ünnepi vásár ideje alatt karácsonyi díszítéssel, gyönyörű fényekkel, kézműves termékekkel és finom karácsonyi ételekkel, italokkal várják a látogatókat. A hagyományoknak megfelelően minden adventi vasárnap meggyújtják majd a gyertyát a koszorún, valamint kulturális programok színesítik a rendezvényt.
Kiemelt ajánlat

Pécsi Adventi Kézműves- és Mesevásár 2025. november 28. és december 24. között. Mesék, ízek, illatok, közös élmények, meghitt, karácsonyi hangulat a pécsi Széchenyi téren! Az ünnepre való készülődés varázslatos hangulatával, színes gasztronómiai kínálattal, kézműves- és mesevásárral és persze forralt borral várja a Pécsi Advent az érdeklődőket. Az adventi időszak heteiben Pécs apraja-nagyja újra együtt lehet, felkeresheti a Mikulás házát, csodálhatja a fényfestést, az épületvetítéseket, esténként pedig közösen várhatja a varázslatot, lehet szem-és lélektanúja a vasárnapi gyertyagyújtásoknak.

Adventi programkavalkád Siófok városában, hisz Siófok télen is varázslatos! Magyarország legnépszerűbb vidéki úticél városa idén is Siófok, a Balaton parti városban Téli Varázs programsorozattal és egyedülálló téli attrakciókkal várják a vendégeket az idei adventi időszakban. Meghitt karácsonyi fények, ünnepváró koncertek, karácsonyi körhinta, forró téli csemegék, elbűvölő gyermekprogramok és varázslatos hangulat készülődik a Víztorony körül, a város Fő terén már november 29-tól.