Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Túrák, fesztiválok, kirándulások, megfigyelések, hagyományőrzés. Változatos, szezonális és tematikus programokat kínál egész évben természet- és kultúra kedvelő, túrázni vágyó vendégeinek az Őrségi Nemzeti Park. Az Őrségi Nemzeti Park magába foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába folyó szabályozatlan völgyét, (a Belső-Őrséget,) Szentgyörgyvölgy környékét. Összesen 44 település határát öleli fel, közel 44000 ha-on. Vas megye délnyugati sarkában találjuk ezt az erdőkkel, ligetekkel szabdalt gyönyörű tájat, ahová a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek. Innen a táj neve Őrség.

Emlékhelyek Napja Sopronban a Tűztoronyban 2025. május 10-én. A jeles nap alkalmából a látogatók jelentős kedvezménnyel járhatják be a Tűztorony szintjeit, a felnőtt teljes árú jegy 3000 Ft helyett csak 2000 Ft, a kedvezményes jegy pedig 1000 Ft. Nyitva tartás: 10-18 óra között, pénztárzárás: 17:30.

Szentgotthárdi programajánló. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület közreműködik az emberek kulturális vonatkozású igényeinek feltárásában, az önszerveződő csoportok fejlesztésében. Különböző programokat szervez a turizmus erősítésére: színházi- és koncert előadásokat, hangversenybérlet-sorozatokat, valamint képző-, népművészeti- és fotóművészeti kiállításokat. Feladata a város kulturális nagyrendezvényeinek megrendezése is, (Szentgotthárdi Történelmi Napok, Hopplá, Városházi Esték), a városi ünnepek (március 15., május 1., Szent István napi rendezvények, október 23.), a visszatérő Pedagógus nap, Semmelweis nap, Magyar Kultúra Napi ünnepségek, valamint szakkörök, tanfolyamok szervezése és a működésükhöz szükséges közösségi színtér biztosítása.

Az Esterházy-kastély programajánlója Fertődön. A kastély Fertőd központjában helyezkedik el a Fertő-tó körül vezető kerékpárút mellett. A rekonstruált főépület, és a gyönyörűen felújított kastélypark számos érdekes látnivalót kínál. A rezidencia nevezetességei közé tartozik a híres kovácsoltvas kapu, a díszudvar a szökőkúttal, az eredeti szépségükben pompázó lakosztályok, a kápolna, Marionettszínház és Haydn egykori lakhelye, a Muzsikaház.

Az ország több településén elérhető négynapos (két hétvégés) agykontroll tanfolyamokon az alapvető stresszkezelő és elmefejlesztő technikák sajátíthatók el. Az agykontroll gyakorlatok segítségével megszüntethetők az alvászavarok, a koncentrációs nehézségek, valamint intuíciónk is fejlődik, mellyel nemcsak testünk de lelkünk is egészségesebb lesz.
Kiemelt ajánlat

Szárnyalj velünk a felhők felett a Családi Repülőnapon 2025. május 10-11-én, egy egész hétvége a repülés varázsában! Csatlakozz hozzánk egy felejthetetlen élményre, ahol a szabadság és a magasság összetalálkozik! Repülőinken tapasztald meg a gravitáció határait, és érezd meg a szabadság szárnyaló érzését! A programok ingyenesek!