Szlovák Tájház Békéscsaba
A Szlovák Tájházban látható tárgyi valóság egyaránt magában foglalja az anyaország és a környező magyarság népi kulturális értékeit. A 17. század végén a törökellenes harcok miatt Békéscsaba elnéptelenedett. A törökök kiűzése után Békés megye a felső-ausztriai származású Harruckern család birtokába került. A család betelepítésekkel pótolta a hiányzó munkaerőt, ezáltal a Felvidékről szlovák családok érkeztek. A Szlovák Tájház épületét Csankó András építette a 18. század második felében. A mai berendezését 1972-ben kapta a Munkácsy Mihály Múzeum múzeumi tárgyaiból, valamint Békéscsaba és vidékén gyűjtött anyagból. A ház egy jómódú szlovák parasztgazda életmódját, lakáskultúráját mutatja be.
A tájház a módos parasztok tárgyain keresztül a XIX. századi életmódot mutatja be. Az alföldi háztípus helyi jellegzetességeit, mint például a podsztyenkát (előtornác), a tiszta szobát, a padkával szegélyezett kemencét, a szlovák festett bútorokat, sajátos tárgyaikat láthatjuk itt. A tájház központja a konyha, amely két részből állt: az első része a pitvar, mögötte a kéményalja a tulajdonképpeni konyha, a főzés helye. Fala mentén padkák, kétoldalt kemencenyílás, ezeken keresztül fűtötték a szobák kemencéjét. A boltíves falon elhelyezett tányérok a konyha díszei voltak. A tisztaszoba a ház gondosan tisztán tartott, a legszebb, rendelésre készült faragott-festett bútorokkal berendezett helyisége. Itt fogadták a megtisztelt vendégeket; hétköznapokon alig használták, többnyire csak az ünnepek és a családi események alkalmával vették igénybe. Diagonális elrendezése csabai házak archaikusabb szobarendjét idézi: az ágytól kiinduló képzeletbeli átló a szobát két, elkülönülő részre osztja: az asztal körüli kultikus részre (szentsarok), valamint a mennyezetes ágyat és a kemencét befogadó lakótérre. A hátsó szobából nyíló kicsiny helyiség, a kiskamra fő rendeltetése a háztartás eszközeinek tárolása. Itt tárolták azokat az edényeket és konyhai eszközöket, melyeknek használatára nem került minden nap sor. A nagykamra egyszerre szolgált éléstárul és a háztartáshoz szükséges, ritkán használt eszközök tárlóhelyéül. A kenyérgabona és a kenyérsütés eszközei mellett itt tárolták kampókra felakasztva a füstölt szalonnát, húsokat is. Az állattartás számos eszközét is a nagykamrában helyezték el.
Forrás: A település honlapja és a tájház közösségi oldala
2025.01.01 - 2025.12.31 |
Arcanum Hotel Békéscsaba
Az Arcanum Hotel a rohanó világtól elzártan, több hektáros park nyugalmával várja Vendégeit Békéscsaba kertvárosában. Kényelmes szobák, ínycsiklandó ételek, pihentető wellness és tapasztalt személyzet garantálják a testi-lelki megújulást. Látogasson el az Arcanum Hotelbe és „tudja meg a Titkot”.
Fenyves Wellness Hotel Békéscsaba
Békéscsaba kertvárosi részében, egyedülálló természeti környezetben helyezkedik el a Fenyves Wellness Hotel***. A családias hangulatú szálloda széles körű szolgáltatásokkal várja Kedves Vendégeit egy több hektáros erdővel övezett területen, melyet egyik oldalról a városon keresztül folyó Élővíz csatorna ...
Fiume Hotel Békéscsaba
A mai utast a századforduló eleganciája köszönti a Fiume szállodában. A szálloda jelenleg 39 szobás, összesen 76 férőhellyel rendelkezik. A szobák nagy része a város közelmúltban felújított, impozáns főterére néz.
Meteor Vendégház és Rendezvényközpont
A Meteor Vendégház 2 db kétágyas, és 2 db háromágyas szobával rendelkezik. Szobáikban korlátlan Wifi, és televízió van, emelt csatornaszámmal. A szobák közelében helyezkednek el a parkolók. Vendégeik számára közös teakonyhát alakítottak ki, ahol a reggeli elkészítéséhez, és készételek melegítéséhez ...
