Szent András Reumakórház Hévíz
8380 Hévíz, Dr. Schulhof Vilmos sétány 1.

Az intézmény megalakulása óta szanatóriumi majd szakkórházi jelleggel országosan mozgásszervi, ezen belül elsősorban reumatológiai megbetegedések orvosi rehabilitációját, illetve aktív reumatológiai szakellátását végzi. Szakorvosaink egyénre szabott terápiatervet állítanak fel, amely alapján komplex kúrát kínálunk Önnek. Általában a három hetes kúra javasolt.
Háziorvosi beutaló szükséges a szakorvosi ellátáshoz, aki vagy receptre, kezelőlapokra felírja a kezeléseket, amit ambulánsként (bejárósként) lehet igénybe venni, vagy a kórházi ellátáshoz ad egy javaslatot, amit a betegfelvételi irodába kell eljuttatni.
Intézményi kód:200421401
Fekvőbeteg szakellátás
Regionális felvevőterülettel, elsősorban Zala megyéből:
Járóbeteg szakellátás
Országos ellátási feladatokkal
Közel teljes körű labor és röntgen diagnosztikai rendszer. (CT, MR, speciális laboratóriumi vizsgálatok Zalaegerszegen, illetve Szombathelyen megoldottak, társintézményeknél digitalizált radiológiai metodika működik)
Előjegyzésre igénybe vehető szakrendeléseink:
• bőrgyógyászat
Előjegyzésre és beutalóval igénybe vehető diagnosztikai szolgáltatásaink:
• ODM • diagnosztikai ultrahang
Előjegyzésre és beutalóval igénybe vehető szakrendeléseink:
• reumatológia • rehabilitáció • ideggyógyászat • szoft-lézer terápia • scoliosis szakrendelés • ortopédia
Előjegyzés nélkül és beutalóval igénybe vehető szolgáltatásaink:
• röntgen • laboratórium • mozgásszervi rehabilitáció •reumatológia
Gyógyfürdő szolgáltatás
Humán egészségügyi tevékenység
Oktatás - kutatás (egészségügyi szakdolgozók és szakorvosok, graduális és postgraduális képzése)
A kórház egész éven át nyitva tart.
A szakorvosi javaslatot és a gyógykezelési terv összeállítását – amit otthonról hozott háziorvosi beutalóval lehet igénybe venni – Társaságunk reumatológus-, fizioterápiás illetve rehabilitációs szakorvosai adják. Az így elrendelt kezeléseket intézményünkön belül, a terápiás központban lehet megkapni, a mindenkori érvényes kiegészítő térítési díjak megfizetésével. Szakorvosaink a kezelés ideje alatt – természetesen – folyamatosan elérhetők.
Az ilyen jellegű járóbeteg szakellátást a társadalombiztosítás évente 2 alkalommal támogatja.
Mikor ellenjavalt a hévízi kúra?
Egyes olyan kísérőbetegségekben, amikor az nem, vagy nem elégséges eredménnyel kezelt (súlyos szív- érbetegség, szívelégtelenség, általános érelmeszesedés (amely a tájékozódás nehezítettségével is jár), gyógyszerrel is nehezen egyensúlyban tartható magas vérnyomás, rosszindulatú daganatok, széklet-, vagy vizelettartás nehezítettsége, eszméletvesztéssel járó betegségek (pl. epilepszia), cukorbetegség gyakori kómával, önellátás hiánya (tisztálkodás, öltözködés, étkezés, járás csak segítséggel végezhető állapot), terhesség, stb.) Kérjük és javasoljuk, hogy súlyosabb és állandó kísérőbetegség esetén kérjen előzőleg tájékoztatást az illetékes szakorvostól!
Beutalási lehetőségek mozgásszervi betegségek esetén
A hévízi reumatológiai rehabilitációs betegellátás szakmai feltételei
A reumatológiai rehabilitációs célú krónikus betegfelvétel vonatkozásában intézetünk orvosi munkacsoportja egy indikációs/javallati és kontraindikációs/ellenjavallati szakmai feltételrendszert dolgozott ki, amit az illetékes szakmai kollégium tárgyalt és elfogadott.
Mindez alapul szolgál a beutaló orvosnak ahhoz, hogy a hévízi komplex fizioterápián alapuló szakellátás indokoltságát orvos-szakmai alapon dönthesse el.
Emiatt a betegségek és állapotok megnevezésében is ragaszkodnunk kellett az orvosi megfogalmazásokhoz, így - érdeklődése esetén - kérjük hívja fel erre a tájékoztatóra kezelőorvosának, illetékes szakorvosának figyelmét!
A./ Krónikus reumatológiai és mozgásszervi megbetegedések közül az alábbi esetekben, amennyiben a B./,C./,D./ pontban jelzett állapotoknak is megfelel.
a) degeneratív jellegű ízületi- és gerinc betegségek, olyan esetei, amelyekben felmerült a műtéti (ortopédiai, reuma-, ideg-, gerincsebészeti, stb.) indikáció, de ezt megelőzően (azt megelőzendő, de esetenként preoperatív rehabilitációs célú) a komplex fizioterápia, mint konzervatív szakellátás eredményessége (az illetékes szakorvos részletes szakvéleménye alapján) várható, vagy - olyan állapotai, ami kontraktúrákkal, jelentős mozgásfunkciós-, statikai deficitekkel jár.
