Szatmár-Bereg kistáj az Alföldön, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti sarkában. Ukrajnával és Romániával határos. Folyóvizekben gazdag, a Tisza, a Szamos, a Túr és a Kraszna folyó szeli át. Legjelentősebb települései: Fehérgyarmat, Tákos, Csaroda, Szatmárcseke, Beregdaróc, Kölcse, Tiszacsécse, Lónya, Csengersima.

Az író halálának 10. évfordulóján, 1952-ben ezt a házat jelölték meg azzal az emléktáblával, melynek szövegében – tévesen – Móricz szülőházaként szerepel az épület. 1966-ban nyílt meg a népi műemlékké nyilvánított házban az első, majd 1979-ben a második, felújított emlékkiállítás, mely részben paraszti enteriőrből, részben irodalomtörténeti kiállításból állt. Az 1997-es felújítás alkalmával a kisebbik szobában lévő irodalomtörténeti kiállítást is enteriőrnek berendezett kiállítás váltotta fel.

Szatmárcseke egy igazi gyöngyszem a tisza-parti üdülőfalvak sorában sok látnivalóval, pihenési és fürdőzési lehetőséggel. Hatalmas homokos partjával, tiszta vizével remek választás kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A kényelmet büfé, zuhanyzó és a falu közelsége is fokozzák. Közvetlenül a Tisza-parton, 2 hektáros területen működik színvonalas pihenőhelyünk - büfével, meleg vizes zuhanyzóval. Szeretettel várjuk a természeti értékekre kíváncsi turistákat, a pihenni, fürödni vágyókat.

A Fehérgyarmati Erdészet kezelésében egy olyan nagy múltra vissza tekintő vadászterület található, amely a Tisza és a beregi hegyek által bezárt háromszögben, a természeti értékekben gazdag Lónyai-, Mátyusi- és a Tiszakerecsenyi erdőt, illetve annak közvetlen környezetét foglalja magába. A vadászterület, hírnevét a kárpáti típusú gímszarvas-állomány megőrzésével, az ártéri remete kanok vadásztatásával, és az ország egyik legjobb szalonkázó lehetőségével vívta ki magának.

A Panyolai Pálinkák titka a hely, az itt termő gyümölcsök, a megfelelő időzítés és a nemzedékről nemzedékre öröklődő tapasztalat. Ahogy Panyola Szatmár egyik legkülönlegesebb települése, úgy a Panyolai Szilvórium is egyedi a pálinkafőzdék sorában. Nem hétköznapi dolog Panyolai Elixírt készíteni. Alázat és önismeret is szükséges hozzá. A főzdemesterek tartják életben a panyolai pálinkafőzés valódi hagyományát és zárják palackba a gyümölcsök lelkét.

Milota központjában lévő vendégházunkban kényelmes szállást biztosítunk akár 8 fő részére. Az összkomfortos házban három szoba, fürdőszoba, konyha, étkező, tv áll a vendégek rendelkezésére. A tágas zárt udvaron lehetőség van tűzrakásra, parkolásra. Igény szerint étkezést biztosítunk, házias szatmári ízek várják vendégeinket.

A Szatmár-Beregi Natúrpark címet 67 Szatmár-Beregi település kapta meg, kiterjedése mintegy 104 ezer hektár. A natúrpark jelentős területe a Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet része, amely országos jelentőségű védett természeti terület. A térség ismert egyedülálló tájtermékeiről; a beregi keresztszemes hímzések, a fafaragások és a szilvából készült finomságok országos hírűek.