Munkácsy Hotel**** Békéscsaba
A négycsillagos wellness és konferenciahotel Békéscsaba szívében, a Széchenyi liget szomszédságában, a város egyik legpatinásabb, legszebb műemlék épületének, a volt Sörház felújításával és új épületszárny építésével valósul meg.
Panoráma Wellness Hotel***
A minden igényt kielégítő, teljesen felújított, modern szálloda lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, az üzleti életre, a wellnessre és az élményszerzésre a számos programot kínáló Dél-Alföldi Régiónak köszönhetően.
Réti Panzió, Vendéglő Békéscsaba
Réti Panzió Vendéglő. Ha Békéscsabán jár és pihenésre vágyik, vagy csak egyszerűen nyugodt, csendes környezetben szeretne pihenni, válassza a Réti Panzió és Vendéglőt. 11 szobánk 34 fő fogadására alkalmas.
Szlovák Panzió Békéscsaba
A panzió teljes felújítás után, 3*-os minősítéssel várja Kedves Vendégeit! Békéscsaba központjában a Nagy Evangélikus templom mögött, impozáns külsejű épületében, 24 órás recepcióval áll a vendégek rendelkezésére.
Vendégház 18 Békéscsaba
Szálláslehetőség Békéscsabán csendes, központi helyen munkások turisták és diákok számára.
Abigél vendégház Békéscsaba
Vendégházunk Békéscsaba, Lencsési lakótelepén, a városhoz közelebbi szélén helyezkedik el. A kétszintes (volt) családi ház földszintjén 4 db 2 ágyas légkondicionált, televízióval felszerelt, saját fürdőszobás szoba van (pótágy bérlése lehetséges). Közös helyiség a teakonyha, ahol rendelkezésre állnak edények, ...
Pajta Street Food Békéscsaba
Különleges kézműves hamburgerekkel, tálakkal, koktélokkal, forró csokival, nachos-szal és más finom ételekkel és italokkal várjuk kedves vendégeinket!
Réti Panzió, Vendéglő Békéscsaba
Réti Panzió Vendéglő. Ha Békéscsabán jár és pihenésre vágyik, vagy csak egyszerűen nyugodt, csendes környezetben szeretne pihenni, válassza a Réti Panzió és Vendéglőt. 11 szobánk 34 fő fogadására alkalmas.
Desszert Center Békéscsaba
Legyen szó vásárlásról, moziról, vagy egy kellemes ebédről, mindig jó lezárás egy finom desszert. Fedezd fel krémes, habos, csokis, vagy speciális táplálkozási igényeket kielégítő édességeinket. Azt kapod, amit vársz: természetes alapanyagok, profi cukrászok által összeállított sütemények, magas szakmai ...
FEK Étterem és Söröző Békéscsaba
Kellemes környezetben, széles étel- és italválasztékkal, udvarias kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Rendezvényekre megrendelést helyben és kiszállítással is vállalunk. Családi, baráti rendezvények megtartása, esküvők megrendezése 120 főig.
Fiume Étterem Söröző Békéscsaba
A reprezentatív étteremben, sörözőben a hazai és nemzetközi konyha ínyencségeivel, különleges étel- és italválaszték várja a vendégeket. Szállodánk étterme híres konyhájáról, mely gasztro különlegességekkel és a helyi specialitásokkal várja vendégeinket
Halcentrum Vendéglő Békéscsaba
Az A`la cartos étkeztetés mellett a legnagyobb szerepet a menüs rendszerben történő kiszolgálás jelenti, melyben a házias jellegű ételek a legközkedveltebbek, de kis mértékben, az igényeknek megfelelően helyet kapnak a nemzetközi ételek különlegességei is. Nagy gondot fordítunk arra, hogy mindig a ...