b) gyulladásos mozgásszervi (reumatológiai) kórképek idült állapotai (SpA, RA, PsA, stb.),
c) lágyrész-reumatizmus szisztémás formáiban;
a) endokrin-
b) metabolikus-
c) reaktív krónikus arthropathiák ellátása;
manifeszt, súlyos, tehát a T-score < 2,5, és nem-traumás törésekkel járó osteoporosis eseteinek) ellátása;
sérüléseket követő (posttraumás) mozgásszervi kórképek rehabilitációja, az alsóvégtagi és vállövi sérülések eseteiben;
reuma-sebészeti műtéteket követő (postoperatív) esetek rehabilitációja, a kis- és nagyizületi protézisek és egyéb izületi rekonstrukciós műtétek utáni állapotok
hernia disci opusa után manifeszt neurológiai kiesési „maradvány” tünettel járó esetei;
B./ fentiek miatti a fogyatékosság (tehát a funkciók részleges, vagy teljes, átmeneti, vagy végleges zavara, mely következtében az egyén részben, vagy teljesen képtelen azon tevékenységek ellátására, melyek a hozzá hasonló korú és társadalmi helyzetű egyénektől elvárható), illetve rokkantság (tehát az egyén, szervezetének maradandó rendellenessége miatt akadályozott a társadalmi beilleszkedésben) egyértelműen dokumentált, igazolt;
C./ a hévízi komplex fizioterápiától mindezekben racionális eredmény várható, életminőségében javulást eredményezhet;
D./ kizárható minden olyan állapot (súlyos, dekompenzált szív-, ér-, tüdő-, központi idegrendszeri megbetegedések, rosszindulatú tumoros állapotok, heveny gyomor-bélrendszeri (pl. fekély, máj) betegségek, gyógyszeresen sem egyensúlyban tartható magasvérnyomás, pajzsmirigy betegségek, heveny gyulladásos kórképek, terhesség, stb.), ami a hévízi komplex aktív fizioterápián alapuló rehabilitációs ellátást kontraindikálná.
Kérjük, hogy a fentieknek megfelelően a beteg minden, az elbírálást lehetővé tevő orvosi dokumentáció másolatát a beutalási kérelemhez csatolni szíveskedjen!
Fekvőbeteg gyógyintézetbe szóló, háziorvosa és szakorvosa által véleményezett beutalóját kérjük, juttassa el hozzánk.
Intézményünk felvételi bizottsága véleményezi a beutalóját, majd a döntésről levélben értesítjük Önt.
Elfogadott kérelem esetén a levélhez mellékelt nyilatkozatot kitöltve kérjük visszaküldeni, amely alapján Ön felvételi előjegyzésbe kerül.
A várakozási időre vonatkozólag kivételt a frissen műtött betegek jelentenek, akik 3 hónapon belül felvételt nyernek.
A krónikus fekvőbeteg osztályokra a beutalások előjegyzési rendszer alapján történnek, aminek szakmai környezetét a 20/1995. (VI.17.) NM rendelet szabályozza. A felvételre kerülésig ez alapján a várakozási idő igen változó lehet. Az előjegyzési sorrendet elsősorban a beteg állapota, a betegség súlyossága, az esetleges műtét időpontja és természetesen a hévízi kúra alkalmazhatósága (javallata, ellenjavallata) és várható rehabilitációs eredményessége határozza meg. Mindezt előzetesen egy több szakorvosból álló Felvételi Bizottság - a rendelkezésünkre elküldött orvosi dokumentációkból - állapítja meg.
A szabályok szerint, a műtétek utáni korai rehabilitáció esetében, a műtétet követően 3 hónapon belül megtörténik a felvétel. A krónikus mozgásszervi és reumatológiai betegségekben szenvedő betegek általában 12 hónap várakozás után kerülhetnek felvételre az orvos-szakmai szempontok elbírálása szerint. Nem szabad elfelejteni, hogy a kórházi felvételt jelentősen befolyásolja még az ágyszám szűk keresztmetszete is, így a várhatóan még hosszabb várakozási időre ítélt esetekben azzal a javaslattal is élnünk kell, hogy a beteg ellátása célszerűen a lakóhely szerinti járó- vagy fekvőbeteg ellátó helyek egyikében történjen meg.
Az esetleges hosszú előjegyzési idő nem csak a betegek, hanem intézetünk szakemberi számára is jelentős feszültségeket okoz. Ennek megoldására komoly előrelépést kívánunk tenni és olyan szakmai feltételeket biztosítunk, amelyek reálisan alkalmazhatók, a betegek ellátásában és a betegségek orvoslásában.
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 63

