Vegyen részt a jeles napok változatos programjain! Világnapok, emléknapok a hagyományok, népszokások jegyében. Böngésszen eseménynaptárunkban az egyes ünnepkörökhöz vagy alkalmakhoz kötődő események között!

A Bocskai István Múzeumban a Múzeumok Éjszakáján, 2025. június 21-én centenáriumi időszaki kiállítás nyílik, amely a gyógyvíz feltárásának 100 évvel ezelőtti történetét eleveníti fel. Pávai Vajna nyomdokain olyan tárgyi emlékeket és dokumentumok tárulnak elénk, amelyek eddig rejtve maradtak a nagyközönség előtt. A gyerekeket és fiatalokat pedig a `Kis kutatók, nagy felfedezők` tábor várja majd, ahol interaktív módon ismerkedhetnek meg a gyógyvíz kialakulásával és a tudományos kísérletekkel.
Kiemelt ajánlat

A hagyomány szerint Krisnának és játékos cimboráinak lelki elfoglaltsága ez az eredetileg tavaszünnep, mely vidám, boldogságot és pozitív energiát sugárzó, színpompás jellegéről vált ismertté és népszerűvé szerte a világon. Eredetileg a Holi egy tavaszköszöntő ünnep, melyet márciusban tartanak meg – a Dekkán-fennsíkon ugyanis ekkor már 30 fok felett van a hőmérséklet. A Holi vidám, boldogságot és pozitív energiát sugárzó, színpompás jellegéről vált ismertté és népszerűvé immár szerte a világon. Indiában ilyenkor veszélyes az utcákon közlekedni, hiszen az embert váratlanul érheti a vidám ünneplők festékporos vagy vízipisztolyos támadása, a kettő elegye pedig egy igazi tradicionális colour party – nem lehet megunni és garantált a jókedv.

Régész színház kulisszái, Csodapatika, kódfejtős nyomozás, retro buszozás. 22 helyszín, 100 esemény egyetlen karszalaggal Székesfehérváron a 2025. évi Múzeumok Éjszakáján. A koronázóváros évek óta résztvevője a Múzeumok Éjszakája programsorozatnak. Minden évben több fehérvári szervezet fog össze, hogy a látogatók minőségi kulturális élményeket szerezhessenek. Ezen az éjszakán nemcsak a csatlakozó intézmények kiállításait nézhetik meg az érdeklődők, hanem különleges, csak erre az alkalomra meghirdetett programon is részt vehetnek.

Az Országgyűlési Múzeum idén is különleges programokkal várja látogatóit június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján. Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából vendégeink korabeli öltözékekben fotózkodhatnak, és könyvjutalmat is nyerhetnek Budapest-történeti kvízünkön. Rendhagyó tárlatvezetés tárja elénk továbbá Jókai Mór életútját, Cieger András pedig az írófejedelem politikai karrierjéről tart előadást. E programok mellett Tér-Zene koncert is lesz: az Országház főbejárata előtt Pitti Katalin és Berkes János ad opera- és operettestet.

A budapesti Vasarely Múzeum is különböző programokkal várja a látogatóit a Múzeumok Éjszakáján. Kezdd nálunk a nyarat, és ünnepeld velünk az év legrövidebb éjszakáját – június 21-én! A Múzeumok Éjszakáján izgalmas tárlatvezetések, színes programok, kincskereső játék, koncert és igazi frankofón hangulat vár rád – jéghideg levendulaszörppel a kezedben, pétanque-golyókkal a pályán!