Dunaújvárosi Jégcsarnok
A 4500 férőhellyel rendelkező sportcsarnok a Budapesttől 60 km-re lévő Dunaújvárosban várja látogatóit. A dunaújvárosi jégkorong számtalan gyönyörű pillanatot szerzett már a sportág hazai szerelmeseinek, a Kohász, a Dunaferr, a DAC, a DAB.Extra.hu, vagy éppen a Dab.Docler drukkereinek. 2024. január 20-án Jégpályák Éjszakája rendezvényükre várják a résztvevőket.
Megközelítés
Autóval:
Dunaújváros Budapesttől 60 km-re a Duna partján található. Városunk a 6-os számú úton közelíthető meg Budapest vagy Pécs irányából, illetve az M6-os autópályán Budapest irányából.
A 6-os útról öt, az M6-os autópályáról két leágazás vezet Dunaújváros felé. A 6-os út első leágazása Budapest felől a MOL benzinkútnál található.
A 6-os út székesfehérvári elágazása és az M6-os autópálya Dunaújváros Centrum jelzésű lehajtója körforgalmú kereszteződésen halad át, ha itt közelítjük meg Dunaújvárost, a belvárosba juthatunk.
Vonattal, busszal:
A város megközelíthető vasúton illetve távolsági busszal. A vasútállomásról a jégpályára a 16, 17 és a 18-as számú buszokkal juthatunk el az Ady Endre megállóig, majd onnan gyalogosan 5 perc alatt elérhetünk a központi sporttelepre ahol a jégpálya is megtalálható.
Ha busszal érkezünk a városba, akkor a Dózsa Mozi megállónál érdemes leszállni és gyalogosan a Vasmű úton déli irányba elindulva kb. 10 perc alatt közelíthetjük meg a jégpályát, ill. helyi busszal egy megállót tehetünk az Ady Endre megállóig majd onnan gyalogosan kb. 5 perc alatt megközelíthető a jégpálya.
Forrás: a jégpálya honlapja
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Corner Hotel & Kávéház Dunaújváros
A Corner Hotel & Kávéház Dunaújváros központjában, kiváló konyhával, nyugodt-barátságos környezetben várja Vendégeit! Dunaújváros központjában, fiatal városunk egyik legrégebbi épületében találja a Corner Hotelt. Ezt a kettősséget mindvégig megőrizve, igyekeztünk mindenben a legjobbakat párba ...
Klub Hotel Dunaújváros***
A Klub Hotel a fővárostól 70 km-re délre, a Duna partján fekvő Dunaújváros belvárosában várja vendégeit.
Szalki-sziget Dunaújváros
Szalki-sziget - a zöld oázis. A kikötőtől néhány percnyi sétára terül el a Szalki-sziget, amely lassanként visszanyeri méltó helyét a dunaújvárosiak szívében, és pihenésre, kikapcsolódásra csábítja az ide látogatókat is. Szaunázzon frissen felújított szaunaparkunkban, vegye igénybe szálláslehetőségeinket, ...
Motel 24 Dunaújváros
Dunaújvárosban páratlan motel, ami a nap 24 órájában rendelkezésükre áll. Nyugodt, zöld területtel ölelt szálláshelyünkkel ki tudja pihenni magát egy nehéz nap után. 2-3-5 ágyas komfortos szobáinkban élvezheti a TV adta örömöket. Ha megéhezne, akkor kedvezményesen tudunk biztosítani ételt. Áraink magukban ...
Corner Hotel & Kávéház Dunaújváros
A Corner Hotel & Kávéház Dunaújváros központjában, kiváló konyhával, nyugodt-barátságos környezetben várja Vendégeit! Dunaújváros központjában, fiatal városunk egyik legrégebbi épületében találja a Corner Hotelt. Ezt a kettősséget mindvégig megőrizve, igyekeztünk mindenben a legjobbakat párba ...
