ÚJ PROGRAM HIRDETÉS

Miskolci Színészmúzeum Thália-ház

TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Az ország legnagyobb múltra visszatekintő teátruma a Miskolci Nemzeti Színház, amely az 1991 - 1996 között folyó színház-rekonstrukció eredményként színházi negyeddé bővült. Az épületegyüttesben, a Déryné utcában, ahol 1823-tól 1843-ig Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza állt, található a Színháztörténeti- és Színészmúzeum.

Miskolci Színészmúzeum Thália-ház

Az elhunyt miskolci teátristák emlékhelye a Déryné utcában található, azon a telken, ahol 1823-tól 1843-ig Magyarország első magyar nyelvű kőszínháza állt. A Thália-házban működő színészmúzeum szakmai rangját többek között a moszkvai színházi múzeummal való együttműködés, közönségkapcsolatát pedig egy internetes szavazásnak köszönhető ,,Miskolc legnépszerűbb kiállítóhelye” cím jelzi leginkább. A miskolci színészmúzeum Gyarmathy Ferenc színművész kezdeményezésére, a pesti Bajor Gizi Színészmúzeum mintájára született meg 1996-ban.  Az épület felújítására és a múzeum kialakítására az Európa Tanács támogatásával került sor. A terveket Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építész és az Interplan Kft. készítette, a kivitelezést Simon Gábor beruházási főmérnök irányította.

A múzeum a miskolci színház múltját, művészeinek életpályáját dokumentálja és mutatja be a közönségnek. Az “Ez víg város, itt jó lesz nekünk…” c. állandó kiállítás a kezdetektől napjainkig foglalja össze a miskolci színjátszás történetét Mikita Gábor  színháztörténész-muzeológus forgatókönyve és Juhász Katalin látványtervező tervei alapján. Az első traktus a miskolci színjátszás kezdeteit eleveníti fel: XIX. századi színjátszásunknak számtalan jelentős személyisége megfordult Miskolcon – rájuk emlékeztetnek többek között a klasszicista épület bolthajtásos kapubejáratának márványszobrai. Az emeleti kiállítótermek az 1857-ben átadott második miskolci kőszínház működését mutatják be.

Az államosított színház fél évszázadát összefoglaló  nagyterem a színpad világát idézi, a látogató imitált színpadi közegben érezheti magát: a kiállítási dokumentumok, fotók, plakátok, szcenikai tervek, személyes tárgyak, a színházi szerkezetek stilizált díszletelemekre, illetve  díszletfalak közé kerültek.

A magyar színháztörténet egészére kiható előadások mellett fontosak a személyes történetek is. Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán miskolci találkozásának emlékei, a Latabár-dinasztia, Dajka Margit hagyatéka mellett a Miskolchoz hűséges művészek, többek között Ábrahám István, Fehér Tibor emlékei idéznek meg felejthetetlen színházi estéket. A fiatalabb korosztályokra gondolva gyermeksarok is várja a legkisebbeket bábokkal, jelmezekkel, kifestővel, képkirakóval.

A  gyűjtemény folyamatos gyarapítása mellett sokoldalú közgyűjteményi tevékenység is folyik az intézmény falai között: időszakos tárlatai többek között a magyar színészet legnagyobbjait idézik meg, közművelődési programjai minden korosztályt megszólítanak a legkisebbektől a nyugdíjasokig.

2024.01.01 - 2024.12.31
Hétfő: -
Kedd: 09:00 - 17:00
Szerda: 09:00 - 17:00
Csütörtök: 09:00 - 17:00
Péntek: 09:00 - 17:00
Szombat: 09:00 - 17:00
Vasárnap: -


2024.03.22.
2024.04.19.
2024.05.17.
Találatok száma: 9
Herman Ottó Múzeum programok 2024 Miskolc

Herman Ottó Múzeum programok 2024 Miskolc 2024. március 9. (szombat)

A látható láthatatlan c. kiállítás - tárlatvezetés

A Herman Ottó Múzeum Miskolc legnagyobb múzeuma. Több mint 600 000 műtárgyat őriz. Főleg képzőművészeti alkotásokat, régészeti leleteket és ásványokat gyűjt, de néprajzi kollekciója is jelentős. A képzőművészeti gyűjteményben a magyar festészet szinte minden kiemelkedő alakjának és irányzatának művei ...

