A Bakony a Dunántúli-középhegységhez tartozik. Részei a Keszthelyi-hegység, a Balaton-felvidék, a Déli Bakony, az Északi Bakony, és a Bakonyalja. A Keszthelyi-hegységhez tartozik a Tátika-csoport és a Keszthelyi-fennsík. A Balaton-felvidék része a Badacsony-Gulács hegycsoport, a Balaton-felvidék kismedencéi, köztük a Káli-medence, valamint a Vilonyai-hegyek. A Déli-Bakony részei a Veszprém-Nagyvázsonyi medence, a Kab-hegy-Agár-tető csoport, a Sümeg-Tapolcai-hát és a Devecseri-Bakonyalja. Az Északi-Bakonyt alkotja az Öreg-Bakony, a Bakonyi kismedencék a Keleti-Bakony és a Veszprém-Devecseri-árok. A Bakonyalja részei a Pápai-Bakonyalja, a Pannonhalmi-dombság és a Súri-Bakonyalja. A Bakony városai közül néhány: Veszprém, Zirc, Tapolca.
Országos eseménynaptár

A Veres 1 Színház előadása, az Amerikai komédia – szving musical 2026-ban több alkalommal is látható országszerte. Az előadás Aszlányi Károly azonos című harmincas évekbeli komédiája alapján készült, a librettót és dalszövegeket Lőrinczy Attila, a zenét pedig az Artisjus- és Fonogram-díjas Bársony Bálint biztosítja. Peller Károly rendezésében a musical elejétől a végéig tele van humorral, lendülettel és szvinges hangulattal, garantálva a szórakoztató és felejthetetlen színpadi élményt minden korosztály számára.

Amerikai komédia - szwing musical | Veres 1 Színház

Kiemelt ajánlat
Fehérvárcsurgó 2026. évi programajánló. Fesztiválok, események, rendezvények, zenés programok, tematikus napok, kiállítások, művészeti bemutatók és vásárok széles kínálata várja Fehérvárcsurgón az érdeklődőket. A programok egyik kiemelt helyszíne a a Károlyi Kastély.

Gyertyafényes Yin jóga és vacsora a Károlyi kastélyban

Károlyi Kastély 2026. programok Fehérvárcsurgón. Fejér megye egyik gyöngyszeme egész évben magas színvonalú kulturális programokat kínál. Az impozáns, arisztokrata kastélyban a hely szelleméhez méltó programokkal várják a rendezvényekre érkező vendégeket.

Termelői és kézműves vásár Pannonhalma 2026. évi programajánló. Nyitott udvar, családias vásár szeretettel fűszerezve. Gyere és sétálj a standok között, szívd magadba a természet illatát, és a vásár hangulatát! Gyere el, lassíts le, és éld át, hogy a legjobb dolgok nem rohanás közben történnek. Itt nem dübörög a zene , nálunk hagyomány a régi falusi élet, mi beszélgetünk egymással .

Márton-napi termelői és kézműves vásár a Kézművesek udvarában
Termelői és kézműves vásár Pannonhalma 2026. évi programajánló. Nyitott udvar, családias vásár szeretettel fűszerezve. Gyere és sétálj a standok között, szívd magadba a természet illatát, és a vásár hangulatát! Gyere el, lassíts le, és éld át, hogy a legjobb dolgok nem rohanás közben történnek. Itt nem dübörög a zene , nálunk hagyomány a régi falusi élet, mi beszélgetünk egymással .

Könyvbörze 2026. évi programajánló. A könyvbörze remek lehetőséget kínál az olvasás szerelmeseinek, hogy új történeteket fedezzenek fel, és kedvező áron szerezzenek be könyveket. A rendezvényen a könyvek iránt érdeklődők változatos kínálatból válogathatnak, miközben akár régen keresett kötetekre is rábukkanhatnak. A könyvbörze kellemes kikapcsolódást nyújt minden korosztály számára, és új olvasmányélményekkel gazdagíthatja a látogatókat.

Szépséghibás és akciós könyvvásár

Csókakői Vári Vásár 2026. évi programajánló. Az év során több alkalommal várják a látogatókat tematikus rendezvényekkel, hagyományőrző programokkal és gasztronómiai különlegességekkel a csókakői várnál.

Csókakői 2026. évi programajánló. A helyi művelődési ház a különböző civil szervezeteknek, kulturális programoknak, kiállításoknak és az alkalmankénti összejöveteleknek biztosít helyet.Csókakő község Fejér megyében, a Móri járásban található. Az egyik legjellegzetesebb látványossága Csókakőnek a középkori vár.

Bolhapiac 2026-ban minden vasárnap Veszprémben a Házgyári úton. A veszprémiek által csak lengyelpiacnak hívott vásári forgatag minden vasárnap hajnaltól délig várja a látogatókat. A piaci kavalkádon jókat lehet alkudozni.

Filmklub Veszprém 2026. Filmvetítések 2026-ban az Agóra Veszprém Városi Művelődési Központban.

Latinovits-Bujtor Játékszín előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Veszprémi Petőfi Színházat Veszprém polgárainak kulturális igénye hívta életre, s ugyanilyen elvárás inspirálta a Színházhoz kapcsolódó Játékszín létrehozását is. A közönség egy rétegének határozott igénye volt a megszokottól, a konvencionálistól eltérő darabokra és művészetre, s természetesen ez igény kielégítésével nem lehetett a nagyszínpadon kísérletezni. A Játékszín, megalakulása óta a modern ember színházi igényeinek kielégítését célozza meg, a kortárs drámairodalom és színházművészet irányait prezentálja. A játszóhelyet 2010. szeptember 25-én Latinovits-Bujtor Játékszínre keresztelték át. Ezzel emlékezve a Veszprémi Petőfi Színház elhunyt igazgatójára, Bujtor Istvánra, Latinovits Zoltán testvérére.