Fedezzék fel a Balaton és környéke látnivalóit, nevezetességeit, élményeit! Vegyenek részt a tóparti programokon, eseményeken, rendezvényeken! Keressék fel a balatoni vendéglátókat, kóstolják meg a helyi ízeket! A messzebbről érkezők jöjjenek el több napra a magyar tengerhez, vegyék igénybe a szállásadók szolgáltatásait!
Országos eseménynaptár

A Pál Utcai Fiúk 1983 nyarán Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból és már azon a nyáron megtartják az első koncertjüket. A koncertezést a mai napig nagy lelkesedéssel folytatják, több mint 1200 élő fellépés van a hátuk mögött. Az első albumuk 1990-ben jelenik meg, amit még 5 további stúdió album követ, a koncertlemezek és a válogatás kiadványok mellett.

2026. évi Vikidál Gyula koncertek, fellépések. Neves magyar rockzenész és énekes, aki hosszú és sikeres karriert tudhat a magáénak. Színházi és televíziós szerepekben is feltűnt. Számos musicalben játszott. A blues műfaj is közel áll hozzá. Számos díjban és elismerésben részesült zenei munkássága kapcsán. A mai napig meghatározó alakja a hazai zenei életnek.

Mobilmánia Vikidál Gyulával

Csigó Art Fest 2026. június 27. és 2026. szeptember 12. között a Csigó Malomban. Fókuszban a komolyzene, képzőművészet és a gyűjtés világa. A fesztivál programjában szerepelnek hangszerbemutatók- és kiállítások, workshopok, koncertek, zenei kurzusok, kvíz játékok, előadások, pódiumszínpadi beszélgetések. Idén is szeretettel várjuk kulturális programsorozatunkra az érdeklődőket.

Csigó Art Fest - Összművészeti rendezvénysorozat a Csigó Malomban
Csigó Art Fest 2026. június 27. és 2026. szeptember 12. között a Csigó Malomban. Fókuszban a komolyzene, képzőművészet és a gyűjtés világa. A fesztivál programjában szerepelnek hangszerbemutatók- és kiállítások, workshopok, koncertek, zenei kurzusok, kvíz játékok, előadások, pódiumszínpadi beszélgetések. Idén is szeretettel várjuk kulturális programsorozatunkra az érdeklődőket.

Rutkai Bori Banda koncertjei 2026-ban. Programajánló. Rutkai Bori koncertjein a kreativitás, a játékosság és a dallamok varázsa találkozik. A könnyed, mégis tartalmas zenék, a személyes előadásmód és a közönséggel való közvetlen kapcsolat garantálják a felejthetetlen élményt kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Egy este, ami mosolyt csal az arcokra és szívet melenget.

Koncertek, zenés programok Balatonbogláron. Könnyű- és komolyzenei koncertek, színházi előadások, zenés programok egész évben. A népszerű Balaton parti üdülővárosban a nyári szezonban a szabadtéri programok széles repertoárjából is válogathatnak az érdeklődők. Kikapcsolódás, szórakozás értékes programokkal Balatonbogláron minden korosztálynak!

Balatonlelle augusztusi programok, rendezvények. Online jegyvásárlás! Balatonlelle egy vidám, gondozott kisváros, mely számtalan látnivalót kínál az idelátogató vendégeknek. Városunk évről évre szépül, korszerű szolgáltatásokkal gazdagodik, míg gondosan őrzi és ápolja a múlt emlékeit, felelősséggel tervezi, építi a jövőt.