CsoKiss Manufaktúra Dunaújváros
Az általunk készített csokoládé termékek a legkiválóbb, kézzel válogatott kakaóbabokból készülnek, az állandó prémium minőségre pedig a világhírű belga Callebaut cég neve jelenti a garanciát. Kézműves desszertjeinkhez belga, francia és magyar alapanyagokat, természetes összetevőket használunk, ...
Duna Gyöngye Halászcsárda Dunaújváros
A Dunagyöngye Halászcsárda 1956. augusztus 2-án nyitott, azóta várja vendégeit a Szalki-szigeten, gyönyörű vízparti környezetben. A méltán híres, különlegesen sűrű és ízletes filézett halászlét a legendás Paczolay Benő tradicionális receptje alapján készíti a jelenlegi séf, Juhász Gábor és szakácsai. ...
Marcipán Süteménybolt Dunaújváros
Dunaújvárosban A piactéren Marcipán süteménybolt néven nyitottuk meg a következő üzletünk, mely szintén a város egyik kedvenc sütemény lelőhelye lett.
Gourmand Kávéház
Dunaújváros belvárosában, az Intercisa Múzeummal szemben találjuk a Gourmand Kávéházat.
Jakó Cukrászda
Termékeinkkel és kínálatunkkal igyekszünk vendégeink igényét kielégíteni. Célunk, hogy mindig kiváló minőségű cukrásztermékeket gyártsunk, és üzleteinkbe jól érezzék magukat vendégeink.
Juharos Étterem Dunaújváros
A megújult Juharos Étteremben családias környezetben, házias ételekkel várjuk kedves régi és új Vendégeinket. Vállaljuk rendezvények, esküvők, baráti összejövetelek, születésnapok színvonalas lebonyolítását.
Kiskohász Vendéglő
Éttermünk egyike Dunaújváros elsőként nyitott vendéglátó helyeinek. Múltja van. Ott él számtalan városlakó emlékében, történetében, hisz megannyi családi ünnep, baráti összejövetel, jeles esemény emlékezetes pillanatát őrzik falai. Legyen ez az első, vagy talán már a sokadik találkozónk, számunkra mindenképp ...
Motel 24 Dunaújváros
Dunaújvárosban páratlan motel, ami a nap 24 órájában rendelkezésükre áll. Nyugodt, zöld területtel ölelt szálláshelyünkkel ki tudja pihenni magát egy nehéz nap után. 2-3-5 ágyas komfortos szobáinkban élvezheti a TV adta örömöket. Ha megéhezne, akkor kedvezményesen tudunk biztosítani ételt. Áraink magukban ...
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza programok 2025. Műsor és online jegyvásárlás 2025. február 21. (péntek) - 2025. február 22. (szombat)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza programok 2025. Online jegyvásárlási lehetőség! A város meghatározó kulturális helyszíne. A színházi előadások mellett az intézmény helyet biztosít programjában komolyzenei, könnyűzenei, szórakoztató rendezvényeknek és kiállításoknak is.
Jegyvásárlás Dunaújváros 2025. Programok, események, rendezvények, koncertek, színházi előadások 2025. február 21. (péntek) - 2025. február 22. (szombat)
Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Dunaújvárosban 2025-ben. A város központi szerepet tölt be a környék kulturális életében. A fiatalabb és idősebb korosztálynak is kínálnak programokat a helyi játszóhelyek egyikén.
Országos kirakodóvásár Dunaújváros 2025 2025. február 23. (vasárnap)
Országos kirakodóvásár havi két alkalommal Dunaújvárosban. Piaci hangulat, vásári forgatag, széles választék, hagyományos ízek, kézműves termékek, változatos portékák, Dunaújvárosban!
Dunaújvárosi programok 2025. Események, rendezvények, fesztiválok 2025. március 1. (szombat)
Kolbásztöltő Fesztivál Dunaújvárosban, a Mondbach-kúria udvará
Dunaújvárosi programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális és gasztronómiai programkínálat egész évben. Kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumi foglalkozások, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja az érdeklődő ...