A BonVital Wellness & Gastro Hotel egy exkluzív, felnőttbarát szálloda Hévíz belvárosában, amely a nyugodt kikapcsolódás és a minőségi feltöltődés tökéletes helyszíne. Négycsillagos hotelünk kizárólag 14 éven felüli vendégeket fogad, így garantált a csendes, harmonikus környezet minden pihenni vágyó számára. A modern, elegáns szobák kényelmes pihenést biztosítanak, míg wellness részlegünk a testi-lelki megújulást szolgálja.

Kiemelt partner

A tófürdőtől 1,5km-re családias környezetben várja a pihenésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra váró vendégeit az 5. Évszak Apartmanház. Az apartmanház ízlésesen berendezett fürdőszobás szobái, Sat TV-vel, rádióval, hűtővel, az 1 illetve 2 szobából álló apartmanjai minikonyhával felszerelve minden igényt kielégítenek.

A tófürdőtől 600 m-re családias környezetben egész évben várja a pihenésre, kikapcsolódásra, gyógyulásra váró vendégeit a megújult Ágnes Hotel. A reprezentatívan berendezett erkélyes, fürdőszobás szobái színes TV-vel, telefonnal, hűtővel az 1 ill. 2 szobából álló apartmanjai minikonyhával felszerelve luxus igényeket is kielégítenek.

Legyen Ön is részese a mesés kelet titokzatos világának a mór - arab stílusjegyeket hordozó szállodánkban! Az elegánsan és komfortosan berendezett superior szobák és speciálisan kialakított lakosztályok (Üzletemberek , Nászutasok Kisgyermekes családok és mozgáskorlátozottak részére) a híres keleti kényelmet biztosítják az Ön részére.

