Zsidó fürdő Budapesten, Mikve túra idegenvezetéssel a Várkert Bazárban
Gyulai nyári wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai nyári wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Melyek a legnépszerűbb fesztiválok?
Melyek a legnépszerűbb fesztiválok?

Zsidó fürdő Budapesten, Mikve túra idegenvezetéssel a Várkert Bazárban

Jegyvásárlás
2020. június 6.

Tudta, hogy a Budai Várban található a város legrégibb rituális fürdője? Fedezzük fel együtt a régi zsidó utca rejtett kincseit! A túra során bejárjuk a nyugati pincerendszer zegzugos folyosóit, miközben a látogató megismerkedhet a középkori Buda első zsidónegyedének történetével.

Barangoljon velünk a budai vár pincerendszerében és ismerje meg az egykori mikve történetét!

Vajon miért fontosabb a zsidó közösségek életében a mikve, mint a zsinagóga? Milyen víz kerülhetett a medencébe, mikor és milyen szabályokat betartva használhatták azt? Mitől különbözik a nők rituális alámerülése a férfiakétól? Mikve túránk során mindezek mellett számos más érdekességre derítünk fényt!

A feltárt és felújított pincerendszer egyik legrégebbi része a kicsiny, mindössze 2-3 négyzetméteres helyiség, a mikve. A kőzetbe kézzel kivájt középkori sekély fürdőrészt a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplálta. A feltárás, majd az azt követő felújítás eredményeként ma újra tiszta és természetes eredetű víz található a szinte teljes épségében megmaradt rituális zsidó fürdőben.

Különleges sétánkon a föld alá ereszkedünk és bejárjuk a Várhegy egykor virágzó zsidónegyede alatt húzódó pincerendszer zegzugos folyosóit. Mesélünk a középkori Budára érkező zsidó közösségről, a helyszínen talált tárgyaikról, a vallási életükről, és megtekintjük Magyarország legrégebbi feltárt rituális fürdőjét, a mikvét is.

A Mikve a föld alatt című sétánk angol nyelven is elérhető.

A sétán való részvételt 14 éven felüli látogatóknak ajánljuk.

Indulás:  Budavári Mikve (Budapest, I. Palota út 1. Vaskapu, szemben a Korona Kávéház és Cukrászdával)

Érkezés: Budavári Mikve (Budapest, I. Palota út 1.)

Időtartam: 90 perc

A Mikve a föld alatt című sétánk a meghirdetett dátumokon kívül is megrendelhető. Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot az email címen és egyedi árajánlatot küldünk Önnek.

Jó tudni!

Kérjük, hogy a mikvébe a vállat takaró, legalább térdig érő öltözetben érkezzen. A Rituális fürdő a föld alatt című sétánk útvonala nem akadálymentesített, a nyugati pincerendszerben meredek lépcsőkön, szűk folyosókon közlekedünk. Kérjük, ezt vegye figyelembe a jelentkezéskor.

A pincerendszerben egész évben állandó a hőmérséklet: 18-20°C között.

Programunk rossz időjárás (esőzés, havazás) esetén is elindul.

Sétánk a meghirdetett időpontban, pontosan indul, a későn érkezőket nem áll módunkban megvárni. Megértését köszönjük!

Sétáinkon szigorú létszámkorlátot vezetünk be, a személyzeten kívül 10 fő tud csatlakozni vezetéseinkhez.

  •     Javasoljuk a szájmaszk viselését minden látogatónknak.
  •     Beltéri helyszínre érve tourguide készülék segítségével, egymástól biztonságos távolságra lehet hallgatni sétavezetőinket. A készülékeket UV fénnyel fertőtlenítjük minden használat után. Tourguide készülékeinket saját fülhallgatóval is lehet használni.