Jobb Mint Otthon Étterem és Kávézó Békéscsaba
Kellemes környezetben, kiváló minőségű szórakozási lehetőségek, kártya asztal, darts tábla, sörping-pong, zenegép, csocsóasztal, magyar bábus biliárd várja vendégeinket. Kínálunk különleges szendvicseket, reggelire, ebédre, vacsorára. Kóstolja meg kávé különlegességeinket, vagy válasszon a hagyományos ...
Kisvendéglő a Hargitához Békéscsaba
Sok kötődés, baráti kapcsolat fűz minket Erdélyhez. Egy olyan vendéglátóhely kialakítása volt a célunk, ahová hazajön a vendég. Melegség és egyszerűség, a régi paraszti környezet fogadja, lehet ez akár a sík Mezőségen, vagy fenn a Hargitán… Az ételek egyszerű parasztemberek asztaláról valók, ahol a ...
Nádor Étterem
Békéscsaba szívében, nyugodt környezetben várjuk kedves vendégeinket. Bor- sajt- és csemegeüzlet, bisztrókonyhával, hétköznaponként menüvel és á la carte vendéglátással.
Pósteleki Szabadidőpark
A Pósteleki Szabadidőpark Békéscsaba és Gyula között a megyében egyedülálló környezetben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeit. Egy gyönyörű adottságokkal, lehetőségekkel rendelkező, nyugodt békés környezetben várják azokat a kedves vendégeinket, akik a természetben tudják elképzelni a teljes ...
Agykontroll tanfolyam gyerekeknek 2025 2025. április 22. (kedd) - 2025. április 23. (szerda)
Tanfolyam általános iskolásoknak
A tanfolyam hatására a gyerek várhatóan magabiztosabb lesz, eredményesebben tud tanulni, képes megszüntetni fájdalmai zömét, betegség esetén gyorsabban meggyógyul, megtanulja céljait elérni, képes lesz megszabadulni rossz szokásaitól, képes jobb döntéseket hozni, nyugodtabb és energikusabb lesz. Ma ...
Csabai Rendezvénypajta programok 2025 Békéscsaba 2025. március 24. (hétfő) - 2025. március 30. (vasárnap)
A Csabai kolbászkaland - Tarts velünk egy ínycsiklandozó ízélményre
Csabai Rendezvénypajta programok Békéscsabán. Olyan épületegyüttes, amely egyszerre gasztronómiai és kulturális, hagyományőrző, közösségteremtő központ, ahol lehetőség van a csabai kolbász és a csabai termékek népszerűsítésére, valamint gasztronómiai, vagy egyéb családi rendezvényeknek is helyszínt ...
Burger evő verseny Békéscsaba 2025. Gyere el hozzánk, egy óriási burger és fél liter kóla vár! 2025. április 1. (kedd)
Visszatér a legendás burgerkihívás – csak a legbátrabbaknak! Merész vagy? Készen állsz a próbatételre? Gyere el hozzánk a Pajtába, ahol egy óriási burger és fél liter kóla vár rád, hogy 15 perc alatt legyűrd! Ha sikerül, a számlát mi álljuk!
Húsvét Békéscsaba 2025. Húsvéti programok a Rendezvénypajtában 2025. április 18. (péntek)
HÚSVÉTI PAJTAKALAND – Egy felejthetetlen családi élmény!
Ünnepeld velünk a Húsvétot a Rendezvénypajtában. Idén húsvétkor valami igazán különleges vár rátok! Április 18-án a Csabai Rendezvénypajtában egy mesés családi program keretében élhetitek át a húsvéti varázst!
LEGO® kiállítás és játszóház 2025 Békéscsaba. KockaShow a Csabai Rendezvénypajtában 2025. április 24. (csütörtök) - 2025. április 27. (vasárnap)
Éld át a LEGO® varázsát a Csabai Rendezvénypajtában! Építs, alkoss, fedezz fel! 2025. április 24-27. között a Csabai Rendezvénypajta LEGO®-birodalommá változik, ahol kicsik és nagyok egyaránt átélhetik a kreativitás határtalan világát!
