Wolfgang Amadeus Mozart osztrák klasszicista zeneszerző, zongorista, karnagy és zenepedagógus. Zenei tehetsége korán megmutatkozott, első zeneműveit hat évesen improvizálta, édesapja, Leopold Mozart pedig lejegyezte azokat. Leopold Mozart a salzburgi érseki udvar muzsikusa volt, mindent megtett annak érdekében, hogy fia minél alaposabb zenei képzésben részesüljön. Amint nyilvánvaló lett számára Wolfgang rendkívüli tehetsége, úgy érezte, hogy kötelessége azt megmutatni az embereknek. Ennek érdekében hosszú koncertkörutak egész sorát szervezte meg gyermekei számára, amelyek során a csodagyerekek szinte a korabeli Európa valamennyi jelentős zenei és uralkodói központjába eljutottak. A fiatal Mozartnak így lehetősége nyílt megismernie a korabeli Itália, Párizs, London, Bécs zenei világát. Tizenegy évesen már egész estét betöltő vígoperát komponált, tizennégy évesen pedig megírta első opera seriáját.

2026-os programok, koncertek, rendezvények csodálatos környezetben, Budapest szívében a Margitszigeten online jegyvásárlási lehetőséggel. Minden évben világsztárokat felvonultató programsorozat kerül megrendezésre a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Változatos programkínálattal, visszatérő hazai kedvencekkel várják a nézőket.

2026-os koncertjegyek, színházjegyek, mozijegyek és jegyek különböző programokra Debrecenben. Az egész éves szórakozást a fesztiválok és egyéb rendszeresen megrendezésre kerülő események garantálják. A teljeség igénye nélkül ide tartozik a nagy múlttal rendelkező Virágkarnevál, a sokak által várt Debrecziner Gourmet Fesztivál és a Debreceni Bor- és Jazznapok is.

2026-ban megrendezendő komolyzenei előadások, koncert programok Debrecenben A város meghatározó helyszínein, mint például a Főnix Aréna vagy Kölcsey Központ, nem megfeledkezve a Nagytemplomról sem, a Kodály Filharmónia mellett több zenekar is rendszeresen lép fel, ezzel biztosítva a változatos koncertkínálatot egész évben.

Bach művei koncerteken országszerte, online jegyvásárlási lehetőséggel 2026. Johann Sebastian Bach barokk-kori német zeneszerző, orgonista, hegedűművész, a zeneművészet kiemelkedő egyénisége, a protestáns egyházi zene jeles képviselője. Hatása a zenekultúrára felmérhetetlen. Művei mély intellektuális tartalmuk és tanító jellegük miatt zeneszerzők nemzedékeire hatottak. Munkássága jó részét a vallásos tárgyú kompozíciók alkotják, amelyek alapja a protestáns korál. (Wikipédia)

2026-ban elérhető Budapesti Fesztiválzenekar koncertek. Online jegyvásárlás. Fischer Iván és Kocsis Zoltán által alapított zenekar célja az igényes muzsikálás és a közönség legsokoldalúbb kiszolgálása. A Budapesti Fesztiválzenekar ma már nemcsak a főváros hangversenyéletének meghatározó alakítója, de visszatérő ünnepelt vendég a zenei világ legfontosabb központjaiban, úgy mint Salzburg, Bécs, London vagy éppen New York.

A 2026-os nyári szabadtéri színház előadások különleges kulturális élményt kínálnak a csillagos ég alatt. Klasszikus és kortárs darabok, zenés produkciók és családi előadások várják a közönséget hangulatos, szabadtéri helyszíneken. A nyári színházi programok tökéletes kikapcsolódást nyújtanak, ahol a művészet és a természet találkozása felejthetetlen estét ígér.

2026-os Kölcsey Központ programok. Kelet-Magyarországon nem találunk a 13 000 m2 alapterületű Kölcsey Központnál nagyobb és modernebb konferencia-központot. A Kölcsey Központ Nagyterme, szekciótermei, elegáns Bálterme, Kiállítóterme, világos előcsarnoka és a foyer remek környezetet biztosít bármilyen előadásnak, bálnak, fogadásnak, kiállításnak vagy vásárnak. A Kölcsey Központ Nagytermében olyan világsztárok fordultak már meg, mint Schiff András, Jan Garbarek, Chick Corea, Rost Andrea vagy Cesaria Evora.

2026-os Nemzeti Táncszínház előadások, fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel. Budapest egyedülálló kulturális színtere, a legmodernebb technikával várja a tánc szerelmeseit. A színház legfontosabb feladata a hazai táncművészet képviselete és menedzselése itthon és külföldön. Programkínálatát a műfaji sokszínűség jellemzi.