A Viharsarok a Körös folyóktól délre kezdődik a Dél-Tiszántúlon. Keletre része a magyar-román határ. Nevezik Körös-Maros közeként. Az itt élők szeretik a Viharsarok kifejezést használni. Az elnevezés a múlt század második felében a Dél-Tiszántúlon kibontakozott jelentős agrárszocialista és más baloldali mozgalmakra utal. Két megyét érintő terület, Békést és Csongrádot. A Viharsarok fővárosa Békéscsaba. Jelentősebb települései: Gyula, Orosháza, Makó, Hódmezővásárhely, Battonya, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza. Szokás az ország éléskamrájának is nevezni, 5 hungarikumunk is innen származik: a Csabai kolbász és Gyulai kolbász, a Békési szilvapálinka, a Medgyesi dinnye valamint a Makói vöröshagyma.
A földeáki Művelődési Ház és Könyvtár Földeák község lakosainak művelődését, kulturális, közösségi igényeit kiszolgáló intézmény. Fontos feladataink közé tartozik a helyi értékek feltárása, ünnepeink és hagyományaink megőrzése mellett az ismeretek terjesztése, az informatikai ismeretátadás is. Szeretettel várjuk a kulturálódni, olvasni szerető látogatókat.

A városközpontban található az az impozáns épületegyüttes, amelyben éttermünk és sörözőnk helyet kapott. Az étterem 2 légkondicionált helységből áll. A belső teremben 45 főt tudunk fogadni, míg a külső rész 35 fő befogadó képességű. Ezekben családi, munkahelyi, baráti rendezvények lebonyolítását is vállaljuk. Választékunkban a magyaros ízek mellett ínyencségek és ételkülönlegességek is megtalálhatók. A hét minden napján van menünk, amely elvitelre is igénybe vehető, illetve csoportoknak a reggeli, ebéd, vacsora a menü árában is megoldható.

Az 1905-ben épült, 1997-ben felújított Fridrich Fényírda a Koszta József Múzeum ipartörténeti bemutató helye, Magyarország egyetlen vidéki fényírdája. A városképi jelentőségű épületben Fridrich János és lányai, illetve más szentesi fotográfusok felvételei, műszerei, eszközei és szerszámai tekinthetők meg. Itt tárolják a szentesi múzeum helytörténeti gyűjteményének fotótárát, levelezőlap-gyűjteményét. Jelentős a fényképészeti- és művészettörténeti szakirodalom, melyet különböző fotóalbumok bővítenek ki.

Maga a szó a német Gable, vagyis villa szó magyarosodott alakja, villásreggelit is jelent. A Gábli, mint kávéház és étterem pedig az ami eddig szerintünk hiányzott Makóról. Egy hangulatos helyet szerettünk volna, ami pont annyira elegáns, hogy kicsit különlegesebbnek érzed a napodat, ha beülsz hozzánk, de nem kell feszengened, hogy vajon jól vagy-e öltözve, vagy hogy a gyerekeid elég udvariasan viselkednek-e.

Kétegyházán közel 2000 m2 kiállítási területen várjuk az érdeklődő látogatókat. A mezőgazdasági munka, a mezőgazdasági termelés az élet fenntartásáért, az élelemért évezredek óta tartó és állandóan ismétlődő küzdelem. A történeti távlatból az élelem előállítás egy fejlődési folyamat, amely mindenkor és ma is az egyik legkeservesebb fizikai munka.

Éttermünk-kávéházunk befogadóképessége 100 fő (60 fő a galérián, 40 fő a földszinten). Nézze meg étel- és itallapunkat, győződjön meg a kiemelkedően bő választékról. Jellemzőek a magyaros ételek, helyi specialitások. Vállaljuk rendezvények lebonyolítását, akár hidegtálas vagy svédasztalos formában is.! A Galéria Kávéház és Étterem tárt ajtókkal, munkaközössége tárt karokkal várja Önt.