Kiemelt ajánlat
Miskolci Alkotóház program 2024

Miskolci Alkotóház program 2024 2024. március 1. (péntek)

Felvételi előkészítő középiskolásoknak - képző-, vagy iparművészeti, illetve építész szakokra

Miskolci Alkotóház visszatérő tehetséggondozó programja az évközben szerda-pénteki napokon zajló rajzi előkészítő és a júliusban zajló két hetes Nyári Képzőművészeti Szabadiskola és a nyári gyerektáborok.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Színészmúzeum programok 2024

Miskolci Színészmúzeum programok 2024 2024. március 22. (péntek)

Páholynyitogató

A Miskolci Színészmúzeum - Thália-ház programok, kiállítások 2024-ben.

Kiemelt ajánlat
Múzeumok Éjszakája Miskolc 2024

Múzeumok Éjszakája Miskolc 2024 2024. június 22. (szombat)

Idén Miskolcon a Múzeumok éjszakája programsorozatba számos új látnivalói is bekapcsolódik, így a Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria kiállítóhelyei is várja a kultúrakedvelő érdeklőket, 2024. június 22-én, szombaton. Már délután 15-órától látogathatók az izgalmas tudományos programok a Herman Ottó ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumok Éjszakája Miskolc Herman Ottó Múzeum 2024

Múzeumok Éjszakája Miskolc Herman Ottó Múzeum 2024 2024. június 22. (szombat)

Múzeumok Éjszakája a Herman Ottó Múzeumban 2024. június 22-én Miskolcon. Családi programok, kiállításmegnyitók, tárlatvezetések, múzeumi kulisszatitkok, koncertek és számos izgalmas esemény.

Kiemelt ajánlat
Időszaki kiállítás Miskolc 2024

Időszaki kiállítás Miskolc 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)

A LÁTHATÓ LÁTHATATLAN Bányák és barlangok ibolyántúli fényben | Berentés Ágnes fotókiállítása

Időszaki kiállítás Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein.

Kiemelt ajánlat
Miskolci kiállítások  a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria intézményeiben 2024

Miskolci kiállítások a Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria intézményeiben 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)

A LÁTHATÓ LÁTHATATLAN Bányák és barlangok ibolyántúli fényben | Berentés Ágnes fotókiállítása

A Herman Ottó Múzeum és Miskolci Galéria intézményei folyamatosan szerveznek időszaki kiállításokat Miskolcon.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Galéria Petró-ház kiállítás 2024. Fókuszban Szász Endre művészete II.

Miskolci Galéria Petró-ház kiállítás 2024. Fókuszban Szász Endre művészete II. 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Petró-házban Fókuszban Szász Endre művészete II. címmel állandó kiállítás látogatható Miskolcon. Válogatás Szász Lula hagyatékából és a Herman Ottó Múzeum gyűjteményéből. 2023. április 4-től előzetes bejelentkezéssel látogatható keddtől péntekig 9 és 16 óra között.

Kiemelt ajánlat
Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024

Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024 2024.01.19. (péntek) - 2024.03.03. (vasárnap)

Orosz-Stefán Renáta, a 2023. évi Mazsaroff-díjazott Schrödinger szindróma című önálló kiállítása

A Miskolci Galéria Rákóczi-ház programajánló. A galéria egész évben változatos programokkal, tárlatvezetésekkel várja látogatóit Miskolcon.

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 5
Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban

Kárpátok ásványai, állandó kiállítás látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Nyitva tartás: Kedd-Vasárnap: 9.00-17.00 Június 1. és augusztus 31. között nyári, meghosszabbított nyitva tartás minden szerdán és szombaton 19.00-ig!

A „Kárpátok ásványai” állandó kiállítás a Pannon-tenger Múzeum déli tömbjében, két szinten, mintegy 140 négyzetméteres összterületen, kb. ezer példányon keresztül mutatja be a hegységrendszer ásványvilágát földrajzi bontásban, nyugatról kelet felé haladva. Az anyag összeállítását az esztétikai érvek ...

Kiemelt ajánlat
MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum

MezoZOOikum – Dínók Földjén állandó kiállítás - Miskolc, Pannon-tenger Múzeum 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

MezoZOOikum – Dínók Földjén című új állandó kiállítás 2019. február 16-án nyílt meg a miskolci Pannon-tenger Múzeumban. A „Dinók Földjén – MezoZOOikum” nem kevesebb, mint 180 millió éven és legalább tíz kontinensen (!) keresztül utaztatja majd meg látogatóit.

Kiemelt ajánlat
Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban

Őserdei ösvényeken, földtörténeti kiállítás a miskolci Pannon-tenger Múzeumban 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

Nyitva tartás: Kedd-vasárnap: 9.00-től 17.00-ig

A Pannon-tenger Földtörténeti és Természetrajzi Tár a földtörténeti harmad- és negyedidőszak geológiai és őslénytani emlékeinek rendszeres gyűjtését, kutatását, megőrzését és bemutatását tekinti elsődleges feladatának. Gyűjtő- és vizsgálati területe szűkebben Borsod-Abaúj-Zemplén megyére, a megye- és ...

Kiemelt ajánlat
Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein

Múzeumpedagógiai foglalkozások Miskolcon a Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Herman Ottó Múzeumban és kiállítóhelyein az állandó kiállításokhoz múzeumpedagógiai foglalkozás megismerteti a diákokkal azokat a múzeumban őrzött és kiállított kultúrtörténeti értékeket, amelyek elengedhetetlenül fontosak a helyi identitás erősítéséhez és a lokális éntudat kialakításához.

Kiemelt ajánlat
Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon

Pannon-tenger Múzeum látogatás, tárlatvezetés és múzeumpedagógia Miskolcon 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)

A Pannon-tenger Múzeumban állandó kiállítások mellett tárlatvezetést és múzeumpedagógiai foglalkozást lehet igénybe venni csoportok részére Miskolcon. A Pannon-tenger múzeum kiállításai a földtörténeti korokat és a Kárpátok ásványait mutatják be. 2019. januárban nyílt meg Dinók Földjén - MezoZOOikum ...

Kiemelt ajánlat
Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Miskolci Galéria Alkotóháza

Miskolci Galéria Alkotóháza

Miskolci Galéria Alkotóház - A Csabai kapuban lévő hajdani vízgyógyintézetből, később hadikórházból kialakított alkotóház szakmai működését hosszú időn át elsősorban annak több évtizedre visszanyúló sokszorosított grafikai múltja határozta meg. A grafikai műhelyek mellett festők és szobrászok munkájához is ...

Kiemelt partner
Találatok száma: 28
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

Avasi Cellarium Pálinka és Borház

Avasi Cellarium Pálinka és Borház

Miskolcon egy 17. századi műemléki borház alapjainak megtartásával és a 21. századi technikák felhasználásával kialakított több funkciós épület az Avasi Cellarium. Az itt megvalósuló projekt célja többek között, hogy példát mutasson a miskolci Avason található pincék megújulásához. A Cellarium pince ...

Bella Italia Pizzéria Miskolc

Bella Italia Pizzéria Miskolc

A Bella Italia új fogások, ízek bevezetésével folyamatosan bővíti kínálatát, és állandó akciókkal várja az olasz ízekre kíváncsi kedves vendégeket.

Creppy PalacsintaHáz Étterem Miskolc

Creppy PalacsintaHáz Étterem Miskolc

A Creppy PalacsintaHáz nem egy újabb étterem a sok közül, nem is amolyan retro, strand mellett lévő, nagyi lekváros palacsintáját sütögető vállalkozás. Nem állunk be a sorba, éttermünk különleges, mégis meghitt és elegáns.

Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc

Diósgyőri Várkert Panzió Étterem Miskolc

A Várkert Panzió festői környezetben, a Diósgyőri Vár és a 2015. augusztusában átadott Lovagi Tornák Tere közvetlen közelében helyezkedik el, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Bükk hegységre. Diósgyőr jó kiindulópont kirándulásokhoz, a környék nevezetességeinek megtekintéséhez: mind Lillafüred, mind ...

Dolce Vita Étterem Miskolc

Dolce Vita Étterem Miskolc

Új trend, új étterem Miskolc legfelkapottabb utcájában a Déryné utcán. Olasz és magyar ételek gondos odafigyeléssel. Mert a vendéglátás a szenvedélyünk.

Don Giovanni Pizzéria & Pub Miskolc

Don Giovanni Pizzéria & Pub Miskolc

A Don Giovanni Pizzeria & Pub Miskolcon azoknak akik igényes szórakozásra vágynak. Eredeti Olasz recept alapján készült pizzáink mellett a kínálatunkban szerepelnek még saláták, palacsinták és üdítők. Ha szereted a pizzát, rendelj online pár kattintással és otthonodba szállítjuk! Ha hozzánk ...

Drót Bisztró & Restaurant Miskolc

Drót Bisztró & Restaurant Miskolc

A City Hotel alatt található étteremben, tavasztól – őszig, egy terasszal kiegészítve, a magyaros és tájjellegű, valamint a nemzetközi és a vegetáriánus konyha kínálata, egyaránt megtalálható. Ehhez különleges borkínálattal rendelkezünk. Hétköznaponként ebédidőben, ízletes menüvel várjuk ...

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc

Fehérkőlápa Turistaház Miskolc

A ház a Fehér-kő erdejében található, 587 méter tengerszint feletti magasságban, 30 fős szálláshellyel, 11 tetőtéri, 2-3-4 ágyas szobával, a szobákhoz saját fürdőszoba tartozik. A turistaház alsó szintje kutyabarát, a kétágyas zuhanyzós szobában van lehetőség a négylábúval megszállni. Éttermünk 50 ...

Grál Pince Miskolc

Grál Pince Miskolc

Ha szereti a jó bort és a jó társaságot akkor látogasson el a Miskolc Görömbölyön található Grál pincébe, ahol Európában egyedül álló vizuális és szakrális élményben lehet része. A honfoglalás kori faragásokkal díszített pincében kedvére válogathat tájjellegű borainkból. Finom harapnivaló is kerül az ...

Hotel Tókert Miskolc-Lillafüred

Hotel Tókert Miskolc-Lillafüred

Jöjjön el hozzánk és élje át szállodánk egyedi, varázslatos hangulatát, melyet a minket körülölelő mesebeli bükki természetnek, s a múlt századi építészetnek köszönhetünk, hiszen főépületünk megőrizte az egykori Weidlich-villa hangulatát és milliőjét!

1 2 3   
Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Miskolci Színészmúzeum programok 2024 Miskolci Színészmúzeum programok 2024
  • Miskolc
2024. március 22. (péntek)
Időszaki kiállítás Miskolc 2024 Időszaki kiállítás Miskolc 2024
  • Miskolc
2024.01.01. (hétfő) - 2024.06.02. (vasárnap)
Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024 Miskolci Galéria Rákóczi-ház program 2024
  • Miskolc
2024.01.19. (péntek) - 2024.03.03. (vasárnap)

Figyelmébe ajánljuk!

Foglaljon szállást!

Foglaljon szállást!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3
Megadott intervallumban:
-tól
-ig