A Dunántúli-középhegység három nagy hegycsoportból áll. Egyik a Bakony, amely Keszthelytől a Balaton-felvidéken át húzódik egészen Pannonhalmáig. Másik a Vértes-Velencei-hegyvidék, amely Fejér megyében található. Harmadik a Dunazug-hegyvidék. Ennek hegyei a Pilis, a Gerecse, és a Budai-hegység, valamint Bicske-Zsámbéki-medence. A Dunántúli-középhegység nagyobb települései közül néhány: Veszprém, Várpalota, Oroszlány, Tatabánya.
Az 1844-ben épült neoklasszicista stílusú épület jelenlegi állapotában 20 vendégszobával, könyvtárral, kápolnával, konferenciatermekkel és étteremmel várja vendégeit. A kastély termei egyaránt alkalmasak kis- és közepes létszámú megbeszélések, tréningek, találkozók, kollokviumok és nagyszabású konferenciák, szemináriumok, fogadások, kiállítások, esküvők és egyéb családi rendezvények lebonyolítására.

Kiemelt ajánlat

2026-ban is havonta botanikai séták a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély megújult parkjában. A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély havonta megrendezett sétáin.a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület, valamint a rekonstrukció kapcsán frissen telepített növényeket, a 100-170 éves meglévő őshonos és egzóta faállományt, a csónakázó tavat és a gloriette épületét.

A Móri Szent György-heti Vigasságok 2026. április 18. és 26. között várja a látogatókat Mór városában, gazdag és sokszínű programkínálattal. A hagyományokhoz hűen megrendezett fesztivál a térség egyik legjelentősebb tavaszi eseménye, amely a kultúra, a borászat és a közösségi élmények tökéletes találkozását kínálja. A programsorozat ideális választás mindazoknak, akik egy tartalmas, élményekben gazdag tavaszi fesztivált keresnek. Fedezd fel Mór kulturális kincseit, élvezd a minőségi borokat, és tölts el egy hétvégét – vagy akár egy egész hetet – felhőtlen kikapcsolódással!

Az Ezerjó Fakanálforgató Főzőverseny 2026. április 25-én ismét megrendezésre kerül Móron, a Szent György-heti Vigasságok részeként, ahol a borral készült ételeké a főszerep. A gasztronómiai eseményt a Móri Borbarát Hölgyek Egyesülete, a Lamberg-kastély Kulturális Központ és Mór Város Önkormányzata támogatja, így a rendezvény minden évben színvonalas és hagyományőrző programot kínál.

2026-ban minden hónap első vasárnapján ingyenesen látogathatják a móri Lamberg-kastély állandó kiállításait (tárlatvezetéssel) azok, akik a 26. életévüket még nem töltötték be, illetve 18 év alatti személyt kísérő legfeljebb 2 fő. Az állandó kiállítások kizárólag tárlatvezetéssel tekinthetők meg! Tárlatvezetések időpontjai: 10:00, 12:00, 13:30, 15:00.

2026. évi etyeki programajánló. Etyek a budai borvidék szívében egész évben izgalmas programokkal várja a látogatókat, ahol a gasztronómia, a bor és a természet találkozik. A hangulatos pincesorok, pezsgő fesztiválok és családbarát rendezvények minden évszakban különleges élményt kínálnak.
Kiemelt ajánlat