Koller Galéria programok 2023
Az elegáns, polgári környezetű Budai Várban már több évtizede működik Magyarország legrégebben folyamatosan működő magán galériája a Koller Galéria. A galéria már kezdetektől képviselte a kortárs művészeket, elsősorban a rézkarcolókat és a grafikusokat. A kortárs művészek támogatása immár természetes és ismert a Koller Galéria profiljában. Tudván, hogy minden művész egyszer kortárs volt, a galéria egy fiatal, éppen kibővülő művészcsapattal erősíti ezt az ágát. Ehhez nemcsak a rendszeres kiállítások szervezése tartozik, hanem az évente egyszer átadott Koller-Díj, valamint művésztelepek szervezése.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Ajánló
MARCO VERONESE - REN(AI)SSANCE
2023. június 16 - augusztus 31.
Szeretettel meghívjuk Önt, családját és barátait MARCO VERONESE olasz származású digitális művész “Ren(AI)ssance" című különleges nyári kamaratárlatunkra, ahol elsőként Magyarországon mutatjuk be a mesterséges intelligenzia közreműködésével készült és applikáción keresztül életrehívható munkáit.
A kiállítás időpontfoglalás nélkül megtekinthető: június 16 - augusztus 31-ig minden péntek, szombat és vasárnap 10-18 óra között, várjuk szeretettel !
Marco Veronese (1962-) olasz származású digitális művészben egy pohilisztor veszett el, számos területen kísérletezik és alkot. Festészettel, fotográfiával, szobrászattal, sőt, írással is foglalkozik, verseket ír. Gyermekkorának egyik meghatározó olvasmánya, a Reneszánsztól a Manierizmusig című könyv vezette el a művészetekhez, és fedezte fel általa annak szépségét, mélységét. Emlékei szerint a kiadványban található egyik Correggio festmény teljesen lenyűgözte, olyannyira, hogy még próbát is tett a lerajzolásával.
Hitvallása szerint megérettünk egy új reneszánsz korszakának, egy spirituálisabb létnek eljövetelére. „Egy új, mély spiritualitásnak a kutatása az alapja annak a változásnak, amire a mai embernek szüksége van. Nem csupán egy új, művészi renaissance ez, hanem egyszerre gazdasági, társadalmi és individuális. A szimbólumok ezt az üzenetet jelképezik"-mondja. Habár sok különböző ágban dolgozik, önmagát főként digitális festőnek tartja. A hagyományos vászon-festék helyett számítógépen készíti egyedi műveit.
Kivételes kamaratárlatunkon Marco Veronese mesterséges intelligencia (MI, vagy AI-artifical intelligence) által generált alkotásait láthatjuk most először Magyarországon. Első ránézésre festői kosztümökbe bújtatott szépséges női alakokat, melyekbe az Artivive című telefonos applikációja lehel szó szerint életet. Az Apple App Store vagy a Google Play áruházból letölthető applikációba belépve telefonunk kameráját csak ráközelítjük a kívánt képre, és az elkezd mozogni, beszélni, némelyiken animáció is zajlik a háttérben, mind kommunikálva a művész spirituális üzeneteit.
Veronese fotóalapú, digitális táblaképei vegyes technikával készültek: különböző rétegekben csepegtetett fekete szilikonnal, de limitált kiadványú nyomatok is ki lesznek állítva. Marco Veronese a művészetet egy új dimenzióba, a fizikai és a digitális artisztika összekapcsolásába, múlt és jelen összeütköztetése emeli. Jól használja a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségeket, és vetíti előre a művészet jövőjét. Formabontó kiállításunkkal „időutazásra” hívjuk a látogatókat, jöjjenek és szólaltassák meg a műalkotásokat telefonjaikon keresztül!
A művész személyesen jelen lesz a galériában és tárlatvezetést tart (angolul):
- Június 16-án, 15-18 óra között és
- Június 17-én, 15-18 óra között

Boutique Hotel Victoria Budapest****
A Budai Vár lábánál, közvetlenül a Duna partján fekvő, 4 csillagos butikhotel 27 panorámás szobát kínál Budapest szívében. A szálloda mindössze 10 perces sétára található a Budai Vártól, a Mátyás-templomtól és a Halászbástyától, melyek nem csak a város legnépszerűbb látványosságai, hanem az UNESCO ... Bővebben

Buda Castle Hotel****
A Buda Castle Hotel a Duna budai oldalán található gyönyörű Várnegyedben helyezkedik el közel a turisztikai látnivalókhoz, egy mégis csendes mellékutcában. A csodálatos helyszín amellett, hogy a Világörökség része 1987 óta, számos érdekességgel, gasztronómiai különlegességgel, kulturális élménnyel és ... Bővebben

Budavár Panzió
A Budavár Panzió Buda szívében, a történelmi Várnegyedben fekszik exkluzív, csendes, de központi helyen. Panziónkban Ön az UNESCO világörökség területén lakik a Halászbástya lábánál, csak néhány lépésre a Mátyás templomtól. Bővebben

Exe Carlton Budapest
A Budapest szívében helyet kapott Exe Carlton Budapest barátságos és békés szállást biztosít a vendégek számára – ideális választás kikapcsolódni vágyók és üzleti úton lévők számára egyaránt. Bővebben

Gold Hotel Budapest
Ha Ön kedvező ár-érték arányú szállás ajánlatot keres Budapest centrumában, akkor a legjobb helyen jár. A Gold Hotel Budapest otthonos, elegáns, minőségi szobái klímával, LCD TV-vel, minibárral, hajszárítóval és ingyenes WiFi internet kapcsolattal felszereltek. Bővebben

