Irányítószám: Budapest (47.500255585, 19.050292969)
Budapest Magyarország fővárosa, politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központja.
Országos eseménynaptár
Gyakori kérdések
Budapest Magyarország fővárosa, amely politikai, művelődési, ipari, kereskedelmi és közlekedési központként funkcionál.
Budapesten számos program és esemény érhető el, beleértve kiállításokat, városnéző túrákat és kulturális rendezvényeket.
Budapesten a legjobb látnivalók között szerepelnek a múzeumok, történelmi épületek és a gyönyörű parkok.
Budapesten jól kiépített tömegközlekedési rendszer áll rendelkezésre, beleértve a buszokat, villamosokat és metrókat.
Budapesti eseményekre jegyeket online és a helyszínen is vásárolhat, érdemes előre tájékozódni a lehetőségekről.
A Budapesti Operettszínház kamara játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum, műsor, online jegyvásárlási lehetőség. A színház közel száz év után újra összenyitotta főépületével az 1922-ben leválasztott, hajdani Moulin Rouge-t, így egy egyedi színpadtechnikával felszerelt, különleges hangulatú kamara játszóhellyel gazdagodott, az előtérben pedig a tágas Teátrum Café várja a Pesti Broadway művészeit és a kultúraszerető közönséget.

Hajdú Balázs fellépések online jegyvásárlási lehetőséggel 2026 / 2027. Az író, akinek könyve még nem készült el, mert nem tudja, mi legyen a téma. A pénzügyes, aki egyiptológus szeretett volna lenni, de végül a tőzsdén kötött ki. A srác, aki lehetett volna rock zenész, profi focista, sakk-világbajnok, de sorsa mégis a stand up comedy felé terelte.

A Cziffra György Fesztivál 2026 / 2027-ben is változatos programokkal várja az érdeklődőket. Újra megrendezik a Cziffra György Fesztivált Budapest több helyszínén. A Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész által alapított hiánypótló rendezvénysorozat a világhírű névadó előd életműve nyomán a klasszikus zeneművészet mellett bemutatja a zene élő improvizatív irányait, feltárva ezek lehetőségeit a mai koncerttermekben, teret engedve a zene és egyéb művészeti és tudományos ágak kapcsolódásainak, valamint bemutatja, kiemelten és sokrétűen támogatja a fiatal tehetségeket.

Rumbach utcai zsinagóga programok, rendezvények 2026-ban. A zsinagóga közösségi térként koncerteknek, előadásoknak, rendezvényeknek is helyet ad, és a Zsidó Múzeum és Levéltár külső kiállítótereként is szolgál. Szakrális tere újra működő zsinagóga. Az épületben kóser kávéház működik. A zsinagógatérben a férfiak számára fejfedő viselése kötelező.

Térszínházi műsor 2026-ban. A Térszínház 1969 óta, azaz 56 éve, folyamatosan működő alkotóközösség. 1986-tól van Óbudán, a Fő tér 1. szám alatti kastélyépületben.

Budapesten a 15. kerületben, a Csokonai15 Kulturális Központ meghatározó kulturális közösségi terei kiállításokkal, népzenei előadásokkal, táncházzal, gyermek- és felnőttprogramokkal, koncertekkel, családi mozidélelőttel, kvízműsorokkal, szabadegyetemmel, mesetúrával, rendezvények bőséges kínálatával várja az érdeklődőket.Több helyszínen is elérhetők a programok Budapest 15. kerületében. Népszerű programhely a Csokonai Rendezvényház, a Kozák téri Közösségi Ház, a Pestújhelyi Közösségi Ház, az Újpalotai Közösségi Ház, a Kikötő Ifjúsági Központ. Várja látogatóit a XV. Kerületi Kulturális Örökség Háza és Helytörténeti Gyűjtemény is.

Ráday utca programok Budapest 2026. Online jegyvásárlás! A Budapest 9. kerületében, Belső-Ferencvárosban található Ráday utca számos kikapcsoldási lehetőséget kínál. Több alternatív színház működik itt, nagy multú jazz kávézó, alternatív szórakozóhelyek, éttermek, specialty kávézók, reggelizőhelyek. Itt található a Biblia Múzeum is. Programajánló.

Liszt Ferenc Emlékmúzeum programok, 2026. évi rendezvények eseménynaptár Budapesten online jegyvásárlási lehetőséggel. A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont a múzeumi látnivalók mellett változatos programokkal várja a látogatókat. Kiállítások, múzeumpedagógiai foglalkozások, hangversenyek és egyéb rendezvények szerepelnek az éves programkínálatban.

Pintér Béla és Társulata előadásai 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A társulat vezetője, a pályáját színészként kezdő Pintér Béla 17 év alatt 21 darabot írt és rendezett. A társulat összetétele sokat változott az évek során, de minden repertoáron lévő produkciót eredeti formájában, eredeti szereposztásban játszunk a mai napig. Egy kritikus „Nemzeti Színháznak` nevezte Pintér Béla színházát, mert minden darab témája a magyar hétköznapokból, a minket körülvevő világból merített.A társulatot ma az egyik legjelentősebb és leginvenciózusabb magyar színházi alkotóműhelyként tartják számon külföldön is. Az UP Újpesti Rendezvénytér látogatói is élvezhetik a társulat előadásait.

Előadások az Átriumban 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A Pintér Béla és Társulata előadásai, Dumaszínház előadások és egyéb társulatok produkciói tekinthetők meg a színház falai között.