Lépj be a múltba! - Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Feszty-körkép
Lépj be a múltba! - Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark, Feszty-körkép
Palotavárosi Skanzen

Székesfehérvár nyugati városrészében, a Palotavárosban, tízemeletes panelházak tövében húzódik a 80-as évek óta skanzenként megőrzött Rác utca, központjában a szerb ortodox templommal és néhány, az egykori Rácváros hangulatát megőrző, a hagyományos népi építészet jellegzetességeit tükröző, ám új funkciót kapott épülettel.

KAPCSOLATFELVÉTEL, ELÉRHETŐSÉGEK

Csikós Danica háza

A Rác utca 11. számú házban 1988-ban nyílt meg Palotavárosi emlékek címmel a városrész történetét és néprajzát bemutató kiállítás. Ez az egyik legtipikusabb szerb földműves ház, amely teljes mértékben őrzi eredeti berendezését. Az épület utolsó tulajdonosa, a magát még rác nemzetiségűnek valló Csikós Danica volt, a tőle megvásárolt bútorokkal, használati tárgyakkal rendezték be az épület első szobáját és konyháját. A hátsó szobában látható kiállítás  pedig a Palotaváros egykori társadalmát, életmódját idézi fel.

Palotavárosi mesterségek

Ez a városrész híres volt kézműveseiről, iparosairól. A patakokkal, csatornákkal szabdalt terület elsősorban a sok vizet igénylő mesterségek (csapók, vargák, tobakosok, tímárok) számára volt megfelelő. A mezőgazdasággal foglalkozó népességnek inkább a szegényebb rétege lakott ebben a városrészben, és főleg zöldségtermesztéssel foglalkozott. A 17-18. században betelepülő szerbek (rácok) közül sokan kereskedelemből éltek. A kiállításon a régi palotavárosi mesterségekhez kapcsolódó tárgyakat, munkaeszközöket, dokumentumokat is tanulmányozhatjuk.

A Dittrich-kalaposműhely

Egy másik helyiségben a Dittrich-kalaposműhely berendezése, szerszámai, gépei láthatók. Palotaváros híres kalapos dinasztiájának megalapítója az 1891-ben mesterlevelet kapott Dittrich Ede volt, akit fia, István követett a Szömörce, majd a Csapó utcában működő műhelyben. A múzeum 1986-ban vásárolta meg tőle a kalapos szerszámokat és a teljes felszerelést.

Jegyárak:

  • Teljes árú belépődíj: 500 Ft
  • Csoportos jegy (10 fő felett):
    • Kedvezményes belépődíj (diák, nyugdíjas): 250 Ft
    • Kedvezményes belépődíj (diák, nyugdíjas): 350 Ft
2018.01.01 - 2018.12.31
Hétfő: 10:00 - 18:00
Kedd: 10:00 - 18:00
Szerda: 10:00 - 18:00
Csütörtök: 10:00 - 18:00
Péntek: 10:00 - 18:00
Szombat: 10:00 - 18:00
Vasárnap: 10:00 - 18:00


Megjegyzés a nyitva tartáshoz:

Nyitvatartás (előzetes bejelentkezéssel): hétfőtől-vasárnapig: 10:00-18:00

Találatok száma: 13
Négykezes kedd Székesfehérváron 2018. Foglalkozások a Hetedhét Játékmúzeumban

Négykezes kedd Székesfehérváron 2018. Foglalkozások a Hetedhét Játékmúzeumban

Sok szeretettel várjuk, ha szeretne kreatív módon kikapcsolódni és új technikákkal, ötletekkel megismerkedni. Ruhadíszek, textiljátékok, hasznos és szép holmik kerekednek hétről hétre.

2018. április 24.

Hetedhét Játékmúzeum programok 2018 Székesfehérvár

Hetedhét Játékmúzeum programok 2018 Székesfehérvár

Négykezes kedd - Foglalkozások a Hetedhét Játékmúzeumban

A Hetedhét Játékmúzeum Székesfehérvár történelmi belvárosában, a Hiemer-Font-Caraffa épülettömbben található. Állandó kiállítása két gyűjteményből jött létre: Moskovszky Éva és édesanyja, Auer ...

2018. április 24.

VárosKép kiállítás  - Székesfehérvár a 20. században

VárosKép kiállítás - Székesfehérvár a 20. században

A dualizmus korától 1988-ig követi végig Székesfehérvár elmúlt századi történetét, a város képének változását a Szent István Király Múzeum új kiállítása, amelyben fotók, képeslapok, épülettervek, ...

2018. április 25 - 29.

Székesfehérvári kiállítások 2018

Székesfehérvári kiállítások 2018

Rajzok ma- A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak csoportos grafikai kiállítása.

Kiállítások a székesfehérvári múzeumokban, galériákban, művelődési házakban és egyéb kiállítóhelyeken.

2018.03.29. - 04.26.

Grafikai kiállítás Székesfehérvár 2018. Rajzok ma - kiállítás és megnyitó

Grafikai kiállítás Székesfehérvár 2018. Rajzok ma - kiállítás és megnyitó

A Székesfehérvári Művészek Társasága tagjainak csoportos grafikai kiállítása. Megnyitja dr. Altorjay András, 2018. március 29-én, csütörtökön 18 órakor, a Pelikán Galériában (Székesfehérvár, Kossuth ...

2018.03.29. - 04.27.

Emlékhelyek Napja Székesfehérvár 2018

Emlékhelyek Napja Székesfehérvár 2018

Május idusán Székesfehérvár nemzeti emlékhelye is kinyitja kapuját, hogy a történelem szerelmesei felfedezhessék a magyar királyok egykori koronázótemplomának titkait és kincseit a Középkori ...

2018. május 12.

Szent István Király Múzeum programok 2018

Szent István Király Múzeum programok 2018

Négykezes Kedd a Hetedhét Játékmúzeumban

A Szent István Király Múzeum programjai között a legkülönbözőbb generációknak és érdeklődési körű embereknek kínálunk tematikus előadásokat, tárlatvezetéseket, koncert sorozatokat. Számtalan ...

2018. április 24.

Boldogasszony kiállítás 2018. Megnyitó és kiállítás Székesfehérvár Csók István Képtár

Boldogasszony kiállítás 2018. Megnyitó és kiállítás Székesfehérvár Csók István Képtár

Szűz Mária kortárs ábrázolásaiból nyílik kiállítás március 28-án, szerdán 16 órakor a Szent István Király Múzeum Csók István Képtárában. A tárlat több mint félszáz alkotó munkáit vonultatja fel: ...

2018.03.28. - 05.02.

Schaár Erzsébet kiállítás és tárlatvezetés Székesfehérváron a Deák Gyűjteményben

Schaár Erzsébet kiállítás és tárlatvezetés Székesfehérváron a Deák Gyűjteményben

Schaár Erzsébet (1908-1975) szobrászművész Művek az emeletről című kiállítása a Szent István Király Múzeum Deák Gyűjteményben. A mostani, 2018. május 6-ig nyitva tartó kiállítás lehetőséget ad a ...

2018.02.01. - 05.06.

Hetedhét Játékfesztivál 2018

Hetedhét Játékfesztivál 2018

Hatodik születésnapját ünnepli 2018-ban a Hetedhét Játékmúzeum – és vele a Hetedhét Játékfesztivál. Május utolsó hétvégéjén idén is a legkisebbeké lesz a fehérvári Belváros: a megannyi játék, a ...

2018. május 26 - 27.

1 2   


KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6
Palotavárosi Skanzen