Buzássy Pincészet Balatonlelle
A Buzássy család szőlőtermesztése és borászkodása sok évtizedes hagyományra tekint vissza. A pincészet az egykori római hadiút melletti lankákon művelt szőlőültetvényeik a tájra jellemző és kiváló minőségű szőlőket adnak, melyek feldolgozása során a hagyományos - és a modern szőlőművelési és borászati technológia értékeit igyekszik ötvözni.
Buzássy Pincészet
Balatonlellén a Buzássy Pincészet az 1990-es évek elején kezdte meg működését. 2002-ben került sor komolyabb fejlesztésre, amely lehetővé tette a hagyományos eljárások modern technológiával történő kiegészülését. Ez a felfogás szőlőművelésben szintén meghatározó. A pincészet szőlői a Dél-Balatoni Borvidékhez tartozó Balatonlellén találhatóak a római hadiút mellett a Kishegy lankáin.
Hagyományainkat tisztelve az agrárkultúrával szorosan összefonódó népi kultúra is fontos számunkra. Ezért választottunk egy igen beszédes észak-somogyi motívumot boraink és borászatunk jelképéül.
Termőhelyre és fajtára jellemző évjárathű borokat szeretnénk készíteni íz-, és zamat anyagokat megőrizve. Külföldi borkóstolók alkalmával ez a törekvésünk még inkább erősödött. Így olyan szőlőfajtákat telepítettünk ill. termesztünk, amelyekből friss, üde, ízletes borokat lehet előállítani. A Dél-Balatonon népszerű sárgamuskotály, királyleányka, chardonnay, olaszrizling, rajnairizling, sauvignon blanc mellett cserszegi fűszerest és fűszeres traminit. Kék szőlőből hagyományos módon vörösbort, reduktív eljárással pedig rosét készítünk. Fajtái a merlot és a cabernet franc.
Borkóstoló a pincében előzetes megbeszélés alapján! Szeretettel várjuk a kedves Vendégeket!
Forrás: A pincészet közösségi oldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
H55 Balatonlelle
A H55 apartmanok kitűnő elhelyezkedéssel Balatonlellén, a Balaton parttól csupán egy karnyújtásnyira találhatók. A luxus, a modernitás és a maximális komfort ötvözetében, az év bármely szakaszában négy különféle szobatípus áll a vendégek rendelkezésére.
Anna Vendégház Balatonlelle
Vendégházunkban 2 külön bejáratú apartman van. Az apartmanok együtt és külön is bérelhetők. Ideális családoknak, baráti köröknek, nagyobb társaságoknak.
Apartman Meiszter Balatonlelle
A Meiszter Apartman a Balaton déli partján, Balatonlellén, közvetlen vízparti utcában található. Lelle ingyenes szabad strandjára saját lejárattal rendelkezik, távolsága a Balatontól kb. 80 m.
Apartman Éva Balatonlelle
Az Apartman Éva Balatonlellén, a Balaton déli partjának egyik legszebb és legkeresettebb üdülővárosában található. Az apartman nyugodt környezete ideális a pihenni vágyók számára.
Botos Villa Balatonlelle
Botos Villa Balatonlelle a város központjában, csendes kis utcában található, nagyon közel a szabad strandhoz, a kikötőhöz, az élményfürdőhöz és a sétáló utcához.
Erzsébet Apartman Balatonlelle
Erzsébet Apartman Balatonlelle. Balatonlellén a központtól 1 km-re csendes utcában található.
Gasztro Élménybirtok Rádpuszta
Tradicionális csárda, magyar borok, lenyűgöző rendezvényház és egyedülálló lovas programok a Balaton közelében – hogy élmény legyen a kikapcsolódás. Rádpuszta egy olyan hely, ahol Rád vár minden élményekkel teli kikapcsolódás. A Balatonlelle-Rádpuszta Gasztro Élménybirtok egy egyedülálló területi és környezeti ...
Hada Apartman Balatonlelle
Balatonlelle központjában elhelyezkedő apartmanok, igényesen berendezett szobákkal és plusz felszerelésekkel biztosítják a nyaralni vágyók kellemes időtöltését!
Keresztes Apartmanház Balatonlelle
A Keresztes Apartmanház Balatonlelle szívében, egy kis utcában helyezkedik el, Balatonlelle viszonylatában talán a legideálisabb helyen! Visszajáró vendégeink zömmel 1, illetve több gyermekes fiatal családok, nem véletlenül, számukra ez az üdülőhely tökéletes választás 7-10 napos nyaralás ...
Lelle Park Apartmanház Balatonlelle
A Lelle Park Apartmanház komplexum Balatonlelle legalkalmasabb területe családi nyaralásra, ahol nem csak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálják a pihenés és szórakozás lehetőségeit. Saját fövenyes strandunk van, de mellettünk az élményfürdő homokos strandja, csúszdái, medencéi is kellemes ...
Balatonlelle júliusi programok 2024 2024. július 25. (csütörtök) - 2024. július 27. (szombat)
Balatonlelle egy vidám, gondozott kisváros, mely számtalan látnivalót kínál az idelátogató vendégeknek 2024-ben. Városunk évről évre szépül, korszerű szolgáltatásokkal gazdagodik, míg gondosan őrzi és ápolja a múlt emlékeit, felelősséggel tervezi, építi a jövőt.
Balatonlelle nyári programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 25. (csütörtök) - 2024. július 27. (szombat)
Balatonlelle egy vidám, gondozott kisváros, mely számtalan látnivalót kínál az idelátogató vendégeknek 2024-ben is. Városunk évről évre szépül, korszerű szolgáltatásokkal gazdagodik, míg gondosan őrzi és ápolja a múlt emlékeit, felelősséggel tervezi, építi a jövőt.
Balatonlellei gyerekprogramok 2024 2024. augusztus 1. (csütörtök)
Programok gyerekeknek, családoknak Balatonlellén 2024-ben. A szervezők nem csak a felnőttekre gondolnak idén nyáron sem. A kisebbeket is változatos programok várják egész nyáron. A Kertmozi, hagyományosnak mondható, bábszínházi előadásokkal várja a kicsiket.
Balatonlelle Városi Művelődési Ház programok 2024 2024.07.24. (szerda) - 2024.08.29. (csütörtök)
A Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár szeretettel várja az érdeklődőket kulturális rendezvényeire. Kiállítások, családi és gyermek műsorok, ismeretterjesztő előadások, beszélgetések egész évben. A nyári időszakban a Balatonlellei Szabadtéri Színpad színes programkínálattal, színházi ...
Balatoni nyári koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 27. (szombat)
Balatoni nyári koncertek, zenés programok 2024. A balatoni koncertek szervezői egész nyáron több komolyzenei és könnyűzenei koncerttel várják a helyi lakosokat, az üdülőtulajdonosokat és a Balatonnál megszálló vendégeket. Mindenki kedvére válogathat a felnőtt és gyermek koncertek közül.
Mobilmánia koncertek 2024 2024. augusztus 3. (szombat)
Mobilmánia Vikidál Gyulával - `Életfogytig rock & roll`
A MOBILMÁNIA együttes az egykori P.Mobil legendás zenészeivel jött létre 2008-ban. 2009-ben szakmai és közönség szavazatok alapján az 5 legjobb magyar koncertzenekar közé választották a csapatot. 2010-ben megjelent Az út legyen veled című második stúdióalbumukkal Fonogram díjasok lettek. 2013-ban ...
Nyílt napok 2024 2024. július 27. (szombat)
Elektromos hajó nyílt nap
Nyílt nap ajánlatok országszerte. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők megismerhetik az adott intézményt, az intézmény profilját, az ott dolgozókat. Így közvetlen élményeket szerezhetnek: megkóstolhatják, kipróbálhatják, és el is mondhatják élményeiket, így visszajelzést adva a szervezőknek.
Balatonlelle Szabadtéri Színpad programok 2024. Online jegyvásárlás 2024. július 27. (szombat)
Neves fellépőkkel, színvonalas programmal várnak minden érdeklődőt az idei nyáron, 2024-ben is Balatonlellén.
Horváth Tamás koncert 2024 2024. július 27. (szombat)
Horváth Tamás koncertek 2024-ben. Tamás zenész családba született, már kisgyerekként elvarázsolta a muzsikaszó, tudta, hogy a zenével lesz dolga. Soha nem adta fel álmait, pályafutása során sokat kísérletezett, míg végül megtalálta saját stílusát, amely elindította a siker útján. Megmérettette magát a ...
Tankcsapda koncertek 2024 2024. augusztus 17. (szombat)
A Tankcsapda Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara. A zenekar kezdeti punk rock stílusába fokozatosan vegyült bele a hard rock / heavy metal hangzás. A Tankcsapda egyik legfontosabb védjegyének és népszerűségük kulcsának a mára egyetlen alapítótagként megmaradt Lukács egyedi dalszövegei ...
Óriáskerék Balatonlelle 2024. Lelle Eye 2024.06.10. (hétfő) - 2024.09.01. (vasárnap)
Balatonlelle szívében, a mólónál vár mindenkit a 30 méter magas Lelle Eye minden nap 14:00-23:00 óra között.
Balatoni hosszú hétvége 2024. Teljes kikapcsolódás, felejthetetlen élmények luxus apartmanházunkban 2024. július 26. (péntek) - 2024. július 28. (vasárnap)
Van már tervetek a hosszú hétvégére? Gyűjtsetek közös élményeket Balatonlellén a H55-ben! Fedezzétek fel a csodás balatoni tájat, vagy frissüljetek fel testileg és lelkileg a finn szaunával és jakuzzival felszerelt wellness részlegünkben. Teljes kikapcsolódás, felejthetetlen élmények egész évben. ...
Sétahajózás Balatonlelléről 2024. Panoráma járatok indulnak a kikötőből 2024. július 22. (hétfő) - 2024. július 28. (vasárnap)
A sétahajózás keretében hajóink szinte valamennyi kikötőből indulnak, és páratlan élményt nyújtó hajózást követően térnek vissza a kiinduló hajóállomásra. A sétahajózás során utasaink megcsodálhatják a Balatont és a part menti látnivalókat egyaránt. A nap kora esti szakaszában, a tavon hajózva ...
Balatonlellei hajózás 2024. Sétahajó és menetrendi járatok 2024. július 22. (hétfő) - 2024. július 28. (vasárnap)
Menetrendi hajók, Sétahajók és Naplemente hajók
Kapcsolódjon ki sétahajóink fedélzetén, kiránduljon menetrendi járatainkkal Balatonlellén! Programok az egész családnak a Balaton közepén! A Balatoni Hajózási Zrt. sétahajókat, menetrendi járatokat és programhajókat indít a balatonlellei hajókikötőből. A Balatoni Hajózási Zrt. a menetrendi hajózás révén ...
Balatonlellei hajókirándulás 2024. Sétahajózás a naplementébe 2024. július 22. (hétfő) - 2024. július 28. (vasárnap)
Naplemente sétahajók
Naplemente sétahajózás Balatonlelléből. A Balaton egyik legromantikusabb látványossága a nyári alkony, a vízről megtekintve. Sétahajózás a naplementében: a nap kora esti szakaszában, a tavon hajózva gyönyörködhetnek a káprázatos naplemente látványában. A romantikus egyórás hajóút során pezsgővel és üdítővel ...
Szingli nyaralás a Balatonnál maximális komforttal, prémium környezetben 2024.06.01. (szombat) - 2024.08.31. (szombat)
Luxus, modernitás és maximális komfort Balatonlellén, a Balaton parttól csupán karnyújtásnyira. A H55 szálláshely komfortos, légkondicionált apartmannal rendelkezik, amelyek mindegyike hatalmas saját terasszal foglalható. A teraszok többsége a belső udvarra, a medencére néz. Harmónia és visszafogott ...
Balatonlellei hajókirándulás és sétahajózás Tihanyba menetrendi hajójárattal 2024 2024. július 22. (hétfő) - 2024. július 28. (vasárnap)
Fedezze fel a Tihanyi-félszigetet és a finom borokat Balatonlelléről Tihanyra közlekedő menetrendi járatainkkal, akár oda-visszaúttal. A menetrend szerint közlekedő hajóink igénybevételével nem csupán egy kellemes utazáson vehet részt, hanem egyúttal eljuthat a legtöbb élményt nyújtó Balaton parti ...
Hajókirándulás Balatonlelle és Badacsony között menetrend szerinti járattal 2024 2024. július 22. (hétfő) - 2024. július 28. (vasárnap)
Fedezze fel Badacsonyt és a finom borokat Balatonlelléről Badacsonyba közlekedő menetrendi járatainkkal, akár oda-visszaúttal! Menetrend szerint közlekedő hajóink igénybevételével nem csupán egy kellemes utazáson vehet részt, hanem egyúttal eljuthat a legtöbb élményt nyújtó Balaton parti települések döntő ...
Cirkusz Balatonlelle 2024. A Magyar Nemzeti Cirkusz előadásai 2024.07.01. (hétfő) - 2024.08.30. (péntek)
A cirkuszi karaván egy külön kis város, a cirkusz munkatársai és a zenészek mellett rengeteg,a műsorszámokban szereplő állat is utazik a társulattal együtt. Jellemzően minden évben tavasztól őszig turnéznak a társulatok országszerte. A Magyar Nemzeti Cirkusz 2024. július 1- augusztus 30. között ...
Lánybúcsú a Balatonon, közös wellness és kikapcsolódás luxus környezetben Balatonlellén 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Egyetlen helyen minden adott a tökéletes balatoni lánybúcsúhoz! A H55 apartmanok kitűnő elhelyezkedéssel Balatonlellén, a szabadstrandtól karnyújtásnyira találhatók. A panzióban finn szaunával és jakuzzival felszerelt wellness részleg, valamint egy szezonális kültéri medence is helyet kapott.
Somssich féle Afrika Gyűjtemény - Afrika Múzeum Balatonlelle
Balatonlellén az Afrika Múzeum, Közép- és Dél-Afrika állatvilágát, és folklórját mutatja be. A kiállítás egy nagyszerű ember, gróf Somssich Pongrác gyűjteménye, melyet Balatonlelle városára hagyományozott. Díjazott és rekordtrófeák, valamint autentikus néprajzi anyagok láthatóak itt. A kiállítást Afrika ...