Találatok száma: 13

A Brix Bistro Hévíz egyik különleges gasztronómiai találkozóhelye, ahol a modern bisztróhangulat, az egyedi ízvilág és az elegáns belső dizájn tökéletes harmóniát alkot. A bisztró széles borválasztékkal, prémium koktélkülönlegességekkel és kreatív desszertekkel várja vendégeit, miközben péntek és szombat esténként élőzene teszi még emlékezetesebbé az estét. Fedezze fel a Brix Bistro különleges balatoni és zalai ízvilágát, ahol a kortárs magyar konyha, a helyi alapanyagok és a hévízi hangulat együtt teremtenek felejthetetlen kulináris élményt minden alkalomra.

A klimatizált éttermünkben büféasztalos rendszerben nemzetközi, magyaros és tájjellegű ételkínálattal, illetve a`la carte menüvel várjuk kedves vendégeinket. Konyhaséfünk, Veress Ferenc munkája garancia a színvonalas ellátás, valamint a rendezvények, állófogadások, bankettek gasztronómiai hátterének biztosítására.

Az exkluzív apartman szálloda Hévíz központjában, a sétálóutcában fekszik, a világhírű termál-tótól mindössze 5 percre található. A szálloda saját gyógyászati részlegében szakképzett kezek kényeztetik Önt tetőtől-talpig! Aromaterápiás, gyógy- vagy akár hydroxeur masszázzsal tüntetjük el megfáradt izmaiból a stressz nyomait. A Hotel Kalma komplett fizioterápiás osztállyal és reumatológusi szakrendeléssel várja a vendégeket illetve gyógyulni vágyókat. Büszkeségünkre több hévízi szálloda vendége veszi igénybe ambuláns betegként gyógyszolgáltatásainkat.

A Kalma Villa egy patinás hévízi villában kapott helyet, mely külső megjelenésében még ma is a XIX. század eleji gyógyfürdőváros hangulatát idézi. A Hotel Kalma bővítményeként funkcionáló Kalma Villa alig egy perces sétára található a hoteltől (kb. 100 m-re, részben lépcsőn), így a szálloda szolgáltatásai a Villa vendégei számára is kényelmesen elérhetők. Elhelyezkedését tekintve ez az Abbázia-ház is központi fekvésű: kb. 5 percre van a Tófürdőtől, és két utcányira a sétálóutcától.

Ínyenc ízeket kínáló étterem, ligetbe nyúló négyévszakos terasszal Hévíz szívében. A Liget Royal Restaurant ezt kínálja kedves vendégeink számára, továbbá a békebeli vendéglátás barátságos, otthonos hangulatát, a személyes figyelmet és teret, amelyet ma már oly nehéz megtalálni. Tesszük mindezt a modern kor lazaságával és közvetlen hangulatával: feszengéstől mentes, befogadó környezetben.

Fedezze fel a Lotus Therme Hévíz exkluzív ötcsillagos szállodáját, ahol a wellness, a spa élmények és a gyógyvizes medencék harmonikusan találkoznak a természetes szépségű, ősfás parkos környezettel. Ideális választás mindazoknak, akik a pihenés, regeneráció és teljes testi-lelki feltöltődés élményére vágynak.

A Magyar Csárda több teremmel : Vadászterem, Magyaros terem, Csárda Galéria , kellemes kerthelyiséggel a világhírű hévízi tótól 200 m-re helyezkedik el. Árnyas, kellemes teraszán a meleg időszakban is igazi felfrissülés üldögélni akár egy pohár bor mellett is. Bőséges étlapjából mindenki találhat kedvére valót, legyen az igazi magyaros vagy akár nemzetközi étel. A Magyar Csárda híres emberek, művészek találkozóhelye is. Kitűnő magyar konyhával, esténként hangulatos élő cigányzenével várjuk kedves Vendégeinket egész évben.

Találatok száma: 3
Találatok száma: 22

Hévízi orgonakoncertek 2026. október végéig a Szentlélek templomban. A Majestic Sounds hangverseny-sorozat megálmodója és művészeti vezetője Teleki Miklós, Siófokon élő Artisjus-díjas orgona- és zongoraművész. A 60-70 perces változatos orgona- és kamarazenei hangversenyek szerdánként 20 órakor kezdődnek.