Hilton Budapest
Az UNESCO Világörökség listáján szereplő Budai Várnegyed szerves részeként a romantikus Halászbástya és a Mátyás templom szomszédságában fekvő Hilton Budapest első osztályú szolgáltatásokkal és exkluzív felszereltséggel várja a Budapestre látogatókat. A szálloda épülete egyedülálló építészeti bravúr: ... Bővebben

Hotel Castle Garden**** Budapest
Szállodánk nyugodt pihenést és aktív kikapcsolódást biztosít a turistáknak és az üzletembereknek egyaránt. A Hotel Castle Garden**** az UNESCO Világörökség listájára felkerült Budai Várnegyed bejáratánál helyezkedik el, a páratlan szépségű látnivalók (mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budavári Palota) ... Bővebben

Hotel Charles*** Budapest
Ha egy kis kikapcsolódásra vágyik, kedveli a zöld környezetet, az ízletes ételeket és a kényelmes szobákat, a legmegfelelőbb választás az Ön számára a Hotel Charles. Bővebben

Hotel Clark Budapest*****
A Hotel Clark Budapest boutique hotel a főváros szívében, a Duna-part budai oldalán, az ikonikus Széchényi Lánchíd szomszédságában helyezkedik el, páratlan kilátást nyújtva a folyóra, a Budai Várra és a főváros további nevezetességeire. Bővebben

Hotel Orion Várkert Budapest
Családias hangulatú szállodánk Budapest belvárosában, az Erzsébet -híd budai hídfőjénél található, egy saroknyira a Dunától. Kényelmes szobáink légkondicionáltak, ingyenes WIFI-vel, síkképernyős Tv-vel, telefonnal, minibárral és hajszárítóval felszereltek. Gondolva az üzleti utazókra, minden szobánkban ... Bővebben

Aranybástya Étterem - Kávéház Budapest
Szeretettel várjuk önt és kedves vendégeit elegáns környezetben, történelmi helyszínen, Budapest egyik legszebb panorámájával. Tőlünk nem mehet el éhesen! Páratlan ízű finom ételekkel, desszertekkel és hozzájuk illő, különleges italokkal várjuk. Bővebben

21 Magyar Vendéglő
A 21 A Magyar Vendéglő tulajdonosainak célja volt egy olyan magyar éttermet létrehozása, mely visszaadja a rég elfeledett és hiányzó Szindbádos gasztronómiai élményt. Békebeli magyar konyha 21. századi módon, minden eredeti hagyományos ízt koncentráltan megőrizve, ételeik mégis könnyebbek a régimódi ... Bővebben

Adrienne Deluxe Budapest
Üdvözlet az exkluzív különlegességek birodalmában! Borok, pezsgők, gin, vodka és egyéb kézműves termékek kizárólag magyar termelőktől egy helyen. Bővebben

Alabárdos Étterem
Hagyományos magyar ételek újragondolt formában, minőségi borok kíséretében. Ezt kínáljuk Önnek történelmi falak között a Budai Várnegyed szívében. Legyen a vendégünk! Bővebben

Arany Hordó Étterem
Az Arany Hordó Étterem egykor a király főpohárnokának rezidenciája volt a Budai Várnegyed szívében. Terméskövekből kirakott pinceborozónkat a már 500 éves épület alatt húzódó Budai Labirintus egyik ágából alakítottuk ki, ahol borbemutatókkal, vacsorákkal és kóstolókkal várjuk Vendégeinket. A ... Bővebben

Arany Kaviár Étterem
Az Arany Kaviár több mint húsz éve van jelen a magyar gasztronómia palettáján. A legjobb fine dining éttermek között tartanak minket számon, a robosztus cári pompát ötvözzük a modern elegancia könnyedségével. A Gault Millau Étteremkalauz 2010 óta egy szakács sapkával jutalmazza az Arany Kaviárt, a ... Bővebben

Arriba Taqueria Széna tér
Az Arriba Taqueria egy ínyenc mexikói étteremlánc Budapesten, friss, gyorsan elkészülő ételekkel. Az amerikai-magyar alapítók elkötelezettek az udvarias ügyfélkiszolgálás iránt, és célunk, hogy a fenséges mexikói ételeinket családias, barátságos környezetben szolgáljuk fel vendégeinknek. Mi lehet ... Bővebben

Corvin Kávézó Budapest
A Budai Vigadó és a Kapucinus-templom között fekvő hangulatos kis tér Budapest legrégebben lakott városrésze címet is elnyerhetné. Ezen a gyönyörű helyen, a tér közepén nyitotta meg kapuit a Corvin Kávézó 2006-ban. Kávézónk belső kialakítása a klasszikus kávéházi vonalat képviseli, összhangban a tér ... Bővebben

Csészényi Kávézó Budapest
Kávézónk 2005. decembere óta várja kedves vendégeit Buda szívében, a Krisztinavárosban, a régi Rill órásműhely helyén. Bővebben

Déryné Bisztró Budapest
Sikkes, szexi, kozmopolita. Ilyennek szeretik a lokálpatrióta budaiak a Dérynét. Az ikonikus kávéház az Auguszt család gondozásában az 1910-es évek idusán nyitott és azóta írók, celebritások, balerinák, politikusok, könnyűvérű hölgyek és fess urak ezreit szórakoztatta dekadens varázsával egy évszázadon át. ... Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!