Jegyár: 3500 Ft


Látogatható a Budai Várban található középkori mikve

A budavári Szent György tér középkori pincerendszerében feltárt rituális fürdő valaha Buda első középkori zsinagógájához kapcsolódott. Az ezredforduló környékén zajlott Szent György téri középkori ásatások egyik legérdekesebb lelete volt a XIII. századi zsinagóga és fürdőjének megtalálása a tér szélén, a Korona cukrászda mellett. Teljes alapterületén nem tudták feltárni, de megállapították, hogy az imaház 14 méter hosszú lehetett, téglás padlózatú és boltozatos mennyezetű. Boltíveit a terem közepén két, hatvan centiméter vastagságú kőoszlop tartotta, melyek közül az egyiknek több eleme is megmaradt, míg a másiknak csak alapköve.

Ez a zsinagóga – amely nem azonos a Táncsics utcában látogatható, XIV. század végi imaházzal – egyidős Buda városalapításával, azaz a tatárjárás után épült, az akkor még Zsidó kapunak nevezett Fehérvári kapu mellett. Az épület még a Képes Krónikában is szerepel, annak kapcsán, hogy 1307 májusában Károly Róbert párthívei hatoltak be egy éjjel az itteni kapun, amely az említés szerint a zsidók zsinagógája mellett volt. Maradványait Végh András muzeológus tárta fel és azonosította 2005-ben, de mivel a falak közúti terület alá estek, vissza kellett temetni azokat.

Kivéve a zsinagógához tartozó rituális fürdőt, a mikvét, amely már kiesett a nyomvonalból. Ez egy kicsiny, mindössze két-három négyzetméteres helyiség a kőzetbe kézzel kivájt sekély medencével, melyet a hagyományoknak megfelelően természetes víz táplált. A felújítás eredményeként napjainkra újra tiszta és természetes eredetű víz található benne.

Forrás: Budapesti Zsidó Hitközség honlapja


2020.06.06.
2020.06.27.
2020.07.12.
2020.07.19.
2020.07.26.
2020.08.02.
További ajánlataink

2020.06.01. - 2020.06.30. Művészeti filmek online HD minőségben, a Várkert Mozi művészeti filmjei online is elérhetők!
2020.06.03. - 2020.06.07. Margó Irodalmi Fesztivál 2020
2020.06.04. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Sisi, Magyarország szerelmese
2020.06.04. Sisi, Magyarország szerelmese, tematikus séta idegenvezetéssel a Várkert Bazárban
2020.06.06. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.05.25. - 2020.10.25. Neoreneszánsz kertlátogatás a Budai VárKert Bazárban
2020.06.13. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Nem engedünk a ’48-ból! A budai Vár az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban
2020.06.13. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
A főváros ékszerdoboza, a Várkert Bazár, ahogy még sosem látta
2020.06.13. A főváros ékszerdoboza, vezetett séta a Várkert Bazárban a Testőrpalotától a Déli palotákig
2020.06.27. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Borral folyó Kánaán, séta a budai Várnegyedben és a nyugati pincerendszerben
2020.06.27. Budai borvidék és budai borászat, borséta a budai Várnegyed nyugati pincerendszerében
2020.06.27. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.06.27. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.04.06. - 2020.06.30. VÁRkert mozi 2020 online. Művészet Templomai ismeretterjesztő filmsorozat HD minőségben
2020.07.04. A főváros ékszerdoboza, vezetett séta a Várkert Bazárban a Testőrpalotától a Déli palotákig
2020.07.04. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
A főváros ékszerdoboza, a Várkert Bazár, ahogy még sosem látta
2020.07.05. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Sisi, Magyarország szerelmese
2020.07.05. Sisi, Magyarország szerelmese, tematikus séta idegenvezetéssel a Várkert Bazárban
2020.07.12. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.07.19. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.07.25. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Borral folyó Kánaán, séta a budai Várnegyedben és a nyugati pincerendszerben
2020.07.25. Budai borvidék és budai borászat, borséta a budai Várnegyed nyugati pincerendszerében
2020.07.25. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Sisi, Magyarország szerelmese
2020.07.25. Sisi, Magyarország szerelmese, tematikus séta idegenvezetéssel a Várkert Bazárban
2020.07.26. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.08.01. - 2020.12.31. Esküvői kreatív fotózás a Várkert Bazárban
2020.08.02. Budai Várkert Bazár programok 2020. Események, rendezvények, fesztiválok
Rituális fürdő a föld alatt, Magyarország legrégebbi Mikvéje
2020.01.01. - 2020.12.31. Programok a Budai Várnegyedben 2020
Online jegyvásárlás
Találatok száma: 5

Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference

Hotel Memories Budapest**** Rumbachspace Event & Conference

A Hotel Memories Budapest**** 2018 októberében nyitotta meg kapuit, később 2019-ben pedig 4 rendezvényhelyszínnel bővült. A hotel a VII. kerület szívében, a Dohány utcai Zsinagógától 30 méterre, a Deák Ferenc téri metrómegállótól pedig 100 méterre található a Wesselényi utcában található. Bővebben

Kiemelt partner

Continental Hotel Budapest**** Superior

Continental Hotel Budapest**** Superior

CONTINENTAL HOTEL BUDAPEST**** SUPERIOR - A négycsillagos design hotel Budapest történelmi belvárosában a szecesszió és a modern belsőépítészet elemeiből kialakított egyedi saját stílust sugároz. A szálloda 272 szobája - ebből 13 lakosztály - szélessávú internet elérhetőséggel, személyre szabott és business ... Bővebben

Kiemelt partner

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Hotel Sofitel Budapest Chain Bridge

Luxus hotel Budapest szívében, a Duna partján. A hotelben 350 légkondicionált szoba, melyből 54 lakosztály, áll a vendégek rendelkezésére, csodálatos kilátással a Lánchídra és a várra. Bővebben

Kiemelt partner

Anna Hotel*** Budapest

Anna Hotel*** Budapest

Az Anna Hotel Budapest a XI. kerületében, idilli környezetben helyezkedik el. A hotelt körülölelő gyönyörű kertnek köszönhetően vendégeink a béke szigetén érezhetik magukat, a főváros hangos forgatagától néhány perc távolságban. A hotel a főváros egyik legújabb szállodája és nyitása óta célja, hogy ... Bővebben

Kiemelt partner

Danubius Hotel Gellért

Danubius Hotel Gellért

Budapest egyik legszebb szecessziós épülete a Duna-parton, a Gellért-hegy lábánál. A híres Gellért Fürdőhöz közvetlenül csatlakozó patinás szálloda hangulatos belső terekkel nyújt kényelmet és kikapcsolódást. Ki sem kell tennie a lábát a szállodából, hogy megtapasztalja a világhírű Gellért fürdő jótékony ... Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 1

Láng Bistro & Grill Étterem Budapest

Láng Bistro & Grill Étterem Budapest

Modern és stílusos éttermünk minden érzékét elvarázsolja! Mialatt a hazai és nemzetközi gasztronómia ínycsiklandó fogásaiból válogat, a hatalmas ablakokon kinézve gyönyörködhet a Parlament, a Duna, a Halászbástya és a Budai Várnegyed parkjainak látványában. Modern bisztró a Budai Várnegyed szívében. Bővebben

Kiemelt partner



A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt események

Érdemes felkeresni!

Budai Vigadó
Budai Vigadó
  • Budapest
  • I. kerület
Országos Széchényi Könyvtár
Országos Széchényi Könyvtár
  • Budapest
  • I. kerület

Jegyet online? Gyorsan és egyszerűen!
Ár: 3 500 Ft Online jegyvásárlás
Szállásra van szüksége? Foglaljon online!
Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!
Kevés az információ?
Ha valamit nem talál, további információkat kérhet szerkesztőségünktől.
Információkérés

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG

Online jegyvásárlás