Békéscsabai programok 2025. Fesztiválok, rendezvények, események 2025. március 24. (hétfő) - 2025. március 30. (vasárnap)
Csabai Kolbászkaland
Békéscsabai programajánló érdekes és értékes programokkal. Színes a kulturális programkínálat egész évben. Kolbászfesztivál, kiállítások, koncertek, színházi előadások, filmvetítések, múzeumok, sportesemények és még számos szabadidős garantált- és fakultatív programlehetőség várja a közönséget. Békéscsabát és ...
Csík Zenekar koncertek 2025 2025. április 10. (csütörtök)
A Magyarországon több tíz éve működő együttes elsősorban a magyar népzene hiteles tolmácsolója. Az utóbbi néhány évben olyan zenei utat választottak, amely lehetőséget ad arra, hogy minél több embernek adjon a népzene váratlan, de kellemes élményt. Bátran mondhatjuk, hogy a népzene és a könnyű ...
Békéscsabai Jókai Színház műsora 2025. Online jegyvásárlás 2025. március 27. (csütörtök) - 2025. március 28. (péntek)
A Békéscsabai Jókai Színház aktuális műsornaptára 2025-ben online jegyvásárlási lehetőséggel. Előadások, színdarabok, musical-ek, zenés szórakoztató műsorok széles repertoárja várja a békéscsabai kultúra kedvelő közönséget a Jókai Színházban egész évben. A színház társulatának előadásai mellett ...
Jegyvásárlás Békéscsaba 2025. Koncertek, rendezvények, színházi előadások 2025. március 27. (csütörtök) - 2025. március 28. (péntek)
Online jegyvásárlási lehetőség koncertekre, rendezvényekre, színházi előadásokra Békéscsabán 2025-ben. Egész évben változatos programokkal várják az érdeklődőket Békéscsaba kulturális helyszínein. A Csabai Nyár rendezvénysorozat és a Békéscsabai Jókai Színház meghatározó a helyi kulturális életben.
Road koncertek 2025 2025. március 28. (péntek)
A Road zenekar koncertjei, fellépései országszerte 2025-ben. Magyarország egyik legnépszerűbb hardrock zenekara. Évente számos önálló koncertet adnak az itthoni meghatározó zenei helyszíneken, klubokban. Rendszeres fellépői a kisebb, nagyobb fesztiváloknak.
Népi játszóház vezető tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2025.05.30. (péntek)
Népi játszóház vezető tanfolyam
A képzés célja és tartalma: A résztvevő felkészül a Kárpát-medence népi kézműves hagyományai, funkcionális, napjainkban is használható, magas esztétikai értékű tárgyak előállítása képességének átadására. A hagyományos paraszti műveltség, a nemzeti hagyományok megélése nem csak szülőföldhöz való ...
Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2025.06.30. (hétfő)
Népi játék és kismesterségek oktatója tanfolyam - a szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a képzésben résztvevő elsajátítja a Népi játék és kismesterségek oktatója szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, készségeket és kompetenciákat. A népi játék és kismesterségek oktatója - iskolarendszeren belül és kívül - gyermekek számára ...
Kosárfonó tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.04.30. (csütörtök)
Kosárfonó tanfolyam - a kosárfonás szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: A kosárfonás a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézműves hagyományainak, anyagi- és tárgyi kultúrájának (technika, technológia, formakincs) táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén a mai, korszerű környezet- és lakáskultúrában alkalmazható termékeket ...
Kályhás tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.04.30. (csütörtök)
Kályhás tanfolyam - a Kályhás szakképesítés megszerzéséhez szükséges elmélet és gyakorlat elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a képzésben résztvevő elsajátítsa a Kályhás szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, készségeket és kompetenciákat. A résztvevők megismerik a legkülönbözőbb tüzelőberendezéseket, elsajátítják a kályhák és kandallók különböző típusainak ...
Csipkekészítő tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Csipkekészítő tanfolyam - a kézi csipkekészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a kézi csipkekészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása. A résztvevők a képzés során megismerik a Kárpát-medencei magyarság és a nemzetiségek hagyományos textildíszítő kultúráját. Elsajátítják a csipkeverés történetét, megismerik a különböző csipkekészítési ...