Kiemelt ajánlat

A lovaglás Hévízen és környékén remek lehetőséget kínál a természetközeli kikapcsolódásra és az aktív pihenésre. A környék lovardáiban szervezett lovas programok élményszerűen egészíthetők ki egy kellemes wellness pihenéssel Hévízen a Bonvital Hotelben, így egy kirándulással, sportos programmal és feltöltődéssel teli napot is könnyen megtervezhet.

Fedezze fel Hévíz és környékének lenyűgöző természeti és kulturális értékeit két keréken, kényelmesen és környezetbarát módon! A Bonvital Gastro & Wellness Hotel felnőttbarát szállodájában immár elektromos kerékpár bérlési lehetőség is elérhető, amely ideális választás a aktív kikapcsolódást kereső vendégek számára. A szálloda kiváló kiindulópont Hévíz felfedezéséhez, hiszen belvárosi elhelyezkedése és prémium szolgáltatásai tökéletes alapot biztosítanak egy aktív, mégis pihentető wellness nyaraláshoz.

A BRIX Bistro Hévíz 2026-ban is változatos szezonális étlappal, kreatív ízkombinációkkal és különleges gasztronómiai programokkal várja vendégeit a hét minden napján. A hangulatos étterem ideális helyszín egy kellemes ebédhez, vacsorához, baráti találkozóhoz, családi étkezéshez vagy romantikus estéhez. Fedezd fel a BRIX Bistro hévízi gasztronómiai élményeit, és válogass a szezonális fogások és tematikus programok között!

Gasztronómiai élmények a Brix Bistroban: térjen be egy ebédre vagy vacsorára hozzánk!
A BRIX Bistro Hévíz 2026-ban is változatos szezonális étlappal, kreatív ízkombinációkkal és különleges gasztronómiai programokkal várja vendégeit a hét minden napján. A hangulatos étterem ideális helyszín egy kellemes ebédhez, vacsorához, baráti találkozóhoz, családi étkezéshez vagy romantikus estéhez. Fedezd fel a BRIX Bistro hévízi gasztronómiai élményeit, és válogass a szezonális fogások és tematikus programok között!
Kiemelt ajánlat

A Bonvital Wellness & Gastro Hotel felnőttbarát környezetében a vendégek széleskörű wellness, spa és gyógykezelési szolgáltatások közül választhatnak 2026-ban is, amelyek a testi-lelki feltöltődést és a regenerációt egyaránt támogatják. A pihenés ideje alatt érdemes kihasználni a szálloda professzionális wellness részlegét, ahol különböző masszázsok, arckezelések és egyéni igényekre szabott spa élmények segítik a teljes kikapcsolódást.

Fedezze fel a 2026-os szaunaélményeket a Bonvital Gastro & Wellness Hotel wellness részlegén, ahol a hét több napján is különleges szaunaszeánszokkal várjuk a vendégeket. A változatos programok célja a teljes ellazulás, a méregtelenítés támogatása és a testi-lelki feltöltődés biztosítása egy prémium wellness környezetben. Válassza a Bonvital szaunaélményeit 2026-ban, és élvezze a rendszeres feltöltődést Hévíz szívében, ahol a minőségi wellness és a nyugalom találkozik.

Fedezze fel a 2026. évi wellness hétköznapok csomagot Hévízen, amely tökéletes választás bejáró vendégek számára, akik egy teljes napos feltöltődésre vágynak. A program egész napos wellness- és szaunahasználattal biztosít teljes kikapcsolódást, ahol a pihenés és a testi-lelki regeneráció kerül a középpontba. A csomag részeként egy ízletes, 3 fogásos ebéd is várja a vendégeket, amely tovább emeli az élmény színvonalát.

Az Élményvacsora Hévíz 2026 programjai az ősz és az adventi időszak különleges gasztronómiai hangulatát hozzák el a Bonvital Wellness & Gastro Hotelbe. Az Apetite étterem félpanziós kínálatát az év végi időszakban szezonális alapanyagokra épülő, tematikus fogások egészítik ki, így a hévízi wellness pihenéshez változatos kulináris élmények is társulnak.

