Turizmus Program
Turizmus Program

Kiemelt partner

Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola az Ópusztaszeri Skanzenben

6767 Ópusztaszer, Szoborkert 68.

A Dél-Alföldön az 1840-es években történtek az első lépések a külterületen élők iskoláztatására. Eleinte vándor iparossegédek, obsitos katonák tanították a gyermekeket egy-egy gazdatanya kemencés szobájában az írás, olvasás, számolás tudományára. 1853-ban Szeged határában nyitották meg az első állandó tanyai népiskolákat és rövidesen más alföldi városok külterületén is kigyúltak a művelődés lámpásai.

Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola az Ópusztaszeri Skanzenben

Jelenleg zárva tart! A nyitás időpontja: 2026. március. 31.

Addig is feliratkozhat értesítőre, hogy le ne maradjon a legfrissebb információkról.

Elérhetőségek, linkek

A bemutatkozás

Pusztaszer-árpádhalmi tanyai iskola Ópusztaszer

1888-89-ben a szegedi határban már 24 elemi népiskola működött és ezekben 3641 tanulót tartottak számon. Megkezdődött a tanyai parasztság körében az analfabetizmus fölszámolása.

Később – az 1920-as évek közepétől – Klebelsberg Kuno közoktatási miniszter munkásságának eredményeként három év alatt 5000 tanyai tanterem épült Magyarországon. Az új iskolaépületek fala már nem vályogból, hanem téglából készült, vörösfenyő hajópadlóval, hatalmas ablakokkal és palatetővel. A modern iskolaépületben több szobás tanítói lakás is épült. A korszellemben a tanítói életpálya élethivatás, mely népművelői, tanácsadói, egyesületi jegyzői feladatvállalást is jelentett.

Az 1980-as évekre az első tanyai iskolákat elbontották vagy teljesen átépítették, ezért a szegedi múzeum munkatársai egy 1911-ben Felső-Pusztaszer Árpádhalom határrészén épült elemi népiskolát telepítettek a szabadtéri gyűjteménybe. A visszaemlékezések szerint a tanítói lakás eredetileg csárda volt, melyet a tanterem építésekor tettek lakhatóvá. Az épület alapját a közelben kitermelt réti mészkőből, darázskőből rakták, fala vályog, tetejét zsindely fedte.

A fagerendás mennyezetű, fapadlós tanteremben a századelő elemi népiskoláinak vaskos padjai, taneszközei, térképei, színes faliképei láthatók. A pusztaszer-árpádhalmi iskola tantermében gyakran 80-100, hat-tizenkét éves gyermek zsúfolódott össze. A volt tanítói lakásban iskolatörténeti kiállítást tekinthetnek meg.

A tanyai iskolák előtt a fenntartó hatóság vagy a környék lakói keresztet és harangot állítottak. A községtől, várostól távoli tanyák lakói ritkán jutottak el templomba, ezért a római katolikus papok a tanyai iskolákban tartottak miséket. Télen a tanítók gazdasági, egészségügyi ismeretterjesztő előadásokat szerveztek. A tanyai tanító – ahogy Gárdonyi Géza írta – „lámpás” volt a környező tanyai nép számára: a művelődés fényét terjesztette a lakott településtől távoli tanyák között.

Információkérés

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Hasonló partnerek böngészése:

Földrajzi helyek felfedezése:

Kapcsolódó témák megtekintése:

Facebook Share

Ossza meg ismerőseivel

Facebookon!

Megosztás

Információkérés