Fajáték készítő tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Fajáték készítő tanfolyam - fajáték készítés elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: faipari szakmák – asztalos, ács, fafaragó – alapjainak elméleti és gyakorlati elsajátítása. A résztvevők a képzés során megismerik a Kárpát-medencei magyarság és a nemzetiségek hagyományos faműves kultúráját. Elsajátítják a népi faművesség történetét, megismerik a ...
Mézeskalács díszítő tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Mézeskalács díszítő tanfolyam - a mézeskalács díszítő szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a képzésben résztvevő elsajátítja a mézeskalács díszítő szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, készségeket és kompetenciákat. Cél a hagyományos technikák, technológiák, a motívum és formakincs anyanyelvi szintű elsajátítása.
Nemezkészítő tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Nemezkészítő tanfolyam - a nemezkészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a nemezkészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása. A résztvevők megtanulják a nem szőtt kelme készítésének technológiáját, a különböző díszítőeljárásokat. A gyakorlat során nemeztakarókat, párnákat, viseleti darabokat és kiegészítőket, játékokat készítenek. A ...
Népi bőrműves tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Népi bőrműves tanfolyam - a népi bőrművesség elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a résztvevők a népi bőrművesség elméletével és gyakorlatával ismerkedhetnek meg. Elsajátítják a hagyományos bőrmegmunkálási eljárásokat: fűzések, fonások, szironyozások, a kézi varrást és a díszítőmódokat (rátét, domborítás, festés, poncolás stb.). A képzési idő során az ...
Szalmafonás tanfolyam 2025 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Szalmafonás tanfolyam - szalmafonás elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a résztvevők megismerkednek a szalmafonás alapismereteivel, a szakma néprajzi hátterével, az alapanyagok jellegzetességével, megmunkálásuk fortélyaival. Szalmából készítenek használati tárgyakat, játékokat – pl. különféle tárolókat, szakajtókat, kosarakat, szatyrokat, ...
Boltmúzeum
1996-ban megnyílt a békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában a Boltmúzeum. A Boltmúzeum hűen tükrözi az 1920-as és 1930-as évek kereskedelmi egységét.
Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely, Gabonamúzeum Békéscsaba
A Gabonamúzeumot 1974-ben alapították a Dél-Alföld gabonatermesztésének, a gabonafélék tárolásának, feldolgozásának, továbbá a malomipari munkások, pékek, sütőipari munkások életmódjának, társadalmi-kulturális életének bemutatására. Békés megye az elmúlt évszázadokban mindig vezető szerepet játszott ...
Jankay Galéria - Gyűjtemény és Kortárs Galéria
Jankay Galéria - Gyűjtemény és Kortárs Galéria. A galéria állandó kiállításon mutatja be névadójának, Jankay Tibor képzőművésznek a hagyatékát.
Körösök Völgye Natúrpark Látogatóközpont
A Körösök völgye összefüggő biogeográfiai egység, amely érzékeny, sérülékeny ökoszisztéma. A natúrpark sem ér véget a határsávon. Működési területéhez tartozik Románia területén a Béli-hegység, a Király-erdő és a Bihar-hegység. Az egyesület székhelye Békéscsaba.
Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba
A megyei hatókörű városi múzeum gondozza a Munkácsy Mihály festményeiből és relikviáiból álló gyűjteményt, melynek nagy része kiállításban látható. Állandó kiállítása bemutatja Békés megye 1301 – 1956-ig terjedő korszakát átívelő régészeti, történeti emlékeit, néprajzi hagyományait, élővilágát, ...
Szlovák Tájház Békéscsaba
A Szlovák Tájházban látható tárgyi valóság egyaránt magában foglalja az anyaország és a környező magyarság népi kulturális értékeit. A 17. század végén a törökellenes harcok miatt Békéscsaba elnéptelenedett. A törökök kiűzése után Békés megye a felső-ausztriai származású Harruckern család birtokába ...
Munkácsy Emlékház Békéscsaba
Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulóján nyílt meg a nagy magyar festő emlékháza, melyben 19. sz.-i korabeli polgári miliőbe illesztve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező 21 eredeti Munkácsy-kép található. A látogatókat három fogadótér, hét kiállítóterem, két foglalkoztató és egy műterem ...