A Gasztro hétvége 2026 Hévíz programjai különleges őszi ízekkel, szezonális fogásokkal és hangulatos tematikus estekkel várják a vendégeket a Bonvital szállodában. Az Apetite Étterem gasztronómiai napjain a hagyományos ízek mellett bajor, szüreti, halloween-i és Márton-napi- és Adventi különlegességek is helyet kapnak a félpanziós vacsorakínálatban.

Oktoberfest bajor napok

Találatok száma: 36

Élvezze a 2026-os wellness hétvégét Hévízen kedvező árakon a Bonvital Gastro & Wellness Hotel felnőttbarát szállodában, ahol a nyugodt kikapcsolódás és a prémium kényelem találkozik. A szálloda Hévíz belvárosában található, így ideális választás mindazok számára, akik könnyen elérhető, mégis exkluzív wellness élményre vágynak. Válassza a Bonvital különleges világát, és élvezze a minőségi pihenést, ahol minden a vendégek kényelméről és elégedettségéről szól!

Élvezze a tökéletes gyógyfürdő hétvégét Hévízen 2026-ban, ahol a pihenés és a feltöltődés egyedülálló természeti környezetben valósul meg. A Bonvital Gastro & Wellness Hotel mindössze 200 méterre található a híres Hévízi-tótól, és közvetlen átjárást biztosít a fedett fürdőbe, így a wellness élmény kényelmesen, időjárástól függetlenül élvezhető. Töltsön el egy felejthetetlen hétvégét Hévízen, és tapasztalja meg a gyógyfürdőzés jótékony, természetes erejét egy prémium wellness környezetben!

Romantikus hétvége kettesben Hévízen 2026-ban - tegye felejthetetlenné a különleges alkalmakat 2026-ban is, vagy lepje meg párját egy romantikus wellness utazással a Bonvital felnőttbarát szállodába! A meghitt kikapcsolódás tökéletes helyszíne a Bonvital Gastro & Wellness Hotel felnőttbarát szállodája, ahol a nyugodt környezet és a prémium szolgáltatások garantálják a kettesben eltöltött minőségi időt. A romantikus wellness hétvége félpanziós ellátással és a wellness részleg korlátlan használatával biztosít teljes feltöltődést és zavartalan pihenést.

Szeretne párjával egy pihentető, mégis különleges wellness hétköznapokat eltölteni 2026-ban? Foglaljon szállást a Bonvital Gastro & Wellness Hotel felnőttbarát szállodájában, és élvezze a nyugodt kikapcsolódást Hévíz szívében, távol a mindennapok zajától. Válogasson aktuális csomagajánlataink közül, vagy kérjen személyre szabott ajánlatot, és élje át a valódi wellness élményt Hévízen, kettesben a Bonvital Hotelben!

Fedezze fel az akciós hétköznapi wellness pihenés élményét Hévízen, amely tökéletes választás egy kellemes feltöltődéshez minden évszakban.. Ki ne érdemelne meg néhány nap zavartalan kikapcsolódást és testi-lelki regenerációt egy exkluzív környezetben? Válassza a Bonvital akciós hétköznapi csomagját, és élvezze Hévíz egyedülálló wellness és gyógyturisztikai lehetőségeit!

Az Bonvital Wellness & Gastro Hotel felnőttbarát környezete 2026-ban ideális helyszínt biztosít az egészségnapokhoz, ahol a vendégek nyugodt, prémium környezetben vehetnek részt gyógykezeléseken és regeneráló kúrákon. A szálloda Hévíz központjában várja mindazokat, akik tudatosan szeretnének foglalkozni egészségükkel és a testi-lelki egyensúly helyreállításával Hévíz.
Az Bonvital Wellness & Gastro Hotel felnőttbarát környezete 2026-ban ideális helyszínt biztosít az egészségnapokhoz, ahol a vendégek nyugodt, prémium környezetben vehetnek részt gyógykezeléseken és regeneráló kúrákon. A szálloda Hévíz központjában várja mindazokat, akik tudatosan szeretnének foglalkozni egészségükkel és a testi-lelki egyensúly helyreállításával Hévíz.

