Fedezzék fel a Balaton és környéke látnivalóit, nevezetességeit, élményeit! Vegyenek részt a tóparti programokon, eseményeken, rendezvényeken! Keressék fel a balatoni vendéglátókat, kóstolják meg a helyi ízeket! A messzebbről érkezők jöjjenek el több napra a magyar tengerhez, vegyék igénybe a szállásadók szolgáltatásait!
Szeretettel várjuk teljeskörűen felújított panziónkban a Balaton partján – szó szerint értve. Panziónk Siófok Ezüstpartján, közvetlenül a Balaton-parton helyezkedik el, így vendégeink kapunkon kilépve a balatoni táj ihlető vonzerejét tapasztalhatják meg. Balra a tihanyi apátság látképe tárul szemünk elé, szemben a híres Anna Bál helyszíne, Balatonfüred szikrázó fényeit láthatjuk, jobbra pedig a Balaton csodálatos keleti medencéje tárul szemünk elé. Szálláshelyünk háromezer négyzetméteres ősfás kertje a nyugalom szigete, ám a városi zsongás is elérhető egy kellemes sétával. A felhőtlen kikapcsolódást kedves személyzettel, rendkívüli elhelyezkedésünkkel és komfortos szobáinkkal egész évben biztosítjuk. Panziónk kettő közös helyisége igény esetén konferencia-helyszínné alakítható, így céges rendezvények, családi események megszervezésére alkalmas. Akár 50 fő ellátását és szállását biztosítani tudjuk.

Ajánlatunkban szerepel nápolyi stílusú pizza, tapas tál, kínálni tudjuk finom üdítőinket, frissítőinket, balatoni borainkat és különleges koktéljainkat is. Mesés esküvői helyszínt keresel, amire mindenki emlékezni fog? Meglepnéd párodat az évfordulótok alkalmából? Szülinapi buli a legjobb barátaiddal? Konferenciát tartanál? Nálunk megtalálod. Apartmanjaink kitűnő kilátással vannak a Balatonra.

A nagy nyári ellazulások legendás helyszíne a PLÁZS, Siófok Nagystrandja. A Balaton déli partjának legszínesebb szórakozást ígérő strandja napközben a napfürdőző édes semmittevés, vagy az aktív kikapcsolódás színtere, a programnapokon pedig egy pörgős V.I.P. centrummá válik napnyugtába nyúló koncertsorozattal és hajnalig tartó bulikkal. A Balaton fővárosának immár 5 éve emblematikus nyári szórakozóhelye kihagyhatatlan célpontja a vízparti nyaralásnak. A siófoki Nagystrand a Balaton egyik legnagyobb és leglátogatottabb strandja. Több mint 8 hektáron terül el, és látogatói 670 méteres partszakaszon kapcsolódhatnak ki. A 13.500 fő befogadására alkalmas helyszín minden évben májustól-szeptemberig várja a pihenni, szórakozni vágyókat.

Kis családi pincészetünk Felsőörsön, a Pocca-dűlőben található, innen kapta a nevét is. A különleges mikroklíma és a talaj adottságai ezen a környéken kimondottan kedveznek a szőlőtermelésnek, minden lehetőség adott hozzá, hogy finom, karakteres borok születhessenek. Idilli környezetben kóstolhatja meg ízletes borainkat. Előzetes megbeszélés alapján rendezvények helyszíneként is igénybe vehető.

A 7,9 ha-os birtok 60%-át fehér, 40%-át kékszőlő fajták adják. A világfajták – sárgamuskotály, rizlingszilváni, chardonnay, sauvignon blanc, merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon – mellett megvannak a Hungarikumok és a Kárpát-medencei fajták is mint az – irsai olivér, zöldveltelini, olaszrizling, kékfrankos. Borteraszunkon megkóstolhatják borainkat. Borbisztrónkban a finom borok mellé hidegtálakat és meleg ételeket is kínálunk. Balatoni panorámás apartmanjainkban szállást biztosítunk.

Családunk már több generáció óta foglalkozik szőlőtermesztéssel és borkészítéssel. A Balaton déli partjára, Balatonföldvárra 1979-ben költöztünk. Itt rögtön egy kisebb szőlőskertet vásároltunk és pincét építettünk. Akkoriban még csak hobbyként gondoltunk a borászkodásra, de az évek múlásával a birtok közel 20 hektárnyi szőlővel bővült, pincénk, feldolgozónk korszerűsödött.

A látogatóközpont a Tihanyi Bencés Apátság fogadóépülete, itt lehet jegyet váltani a Tihanyi Apátság múzeumába. A múzeum nemrég megújult állandó kiállítással várja a látogatókat. A királyi kriptára, a földszinti kiállítótérre és a pinceszint termeire egyaránt kiterjedő tárlat új nézőpontból beszél az apátság közel 1000 esztendős történetéről. A látogatás az `Isten békéje` című új, 14 perces bemutatkozó filmmel kezdődik, amely a fogadóépületben tekinthető meg 11 nyelven (magyar, angol, német, spanyol, francia, olasz, orosz, ukrán, szlovák, lengyel, kínai).