Kolbásztöltő Fesztivál Dunaújváros 2025 2025. március 1. (szombat)
Kolbásztöltésre fel, Kolbásztöltő Fesztivál Dunaújvárosban. Március 1-jén ismét Kolbásztöltő fesztivál! Idén is szeretettel várjuk a látogatókat és a csapatokat is a Pentelei Kolbásztöltő fesztiválra a Mondbach-kúria udvarára! A csapatoknak február 23-áig lehet jelentkezni. Töltsünk együtt egy délutánt! ...
Találkozók 2025. Szakmai, hobbi, tematikus országos és regionális találkozó programok, események 2025. március 8. (szombat)
Országos Éremgyűjtő Találkozó
A találkozók jó alkalmak arra, hogy együtt legyenek azok, akiknek azonos az érdeklődési területe, vagy más közös élmény fűzi össze őket. Nagyon népszerűek az autós, lakóautós, oldtimer, motoros, kamionos, traktor és tuning találkozók, szakember és üzleti találkozók, színházi találkozók, fúvószenekari ...
Éremgyűjtő találkozó 2025. Numiznatikai találkozó programok, események, rendezvények 2025.03.08 (szombat) 08:00 - 13:00
Országos és Nemzetközi Éremgyűjtő Találkozó Dunaújváros
Éremgyűjtők, numizmatikusok találkozói programajánló.
Gryllus Vilmos koncertek 2025 2025. március 9. (vasárnap)
Gryllus Vilmos Kossuth-díjas magyar zenész, előadóművész, zeneszerző. 1996-tól ismét elsősorban gitárosként muzsikál a Kalákával, részt vesz a felnőtteknek szóló koncerteken, a lemezfelvételeken, a külföldi turnékon szerte a világban, de gyerekelőadásait, melyeknek elsődleges célja a közönséggel való ...
Dumaszínház Dunaújváros 2025. Online jegyvásárlás 2025. március 11. (kedd)
Dumaszínház előadások Dunaújvárosban 2025-ben. Online jegyvásárlás! Évente több alkalommal is ellátogatnak a társulat tagjai a városba. Előadásaikat gyakran telt házzal tartják meg, ami alátámasztja népszerűségüket a hazai humor kedvelői között. Érdemes a jegyekről időben gondoskodni.
József Attila Könyvtár Dunaújváros programok 2025 2025. február 14. (péntek) - 2025. február 21. (péntek)
Programok, események a dunaújvárosi József Attila Könyvtárban. Gyerekjátékok, kézműves foglalkozások, diavetítés, könyvbörze és számos kulturális program várja a látogatókat egész évben! Kiállításokat, előadásokat, könyvbemutatókat is rendszeresen szervez a dunaújvárosi könyvtár.
Pentele Természetjáró Egyesület túra 2025 2025. március 8. (szombat) - 2025. március 22. (szombat)
A Pentele Természetjáró Egyesület célja, hogy a természetjárás útján elősegítse az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, ösztönözze a természetjárás rendszeres gyakorlását. Sportjellegű testedzés és teljesítménytúrák, valamint a szabadidő kellemes, hasznos eltöltését, és művelődést ...
Intercisa Múzeum programok 2025 Dunaújváros 2025.02.05. (szerda) - 2025.03.29. (szombat)
Az Intercisa Múzeum változatos programokkal és kiállításokkal várja látogatóit. Az Intercisa Múzeum Magyarország egyik legnagyobb római kori gyűjteményét őrzi és mutatja be látogatóinak, valamint több mint 700 ezer, elsősorban régészeti műtárgy állagmegóvását, őrzését biztosítják. Dunaújváros ...
Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta 2025 Dunaújváros 2025. szeptember 1. (hétfő) - 2025. szeptember 30. (kedd)
A 2024. szeptember 13-15-i hétvégére tervezett III. Wichmann Tamás Nemzetközi Regatta forráshiány miatt sajnos az idei évben nem tud megvalósulni. Az eseményt 2025 őszére ütemezzük át.
Piac Dunaújváros 2025 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Piac hétfő kivételével minden nap Dunaújvárosban, és minden hónap 3. vasárnapján kézműves és termelői vásár a piacon.
Dunaújvárosi kirándulás, családi vagy egyéni városnézés és túra a duna-parti kilátóhoz 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Kiránduljon a dunaújvárosi kilátóhoz városnézéssel egybekötött túrán a Duna-part sétány végén található panoráma kilátóhoz. A kilátó benyúlik a Duna-parti részre egyedülálló látványvilággal fogadva a látogatókat.
Baracsi úti Arborétum Dunaújváros
A Baracsi úti Arborétum helyi természetvédelmi oltalom alatt álló értékes területe Dunaújvárosnak. Exotikus tűlevelű és lomhullató fákból álló csodálatos fagyűjtemény, ahol a fajok táblával vannak megjelölve. Területén tanösvény is található ismeretterjesztő táblákkal, szabadon látogatható, ...
Kortárs Művészeti Intézet Dunaújváros
A Kortárs Művészeti Intézet - (Institute of Contemporary Art-Dunaújváros) kiállítótér, társadalomtudományi kutatóműhely, műgyűjteménnyel rendelkező intézmény, a nemzetközi művészeti intézményrendszer része, és Dunaújváros egyik kulturális központja is egyben.
Magyar Papírmúzeum Dunaújváros
Magyarországon 700 éve használunk papírt, 500 éve van önálló papírkészítésünk és 185 éve saját papírgyártásunk. Ez alatt az idő alatt 200 magyar papírmalom, 104 magyar papírgyár működött, 1,2 millió vízjel keletkezett, több mint 1000 önálló papíripari szimbólummal, amelyet 200 éve kutat a magyar filigranológia. A ...
Római Kőtár és Romkert Dunaújváros
Az egykori római katonai tábor területén létesült kőtár ad helyet a Dunaújvárosban látható római kőemlékek jelentős részének. A 1. század végétől az 5. század elejéig itt állomásozó, kisegítő csapatok táborából jelenleg részben a parancsnoki épület, egy innen kiinduló út, az északkeleti és délkeleti ...
Dunaújvárosi Szoborpark
A Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep a hatvanas évek második felétől kibontakozó alkotótelepi-mozgalom részeként jött létre 1974-ben. A fém, a vas használata az egyetemes művészetben a második világháború után kezdett elterjedni. A műveket a Duna-parton felállították, majd ezzel párhuzamosan ...
Dunaújvárosi-kilátó
A dunaújvárosi Duna-parti a szoborpark sétány végén található acélszerkezetes panoráma kilátó, ami a régi Vorosilov-kilátó helyére épült. A kilátó benyúlik a felső Duna-parti részre és látványos panorámával fogadja a látogatókat.
Intercisa Múzeum Dunaújváros
Az Intercisa Múzeum Magyarország egyik legnagyobb római kori gyűjteményét őrzi és mutatja be látogatóinak. Múzeumunk tudományosan rendszerezett vidéki közgyűjtemény, ahol több mint 700 ezer, elsősorban régészeti műtárgy állagmegóvását, őrzését biztosítjuk. Dunaújváros büszke múltja és identitása a ...
Kovácsmúzeum Dunaújváros
Dr. Kelemen Gyula tősgyökeres pentelei kovácsként dolgozó édesapja előtt állított emléket, amikor megnyitotta a kovácsműhelyt. A háromszáz éves pentelei kovácsműhelyben minden eredeti, az utolsó kovácsmester még használta e szerszámokat, felszereléseket, a három évszázados eszközöket is. Telefonos ...