Az Bonvital Wellness & Gastro Hotel felnőttbarát környezete 2026-ban ideális helyszínt biztosít az egészségnapokhoz, ahol a vendégek nyugodt, prémium környezetben vehetnek részt gyógykezeléseken és regeneráló kúrákon. A szálloda Hévíz központjában várja mindazokat, akik tudatosan szeretnének foglalkozni egészségükkel és a testi-lelki egyensúly helyreállításával Hévíz.
Kiemelt ajánlat

A lovaglás Hévízen és környékén remek lehetőséget kínál a természetközeli kikapcsolódásra és az aktív pihenésre. A környék lovardáiban szervezett lovas programok élményszerűen egészíthetők ki egy kellemes wellness pihenéssel Hévízen a Bonvital Hotelben, így egy kirándulással, sportos programmal és feltöltődéssel teli napot is könnyen megtervezhet.
A lovaglás Hévízen és környékén remek lehetőséget kínál a természetközeli kikapcsolódásra és az aktív pihenésre. A környék lovardáiban szervezett lovas programok élményszerűen egészíthetők ki egy kellemes wellness pihenéssel Hévízen a Bonvital Hotelben, így egy kirándulással, sportos programmal és feltöltődéssel teli napot is könnyen megtervezhet.

A lovaglás Hévízen és környékén remek lehetőséget kínál a természetközeli kikapcsolódásra és az aktív pihenésre. A környék lovardáiban szervezett lovas programok élményszerűen egészíthetők ki egy kellemes wellness pihenéssel Hévízen a Bonvital Hotelben, így egy kirándulással, sportos programmal és feltöltődéssel teli napot is könnyen megtervezhet.
Kiemelt ajánlat

A Bonvital Wellness & Gastro Hotel ideális választás mindazok számára, akik Hévíz felfedezését kényelmes, belvárosi szállásról szeretnék megkezdeni. A felnőttbarát hotel kiváló kiindulópont a városnézéshez, hiszen közvetlen közelében található Hévízi-tó és a város legfontosabb látnivalói, így a wellness pihenés könnyedén összekapcsolható kulturális és természeti élményekkel. A Bonvital Hotel így nemcsak kényelmes szállás, hanem tökéletes bázis is a város felfedezéséhez, ahol a wellness élmények és a városnézés harmonikusan egészítik ki egymást.

A Bonvital felnőttbarát hotel tökéletes belföldi wellness szállás Hévízen 2026-os őszi szezonban is, ha valódi kikapcsolódásra és feltöltődésre vágyik, ráadásul ajándék élményekkel kedveskedünk: 1O% kedvezmény + ajándék masszázs. Engedje, hogy az ősz a feltöltődésről szóljon a Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévízben! A hűvösebb napok ideális alkalmat kínálnak arra, hogy néhány napra kiszakadjon a mindennapok rohanásából, és a pihenésre, wellness élményekre és gasztronómiai kikapcsolódásra helyezze a hangsúlyt.

A Bonvital Wellness & Gastro Hotel egyedi színfoltot képvisel Hévíz szálláskínálatában, hiszen gyermekmentes, felnőttbarát szállodaként 14 éves kor feletti vendégek számára kínál nyugodt, exkluzív pihenést. A hotel nem csupán egy egyszerű kikapcsolódási lehetőséget nyújt, hanem komplex élményt biztosít 2026-ban is mindazoknak, akik a mindennapok rohanásából kiszakadva valódi feltöltődésre, harmóniára és minőségi időtöltésre vágynak.

Elérhetőségek, linkek
Telefonszám
E-mail cím
Weboldal
Szállásfoglalás
Közösségi oldalak
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: