Az Alpokalja a Nyugat-Magyarországi-peremvidékhez tartozik. Vas megyét és Győr-Moson-Sopron megyét érinti. Részei a Soproni-hegység, benne a Fertő-melléki-dombsággal, valamint a Kőszegi-hegység és az Őrség, benne a Vasi-Hegyháttal. Az Alpokalja Magyarország legcsapadékosabb tája. Kevesebb a napsütés, jóval több a csapadék, ezért sok a patak. Területén a nyár hűvös, a tél enyhe. Kőszeg, Őriszentpéter, Szombathely és Sopron-Fertőd kistérsége tartozik hozzá.
Falunap Tanakajdon 2025. augusztus 8-án és 9-én. Pénteken 17 órakor kezdődnek a programok, míg 9-én már 10 órakor megkezdőik a főzőverseny, majd 14.30-kor megnyitó, színpadi programok, gyerekprogramok, habparty, különböző versenyek, tombola és még számos program várja a kilátogatókat. 19.15-kor Culture Cuvée élő koncert, 21 órakor tűzijáték, 21.10-kor Sipőcz Band élő koncert, majd rerto party.

Fertődi programajánló. A település nemcsak turisztikai látnivalókban és műemlékekben gazdag, de a térség gazdasági és kulturális központja is. Az Esterházy-kastély mellett nagy vonzerő a Fertő-Hansági Nemzeti Park értékes és ritka növény- és állatvilága. Ausztriával a Fertőd-Pamhagen (Pomogy) határátkelő és kerékpárút kapcsolja össze. A közelben lévő Fertő-Hanság Nemzeti Parkot, a Fertő tó és környékét, a Fertő-menti településeket a környezeti szépségük, kulturális, kultúrtörténeti értékeik miatt 2001-ben az Unesco a `Világörökség` részévé nyilvánította. A fertődi Kulturális és Szolgáltató Központ kulturális, szórakoztató, közösségépítő programoknak ad otthont az év minden időszakában.

Idén is megrendezésre kerül az Esterházy Barokk Ételfőző Fesztivál, kulturális, turisztikai, gasztronómiai fesztivál Fertődön. Szeretnénk hagyományt teremteni, és megőrizni a barokk kor szépségét, gasztronómiáját, feledésbe merülő ízeit. A fesztivál egy időutazás a barokk kor gasztronómiájába. „A főzés nem más, mint egy játék, amit nagyon jó játszani!” A finomságok mellett egész napos családi és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.

Pro Kultúra Sopron programok több helyszínen online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. Sopron és környéke kulturális programokkal, rendezvényekkel, koncertekkel, kiállításokkal, színházi előadások széles választékával várja egész évben az érdeklődőket. A hűséges város családi és gyermekprogramokkal, szórakozási és kikapcsolódási lehetőségekkel, számos kirándulási, művészeti, gasztronómiai rendezvénnyel is biztosítja a kellemes és tartalmas soproni szabadidő eltöltését!

Fertőrákoson, a Barlangszínházban 2025-ben is felejthetetlen élmények várják! Változatos programokkal, koncertekkel, néptáncgálával, zenés előadásokkal, színházi estekkel és sok más kulturális és szórakoztató műsorral várják az érdeklődőket, Fertőrákoson. A Barlangszínház idén is színes programkínálattal és különleges miliővel invitálja a kultúrakedvelő közönséget.

2025. évi hegykői programajánló. A hegykői Csipkeház büszkesége egy egyedülálló díjnyertes csipkegyűjtemény, ahol beleshetünk a hímzés titkaiba is. A több mint 100 éves ház maga is különlegesség, ritkaságnak számító kemencéivel és tisztaszobáival a látogatók időutazást tehetnek. A hegykői termálfürdő a Fertő-táj védett természeti környezetében, fedett és nyitott medencékkel, kiváló minőségű gyógyvízével egész évben várja a gyógyulni, sportolni, vagy éppen csak pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit. Hegykő egyik különlegessége a 72 aranyéremmel jutalmazott 1 Csepp Pálinkaház. Népszerű programhely a horgásztó is.

2025. augusztus 08. és 10. között remek soproni borokkal, finom ételekkel és zenei programokkal várjuk az érdeklődőket Hegykőn, a Borok utcájában, a Széchenyi Ödön parkban. Hegykői Borok Utcája, ahol a legjobb soproni borászok kínálják legkiválóbb boraikat. Az ételekről a hegykői éttermek, a jó hangulatról a színpadon fellépő zenekarok gondoskodnak. A belépés ingyenes!

A 21. század igényeinek megfelelő kiállító térben az elmúlt 60 év kutatási eredményeit, valamint a római császárkori Isis-Serapis tiszteletet és a kor emberének mindennapjait átszövő magán és hivatalos kultuszok emlékanyagait láthatja a nagyközönség a Iseum Savariense Régészeti Műhely és Tárház kiállításain. A múzeum havonta különböző programoknak is otthont ad.